A Samsung India chennai gyár munkásai hosszú küzdelem után jelentős béremelési megállapodást kötöttek a vállalat vezetésével május 19-én, hétfőn.
A Samsung vezetésének bele kellett egyeznie abba, hogy minden dolgozó bérét felülvizsgálják, növelik a szabadságokat, és javítják az általános munkakörülményeket a gyárban.
A megállapodást az újonnan alakult Samsung India Workers Union (SIWU) tárgyalta a vállalat vezetésével, a gyárnak otthont adó Tamil Nadu állam kormányának közvetítésével.

A megállapodás bejelentésekor A. Soundararajan, a Tamil Nadu Center for Indian Trade Unions (CITU) elnöke, amelyhez az SIWU csatlakozik, gratulált a munkásoknak és a szakszervezet vezetésének a győzelemért. Figyelmeztette is a vállalat vezetését, hogy ne folytassák a munkások elleni politikát, mert a dolgozók a jövőben sem haboznak majd további küzdelmet folytatni a jogukért.
A megállapodás szerint a chennai gyár dolgozóinak bérét három év alatt 18 000 rúpiáig (kb. 210 USD) emelik a közvetlen fizetésben, további 4000 rúpiát (kb. 47 USD) pedig tapasztalati alapú juttatásként kapnak.
A munkások 9000 rúpiás béremelést kapnak az idei évben, majd 4500-4500 rúpiát a második és harmadik évben.
A megállapodás szerint minden olyan dolgozót előléptetnek a következő fokozatba, aki 2025. március 31-ig betölti a hat évet a gyárban, és eddig még nem kapott előléptetést.
Az SIWU elnöke, E. Muthukumar elmondta, hogy a vezetés beleegyezett a szabadságok számának növelésébe, valamint a biztosítási fedezet 250 000 rúpiáról 300 000 rúpiára emelésébe – közölte a New Indian Express.
Hosszú küzdelem
A Samsung Electronics chennai gyára a vállalat két indiai gyárának egyike. Körülbelül 1700 dolgozót foglalkoztat, és főként háztartási gépeket gyárt. Tavaly szeptemberben és októberben több mint ezer Samsung-dolgozó – a gyár teljes létszámának 80%-a – 38 napos sztrájkba kezdett, amiért a cég megtagadta az SIWU regisztrációját, valamint jobb béreket és munkakörülményeket követeltek.
A munkásokat brutális állami elnyomás érte: letartóztatták vezetőiket, fizikailag is bántalmazták őket. A cégvezetés megpróbálta megtörni az egységüket egy vezetésbarát munkástanács létrehozásával, diszkriminatív bérrendszerrel, valamint azzal, hogy elbocsátással fenyegette a sztrájkolókat.
A médiában és a közösségi médiában lejárató kampány indult, amely a sztrájkoló munkásokat az állam iparosodásának akadályaként ábrázolta, nyomást gyakorolva rájuk a sztrájk leállítására. Azonban a dolgozók minden támadással szemben kitartottak, és végül október 16-án kényszerítették az állami kormányt, hogy közvetítse a megállapodást.
A Samsung vezetése, amely a sztrájk teljes ideje alatt megtagadta a tárgyalást a sztrájkolókkal, végül kénytelen volt tárgyalni az ő képviselőikkel és figyelembe venni minden követelésüket.
Az SIWU-t végül idén január 27-én jegyezték be – ez volt az első ilyen szakszervezet a Samsung Electronics indiai üzemeiben, és csak a második a dél-koreai vállalat teljes történetében.
A Tamil Nadu kormánya közvetítette a történelmi megállapodást
Azonban a vezetés továbbra is próbálta aláásni az SIWU legitimitását azzal, hogy magasabb béreket ajánlott fel a szakszervezeten kívüli dolgozóknak. A vezetés fel is függesztette az SIWU 25 tisztségviselőjét és tagját. Mindez a szakszervezettel folytatott több fordulós tárgyalásokkal párhuzamosan zajlott.
A vezetés elnyomó taktikája miatt az SIWU arra kényszerült, hogy a hónap elején figyelmeztessen újabb tiltakozásokra és sztrájkra. Végül hétfőn sikerült megállapodást kötni a vezetéssel.
A Tamil Nadu állam munkaügyi minisztere, C. V. Ganeshan, aki jelen volt a megállapodás aláírásakor, biztosította az SIWU-t, hogy a vezetés által felfüggesztett összes munkást hamarosan visszahelyezik munkájukba.
forrás: Peoples Dispatch