2003-ban milliók vonultak utcára világszerte tiltakozni az Egyesült Államok iraki inváziója ellen, amelyet a tömegpusztító fegyverek létezésének hamis állításával indokoltak.
Ugyanebben az évben egy cikk jelent meg a The New York Times-ban, amely rámutatott arra, hogy a globális közvélemény a második szuperhatalommá vált.
Két évtizeddel később drasztikusan megváltoztak a dolgok; Franciaország utcáin 3,5 millió tiltakozó képviselte azt a kétharmadot, aki ellenenzte a nyugdíjreformot, de nem sikerült megakadályozniuk a kormányt abban, hogy végül bevezesse azt, figyelmen kívül hagyva a közvéleményt és megkerülve a parlamentet.
Peruban 1327 tiltakozás zajlott le 2022. december 7-e és 2023. február 20-a között, mozgósítások, sztrájkok és ülősztrájkok formájában – az Emberi Jogi Biztos jelentése szerint. Emellett 145 blokádpont volt, 15 rendőrőrs megrongálódott és öt repülőteret elfoglaltak, valamint ismeretlen számú kisebb akció történt. Ennek ellenére az óriási kollektív energia ellenére is Dina Boluarte elnök még mindig a kormányon van azon fegyveres és rendőri erők támogatásával, akik több mint 60 embert öltek meg.
Az utóbbi években tüntetések voltak Ecuadorban, Chileben, Nicaraguában, Kolumbiában és Haitin, de a neoliberalizmus továbbra is uralkodik az egész régióban, mert a közös utcai energiát elcsatornázták a választások felé.
A kérdések csak halmozódnak. A demonstrációk és a tiltakozások elvesztették-e már átalakító és destituáló hatalmukat? [1] A filozófus és pszichoanalitikus Miguel Benasayag emlékeztet arra, hogy 1968 májusában Franciaországban sokkal kevesebb ember volt az utcákon, mint ma, de a hatalom hallgatott a tiltakozásra és valamilyen módon foglalkozott vele. Most az ég is leeshet, de nincsenek válaszok felülről.
Legalább három dolog változott azóta.
Az első, hogy a nemzetállamot a leggazdagabb 1%, a pénzügyi és spekulatív tőke “foglalta el”, hogy védelmezzék saját érdekeiket. Ez hosszútávú strukturális változás, hacsak le nem győzzük a kapitalizmust.
A második, hogy ez az ultra-koncentrált hatalom megtanulta manipulálni a mozgalmakat kis engedményekkel, a szociális politikák és a közvélemény formáival a nagy monopolhelyzetű médián keresztül.
A harmadikat röviden kívánom kifejteni, mivel az előző kettőt már különböző helyeken elemezték. Arról van szó, ahogyan semlegesíti az Állam az utcákon harcoló emberek destituáló erőfeszítéseit, az elnyomás rendkívül erőteljes, de ugyanakkor újszerű és kevésbé hangos formáival, mint az ólomlövedékek.
Az egyik a hosszú hatótávolságú hangberendezés (LRAD), amelyről Eva Golinguer beszélt 2009-ben, amely “sziréna, amely képesek ‘kínozni’ az emberi fület, akár 500 méter távolságig“. Ez a szonikus hadviselés villanógránátokkal kombinálva képes szétoszlatni a tüntetéseket.
A Venom nevű fegyvert a kolumbiai rohamrendőrség használja (a kevésbé halálos arzenálok rossz nevével ellentétben), amely 30 csövet tartalmaz, amelyek egyszerre lőnek ki töltényeket, amelyek majdnem azonnal nagy mennyiségű irritáló anyagot terjesztenek szét széles körzetben. Az eszközt emberi jogi szervezetek, köztük az Amerikaközi Emberi Jogi Bizottság is bírálta.
A gumilövedékeket külön érdemes kezelésni, mivel ezek miak ezrek csonkultak meg vagy veszítették el a szemüket, különösen Chile-ben, emellett más fizikai károkat és tucatnyi halálesetet okoztak. Az Amnesty International és az Omega Alapítvány nemzetközi szerződést sürget a gumilövedékek kereskedelmének és használatának tilalmáról.
Az Emberi Jogok előmozdításának különleges felelőse által készített jelentés bemutatásra került az ENSZ-nél, ahol a szerzője, Fionnuala Ní Aoláin elítéli a “magas kockázatú és nagyon tolakodó technológiák, például a biometrikus technológiák, mesterséges intelligencia (AI), kémprogramokkal vagy drónokkal történő megfigyelés” elfogadását.
Az elnyomó módszerek skálája, amelyek az éles lövésektől és a provokátorok bevezetésétől a biometrikus adatok használatán és a kábítószer-kereskedelemre visszavezethető szelektív merényletekig terjednek (amit néhány helyen “poly-narcos” néven emlegetünk), exponenciálisan növeli az államok képességét a tüntetések semlegesítésére.
Továbbra is részt fogunk venni a demonstrációkon és tiltakozásokon. Csak figyelmeztetni szeretnék arra, hogy nem elég csak tiltakozni, újra kell egyensúlyoznunk energiáinkat. Napról napra kell arra kell szentelnünk magunkat, hogy új, különböző és autonóm világunk építésének, mert a rendszer módot és eszközöket talált arra, hogy semlegesítse az utcákat, hogy elkerülje kormányaik eltávolítását.
[1] A destituáló hatalom olyan erőt ír le, amely már mély alapjaiban deaktiválja a kormányzati gépezetet.
Írta: Raul Zibechi
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a Lo Jornadában.