Ezt a hírlevelet már megírtam korábban. Valójában minden évben megírhatnám, amikor megjelenik az új Globális Jelentés az Élelmiszer-válságokról.
A jelentés négy fő pontra épül:
1. A éhezők száma idén magasabb, mint tavaly.
2. Az idén termelt élelmiszer mennyisége nagyobb, mint tavaly.
3. Elég élelmiszer áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljes mértékben ellássuk a világ népességét, sőt, még több is.
4. Hogyan magyarázzuk, hogy vannak éhezők?
Nézzük meg a tényeket.
1. pont: 2023-ban 733 millió ember küzdött krónikus éhséggel – ezt az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO), a Világélelmezési Program, az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap és az UNICEF közös tanulmánya állapítja meg.
2. pont: A világ mezőgazdasági termelői és agráripari vállalatai 2022-ben 11 milliárd tonna élelmiszert állítottak elő (beleértve a húst, halat és 9,6 milliárd tonna alapvető terményt, például kukoricát, rizst és búzát) – ezt az FAO jelentése tartalmazza.
3. pont: egy egyszerű számítással válik világossá, egy feltevés alapján.
Feltevés: Egy ember évente egy tonna, azaz 1000 kilogramm élelmiszert fogyaszt (az FAO szerint a globális átlagos élelmiszer-fogyasztás 2800 kilokalória főnként naponta).
Számítás: Ha egy emberhez egy tonna élelmiszer szükséges, és 11 milliárd tonna élelmiszer készül, akkor elegendő élelmiszer áll rendelkezésre 11 milliárd ember számára.
Következtetés: Jelenleg 8 milliárd ember él a Földön. Tehát van elég élelmiszer mindenkinek, ráadásul még 3 milliárd embernek is elegendő maradék.
4. pont: Hogyan magyarázzuk, hogy vannak éhezők?
Az éhség okai számosak, de egyik sem vezethető vissza a népességrobbanás miatti élelmiszerhiányra, ahogy a maltuziánusok állítják, akik szerint a népesség növekedése felülmúlja az élelmiszertermelést.
Legalább három oka van annak, hogy a félelem mellett éhezéssel küzdő területek miért nem szűnnek meg.
Először is, a háborúk tönkreteszik a mezőgazdasági és élelmiszer-elosztó rendszereket. Ez a legnyilvánvalóbb éhséget okozó tényező. Ez az oka annak, hogy éhínség van Szudánban, amely Afrika legnagyobb mezőgazdasági területével rendelkezik, és – ha nem lenne háború – Afrika gabonatárává válhatna. A háború ellenére Szudán a világ legnagyobb olajos magvak (földimogyoró, szeklice, szezámmag, szója és napraforgó) exportőre. A világ gumiarabikum-termelésének mintegy 80%-a Szudán vidéki területein készül. De a legtöbb földet nem lehet megművelni, és a gazdák közül sokat kényszerítettek el a földjüktől, vagy fegyvert kellett fogniuk a háború miatt.
Másodszor, a pazarlás csúnya régi szokása továbbra is velünk maradt. Az összes élelmiszer egyötöde veszendőbe megy vagy elpazarolódik (ami napi egymilliárd étkezésnek felel meg), a pazarlás kétharmada a gazdagabb országokban történik, és a globális élelmiszer-pazarlás 60%-a a háztartásokban zajlik. A gazdagabb országokban a pazarlás főleg a kiskereskedelem és a fogyasztói szinten történik, elsősorban a magas feldolgozottság és csomagolás, valamint a háztartásokban és éttermekben történő ételpazarlás miatt. A szegényebb országokban az élelmiszer-pazarlás főleg a termelési szakaszban (rossz időjárás, kártevők és betegségek miatt) és a tárolás során (rossz minőségű raktárak, elégtelen hűtés és hatástalan szállítási rendszerek miatt) fordul elő.
Harmadszor, az emberek azért nem esznek, mert nincs pénzük ételre. Más szóval, az egyenlőtlenség a éhség motorja. Ismételjük meg a tényeket:
– Több mint 700 millió ember él kevesebb mint napi 2,15 dollárból, és nem engedheti meg magának az élelmiszer vásárlását.
– 3,4 milliárd ember él kevesebb mint napi 5,50 dollárból, ami miatt valószínűtlen, hogy rendszeresen tudjanak enni.
– 2023-ban a világ összes vagyonát körülbelül 432 billió dollárra becsülték. Ennek 47,5%-a a felnőtt lakosság legfelső 1%-ának kezében összpontosult, ami 213,8 billió dollárnak felel meg (átlagban 2,7 millió dollár főként). Az alsó 50%, vagyis 4 milliárd ember kevesebb mint 1%-át birtokolta a globális vagyonnak, mindössze 4,5 billió dollárt (1125 dollár főként). A vagyon egyenlőtlenségének szakadéka évről évre növekszik.
– Az alacsonyabb jövedelműek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az étkezést, mert az élelmiszer- és üzemanyagárak inflációja elviszi a költségvetésüket.
– A nők körében magasabb az éhség aránya, mint a férfiakéban, mert ha kevesebb az étel egy háztartásban, a nők kevesebbet esznek. A nők által vezetett háztartásokban még magasabb az éhség mértéke.
– Míg az őslakosok kevesebb mint 5%-át teszik ki a világ népességének, a szélsőséges szegénységben élők 15%-át képviselik, és magasabb az éhség arányuk más közösségekhez képest.
Ahogy az FAO 2021-ben hangsúlyozta: „A szegénység továbbra is a világméretű élelmiszer-bizonytalanság fő oka, mivel az embereknek nincs forrásuk ahhoz, hogy megfelelő élelmiszert szerezzenek, még akkor sem, ha az elérhető.”
Egy ilyen, statisztikákra épülő hírlevél nem képes elmagyarázni, milyen kárt okoz a szegénység az emberi lélekben. A szegénység levertsége egyfajta végzetességet teremt, ami megnehezíti a szegény ember számára, hogy megmagyarázza saját helyzetét. A hideg statisztikák önmagukban nem magyarázzák meg a szegényeknek a körülményeik valóságát, amit ők maguk már jól ismernek. Néha a költészet tudja legjobban kifejezni a kapitalista szegénység szerkezetét és hatását az emberi lélekre.
Nicolás Guillén (1902–1989) a kubai forradalom előtt és után is egyik legnagyobb kubai költő volt. 1931-ben publikálta a „Caña” (Cukornád) című versét a Sóngoro Cosongo című gyűjteményében, amelynek címe az afro-kubai dobok hangján alapul:
A fekete ember
a cukornád mellett
A jenki
a cukornád felett.
A föld
a cukornád alatt.
Vér,
ami eltűnik tőlünk!
Nem igaz ez?
Ha véget akarunk vetni az éhségnek, véget kell vetnünk a szegénységnek. 2021-ben a kínai nép véget vetett az abszolút szegénységnek országukban. 2025 novemberére az indiai Kerala állam lakói ki fogják írtani a szélsőséges szegénységet – egy évvel a kitűzött cél előtt. Vietnám is úton van az abszolút szegénység felszámolása felé. Ez volt Burkina Faso célja is Thomas Sankara (1949–1987) vezetése alatt, és újjászületett az ország új vezetője, Ibrahim Traoré kapitány alatt. Nem jótékonyságból vagy külföldi segítségből, hanem önálló erőből. Sankara 1986. április 4-én, a Forradalmi Védelmi Bizottságok Nemzeti Konferenciáján így nyilatkozott: „Többet kell termelnünk – többet, mert természetes, hogy aki etet, az akaratát is ránk erőlteti.” 2023-ban Traoré felidézte Sankara szellemét, és azt mondta: „Elődjeink egy dolgot tanítottak nekünk: a rabszolga, aki nem képes felvállalni a lázadását, nem érdemli, hogy sajnálják. Nem sajnáljuk magunkat, és nem kérjük, hogy bárki is sajnáljon minket. Burkina Faso népe úgy döntött, hogy harcol, harcol a terrorizmus ellen, hogy újraindítsa fejlődését.” Burkina Faso népe ma – tette hozzá – a következő kérdéseket teszi fel:
Nem értjük, hogyan lehetséges, hogy Afrika, ennyi természeti kinccsel, bővizű vízzel, napfénnyel – hogy lehet, hogy ma a legszegényebb kontinens? Afrika éhes kontinens. És hogy lehet, hogy szerte a világon vannak államfők, akik koldulnak? Ezek a kérdések, amiket felteszünk magunknak, és eddig nincs válaszunk.
De hamarosan válaszokat fognak kapni, és amikor ez megtörténik, új kérdéseket fognak feltenni – és akkor a történelem tovább lép.
Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental