Manapság az EP képviselők túlnyomó többsége ratifikálná az Isztambuli Egyezményt.
Ez egy nemzetközi szerződés, amely küzd a nők elleni és a családon belüli erőszak ellen. 2014-ben íródott és minden EU tagállam aláírta, de csak 21 ratifikálta, de szokás szerint csak szájaltak a nők jogairól.
Bulgária, Csehország, Magyarország, Lettország, Litvánia és Szlovákia az egyezménynek még csak a minimum követelményeit sem vették be a saját jogi rendszerükbe. 2020 júliusában a lengyel kormány azzal fenyegetett, hogy kilép az egyezményből, de ez még nem történt meg.
Az EU 2017-ben döntött arról, hogy ratifikálja az egyezményt, de a folyamat megakadt.
Ezen a héten az Európai Parlament egy újabb szavazást tartott, hogy felgyorsítsa a ratifikációs folyamatot.
Íme 5 ok, amiért szükség van az Isztambuli Egyezményre
1, Három nőből egy
Háromból egy nő szexuális vagy fizikális erőszak áldozata lesz az élete során. Miután a karantén alatt csúcson volt a családon belüli erőszak, az EU-ban élő nők 77%-a gondolja, hogy rosszabb lett a nők elleni erőszak mértéke. A férfiak hozzáállása szintén aggasztó. Például egy újabb holland közvélemény-kutatás szerint hatból egy férfi úgy véli, hogy a nők elleni erőszak elfogadható. Borzalmas idők ezek az EU-ban élő nők számára.
2, Harcolnunk kell a nők jogait ért támadások ellen
A nők jogai támadás alatt állnak. Ezt láthatjuk az abortusz jogának esetén olyan országokban, mint Horvátország, Olaszország, Magyarország, Lengyelország és Spanyolország. Miközben a nemi alapú erőszak minden tagállamban bűncselekmény, különbségek vannak abban, mi számít erőszaknak. Például a nemi erőszak bűncselekmény az EU-ban, 18 országban még mindig erőszak kell ehhez vagy fenyegetés, míg néhány tagállam törvényei szerint „csak az igen jelent igent.” A nemi egyenlőség jelenlegi visszaesése megmutatja, mennyire sürgető új szabályokkal javítani mindenki számára a helyzetet.
3, A jobboldal és a szélsőjobb minden lehetőséget megragad a nők jogainak csorbítására
Az Európai Parlamentben az Európai Néppárt (EPP), valamint az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) minden lehetőséget megragadnak, hogy eltöröljék az abortusz jogát. Miközben az EPP megpróbált eltávolítani minden megfogalmazást, amely méltatja a tagállamok erőfeszítéseit az abortuszhoz való jog védelmében, az ECR odáig ment, hogy megpróbálta kivetetni a „nőknek teljes ellenőrzésüknek kell lennie a saját testük és szexualitásuk felett” szövegrészletet. Az ECR és az Identitás és Demokrácia (ID) frakciók ellenzik a nemi érzékenyítő oktatási programokat mint a nők elleni erőszak megelőzésének formáját.
4, Egy erős törvény jó kezdet lenne
A jobboldal és a szélsőjobboldal globálisan fenyegeti a nők jogait. A tagállamokat, amelyek eddig elmulasztották ratifikálni az Isztambuli Egyezményt, mind jobboldali vagy szélsőjobboldali pártok kormányozzák. Tudjuk, hogy a törvény nem tökéletes és manipulálhatja vagy el is törölheti a politika – mint az amerikai Roe v. Wade ítélet esetén – de egy erős törvény jó kezdet lenne. Az EU-nak ratifikálnia kell az Isztambuli Egyezményt, hogy az EU-ben minden nőnek egyenlő jogai lehessenek. Közben folytatódik a munka, hogy erős EU szabályozás legyen a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak ellen.
EP Baloldal frakció