A forradalmi kurd nők ma megesküdtek, hogy folytatják a felszabadító harcot tisztelegve azon nők előtt, akiket kedden egy török dróntámadásban gyilkoltak meg észak-Szíriában.
„Foglaljuk el a helyünket a forradalomért és szabadságért vívott harcban,” – közölte az Egyesült Női Forradalmi Mozgalom (KBDH) a légicsapás után, amelyben Zehra Berkel, Hebun Mele Xelil és Amina Waysi lelte halálát.
A három nő egy kobanei házban gyűlt össze a félautonóm Rojava régióban, amikor megtámadták őket.
A keddi bombázás dühöt szült, amikor tömegek tüntettek Kobanéban és számos európai városban, követelve, hogy a nemzetközi közösség törje meg a hallgatását Rojava török megszállásával kapcsolatban.
Ankarát és a dzsihádista szövetségeseit azzal vádolják, hogy háborús bűncselekményeket és statáriális kivégzéseket hajt végre, köztük a Szabad Szíria Párt vezetője, Hevrin Khalaf kivégzését tavaly októberben.
A legutóbbi gyilkosságokat úgy jellemezték, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök rezsimjének újabb kísérletét, hogy gátat szabjon a nők beavatkozásának a politikai életbe.
Zehra Berkel a Kongreya Star női ernyőszervezet vezetője volt, aki figyelmeztetett, hogy „a fasiszta török állam fokozza a háborús bűncselekményeit a nők szabadsága ellen.”
Xelil és Waysi szintén a nőszervezet tagjai voltak.
Kobane városának neve egybeforrt az ellenállással, mivel itt történt jelentős győzelem az Iszlám Állam felett. Sokan a sztálingrádi csatához hasonlítják az itteni ellenállást.
„A nők voltak ezen győzelem frontvonalában,” – közölte a KBDH hozzátéve, hogy a nők a rojavai forradalom hajtóereje.
A Kongreya Star figyelmeztetett: „A kurd nép és a nők egyedülálló ellenállást folytatnak értékeik védelmében.
„Ezek a gyilkos támadások teljesen hasztalanok. A civil társadalom elleni katonai támadások háborús bűncselekmények. A női politikusok megtámadása a nők jövője elleni bűncselekmények.”
Ayse Acar, testvérpártunk, a törökországi kurd Népi Demokratikus Párt (HDP) Női Tanácsának szóvivője elítélte a támadásokat, de figyelmeztetett, hogy a török állam „sosem fogja legyőzni a nők akaratát.”
Leyla Güven a párt hakkari parlamenti képviselője, akit nemrég megfosztották parlamenti státuszától, közölte, hogy „tudjátok meg, hogy a kurd nők nem fognak fejet hajtani előttetek és Kobane sosem fog elbukni.”
A HDP Női Küzdelem Mindenütt kampányát a hónap elején indították a nők politikai jogainak védelmére.
forrás: Morning Star