A Népi Védelmi Egységektől (YPG) kapott kurd háborús nevem Tirpan Cudi.
Kommunista vagyok, egyike a három írnek Afrinban, akik ellenállnak a Rojava elleni török inváziónak észak-Szíriában.
2016 óra harcolok itt az Iszlám Állam ellen a Nemzetközi Szabadság Hadosztály részeként, amelyet török kommunista pártok, nemzetközi kommunisták és anarchista önkéntesek alkotnak.
A legközelebbi elvtársaim a 2014-es Kobane-i csata óta itt vannak. Legtöbbjük a Törökországi Kommunista Pártból/Marxista-Leninista (TKPML), valamint a Törökországi Munkások és Parasztok Felszabadító Hadseregéből (TIKKO) került ki.
Kínai internacionalisták Afrinban: “Le a török imperialista invázióval!”
1972 óta aktívak, főképp a Dersim hegyi vidékein, és többféle etnikum alkotja őket: kurdok, törökök, örmények és az Allevi vallás népe – egy haladó iszlám csoport, amely Mohamed lányát tiszteli.
Gyorsan észre lehet venni, hogy nem csak egy elnyomott etnikum van a régióban, hanem a kurdok mellett még tízesével mások is, amelyeknek saját nyelvük és történelmük van, amelyet fenyeget a török sovinizmus.
Bár szövetségesek még elég ritkán akadnak a terepen. Az egyetlen, amely hasonlít a körzetben egy barátságos területre, az iraki Kurd Regionális Kormány (KRG) legdélibb része.
A kurd népszavazás óta az iraki kormány sokat szorított vissza a KRG autonómiájából, így az a viszonylag kevés segítség, amelyet korábban képesek voltak megadni a Kurdisztáni Hazafias Szövetség párt körzeteinek (PUK), már megszűnt.
Masoud Barzani, a korábbi iraki Kurdisztán elnökének pártja, a Kurdisztáni Demokratikus Párt (KDP), a KRG egészéért felel, és lényegében ezek között vannak azok a régiók, amelyek Rojavával határosak.
Törökország szövetségese és teljesen ellenséges. Még amikor az Iszlám Állam volt a legerősebb, akkor is félreállt és amikor csak tudta még gátolta is a YPG-t.
A KDP politikája még csak nem is kurd nacionalista, hanem feudális, törzsi, opportunista módon török- és izraelbarát, valamint a párt teljes partnere az Egyesült Államoknak, amely több millió dollárt pumpált a bukott államocskájába.
A szíriai kormánnyal való kapcsolata komplikált, de ma nem jellemezném ellenségesnek. Rojava nem egy szeparatista projekt, a célja az autonómia, amelyet az oroszok javasoltak az új szíriai köztársaságnak.
A YPG és a szíriai erők együttműködtek a múltban Aleppo felszabadítása során. Sok kerület Qamishli-ban, Rojavában most a kormány ellenőrzése alatt áll. De még külföldiként is probléma nélkül átmehetsz az ellenőrzőpontokon.
A Szíriai Arab Hadsereg (SAA) szintén nem gátolt minket Afrin védelmében, amelyet könnyedén megtehetett volna.
Oroszország tisztességes katonai támogatást adott a YPG-nek a múltban, bár kevesebbet, mint az USA. Ők leváltanák a Szíriai Arab Köztársaságot és egy új Szíriai Köztársaságra, kurd autonómiával és a kisebbségek nyelvének állami elismerésével.
Oroszország megpróbálta elérni, hogy a szíriai kurdok is jelen legyenek a béketárgyalások asztalainál, és először ez sikerült is a Szocsiban történt tárgyalások során.
Bár az, hogy Oroszország megengedte Törökországnak, hogy Afrinra támadjon, megmutatja, hogy nem lehet rá többé annyira számítani, mint az Egyesült Államokra. A szövetségünk taktikai volt és ideiglenes. ahogy azt a YPG a kezdetektől kinyilatkozta.
A nemzetközi szolidaritás ezért létfontosságú. Egy itteni aktív párt, a Marxista-Leninista Kommunista Párt (MLKP) így fogalmazta meg az afrini ellenállást: Kobane Sztálingrád volt, Afrin legyen Vietnam.
Így magyaráznám el az európai és amerikai antikapitalista baloldalnak, akik még küzdenek ennek megértésével és támogatnak minket.
Mint Vietnam, mi is szövetségeket kötöttünk a múltban a nagyhatalmakkal és kijátszottuk őket egymás ellen. De most Törökországgal állunk szemben és ezáltal a NATO imperializmussal.
A YPG harcolja a háborúját, de most óriási és militáns szolidaritási kampányra van szükség otthon. Akciók kellenek, tiltakozások és szakszervezeti nyilatkozatok. A nyugat falain jelszavakra van szükség.
Katonailag a NATO hadserege ellen küzdeni más, mint az Iszlám Állam ellen, ahogy történt az Manbij-ban és Raqqa-ban a török légierő miatt. De ideológiailag nem annyira különböző.
Mind az Iszlám Állam és Recep Tayip Erdogan török elnök a kurd nép teljes elpusztítását akarta, mind iszlamista és tipikusan fasiszta stílusban, mindketten megpróbálnak újraéleszteni egy régi és dicsőséges rendet. Míg az ISIS kalifátust akart, a törökök neo-ottomán ambíciót.
Törökország támogatása, amelyet az ISIS-nek adott, jól dokumentált, de nem volt képes szétzúzni a Rojava projektet. Így most Rojava gyengítése céljából a szocsi béketárgyalások felé haladva, Törökország a saját kezébe vette a dolgot Afrin inváziójával.
Számításba véve a 2015-ös török hadjáratot a kurdok ellen Bakurban, kelet-Törökországban, ahol a földdel tettek egyenlővé olyan civil városokat, mint Cizre és Nusaybin, most is a civil élet teljes semmibe vételét várjuk tőlük.
Bár 2015-ben szinte alig volt újságíró, független vagy akármilyen, így a török állam a terület lezárásával szinte teljesen képes volt eltussolni ezeket a mészárlásokat.
A rojavai kurdok sokkal híresebbek és nagyobb szerepet kaptak a médiában. Most a világ Afrinra figyel és azt kérdezi, hogy Raqqát az Iszlám Állam alól tegnap felszabadító hősöket ma miért hagyják magukra?
Még akkor is, ha volt néhány BBC riporter a török oldalon, a mi oldalunkon is voltak riporterek a frontvonalban.
Az ISIS-szel összehasonlítva, három dolog van, amelynek örülök, hogy most nem kell számolnom velük. Az első az öngyilkos autóbombák, amelyekkel teljes sebességgel felénk hajtanak. Néhányuk sokkal erősebb volt, mint egy átlagos légi csapás.
Egyszer egy ilyet láttam is. Behajtott egy kereszteződésbe és teljesen elporlasztott mindent az úton, majdnem minden épületet ledöntve a négy sarkon.
A második az aknák és a csapdák. Az Iszlám Állam röhejes mennyiségű aknát telepített. Visszavonuláskor teljesen aláaknáztak minden helyet, ahol megszálltak. Raqqában volt, hogy egyetlen lakóépületben 35 robbanószeres csapdát találtunk.
A harmadik az egyéni harcosokra erősített öngyilkos öv megtöltve golyóscsapágyakkal. Bár ezek újra megjelenhetnek, mivel sok ISIS és más dzsihádisták is csatlakoztak a török félhez.
A török katonák száma és légi ereje ellenére optimista vagyok. Rojavával ellentétben Afrin hegyvidékes és dombos. Itt az invázió – és ha kell a megszállás – során gerilla-hadviselést folytathatunk.
Ha nagyobb területeket el is vesztünk, visszaszerezzük őket, ahogy a törökök kivonulnak, vagy olyan veszteségekkel szembesülnek, amelyet Erdogan politikailag fog megfizetni.
Miután eltávolította kormányából azokat az embereket, akik értelemmel próbáltak ráhatni, Erdogan inváziója nem más, mint egy őrült ember őrjöngése.
Egy szuverén állam és egy NATO tagállam közti harc legális célzata engem nem érdekel. Egy Szíria nevű szuverén államban vagyok, amelyet Törökország jelenleg illegálisan megtámadott.
A YPG tagja vagyok, egy szíriai hadseregé, amely egyre inkább eléri a de facto elismerést. Nem érdekel a legalitás. Törökországnak és a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) banditáinak semmi keresnivalójuk itt, és szét kell zúzni őket a gyáva neo-ottomán szalafista erőlködésük közepette. Nem megyünk el, amíg ezt a feladatot végre nem hajtottuk.
Ha nyerünk, akkor az a tényállás, hogy nem tudnak felelősségre vonni minket, vagy legalábbis nagyon népszerűtlen lenne, ahogy a nyugat újra barátkozni próbál majd a Rojava projekttel. Ha vesztünk, akkor meghalunk.
forrás: Morning Star