Joe Biden és az Egyesült Államok pofont kapott, mikor az OPEC+ olajtermelő úgy döntött, hogy csökkenti az országnak küldött ellátását
Semmi sem összegzi jobban a globális hatalmi eltolódást, mint az OPEC+ olajkartell döntése, hogy napi kétmillió hordóval csökkenti kitermelését. Tette ezt annak ellenére, hogy az Egyesült Államok intenzíven lobbizott ellene. Ez azt jelenti, hogy Mohamed Bin Szalman (MBS), aki lényegében Szaúd-Arábia uralkodója és Vlagyimir Putyin orosz elnök fikuszt mutatott Joe Bidennek.
A második világháború óta az Egyesült Államok megpróbálja közel fűzni magát a szaúdi monarchiához. 1945 februárjában Franklin Roosevelt a Sztálinnal és Churchillel való ülés után, Jaltából hazafelé menet, találkozott Ibn Szauddal, a dinasztia alapítójával.
Az amerikai külügyminisztérium akkoriban közölte, hogy Szaúd-Arábia olajkészlete „a stratégiai hatalom rendkívüli forrása és egyike a világtörténelem legnagyszerűbb anyagi javainak.” Ez a kapocs évtizedeken keresztül szilárd volt. Szaúd-Arába óriási olajtartalékaival hintázó termelőként viselkedett, és képes volt váltani a hozamot és az árakat Washingtonnal közös szövetségben. És az Egyesült Államok részben azért vállalta az 1991-es öbölháborút Irak ellen, hogy megvédje a szaúdi monarchiát Szaddam Husszein ambícióitól. De az elmúlt években megromlott Washington és Rijád kapcsolata.
Ennek oka részben geopolitikai. A szaúdi önkényurak nehezteltek Barack Obamára, mivel nem védett meg más arab zsarnokokat a 2011-es forradalmaktól. Szintén megvetették a 2015-ös nukleáris egyezményt Iránnal, amely a legfontosabb riválisa a régióban. Biden megpróbálja ezt feléleszteni.
Közben Oroszország a szíriai és líbiai polgárháborúkba való beavatkozásával gyakorlatilag közel-keleti regionális nagyhatalommá tette. Kína fontos olaj- és gázpiac az öbölmenti államok számára, és egyre több árut exportálnak ide. Ez közelebb hozta Szaúd-Arábiát és más öbölmenti monarchiákat Washington “autoriter” riválisaihoz Pekingben és Moszkvában.
És – természetesen – az energiaválság nagyobb befolyást ad ezen államok számára. A legnagyobb gazdaságok is megkezdték – túl lassan és egyenlőtlenül – az úgy nevezett „zöld átállást”. Megpróbálják csökkenteni függőségüket a fosszilis üzemanyagoktól és váltani a megújuló forrásokra. Paradox módon ez a folyamat kedvez rövidtávon az olaj- és gáztermelőknek – Szaúd-Arábiának, Oroszországnak és az Egyesült Államoknak.
A fosszilis üzemanyagokba való befektetés nem állt talpra a sokkokból, amit a 2014-15-ös olajárzuhanás, valamint a negatív területre zuhanása okozott a koronavírus világjárvány kezdetén, 2020-ban. Ez csökkenti az ellátást és segít az árak magasan tartásában. Még mielőtt Oroszország megtámadta volna Ukrajnát, a földgázra nagy volt az igény, különösképp Kelet-Ázsiában mint „átállási üzemanyag”, mivel kevesebb egységnyi szén-dioxidot produkál, mint a szén.
A szaúdiak és szoros szövetségeseik az Egyesült Arab Emirátusokban ütközési pályára kerültek a Biden kabinettel az energiapolitika terén. Úgy vette át a hivatalát, hogy ígéretet tett az „olajról való átállásra”. De a növekvő infláció miatti népszerűtlensége arra kényszerítette, hogy megpróbálta csökkenteni az olajárakat.
Az öbölmenti országok dühösek lettek, mikor márciusban napi egy millió hordót emelt ki az Egyesült Államok kormányzati vészhelyzeti Stratégiai Üzemanyag Tartalékából. Tovább a Financial Times lap szerint „Washington terve, hogy árplafont szabjon az orosz nyersanyagexportra… vészhelyzetet okozott az OPEC termelők körében.
Attól féltek, hogy az intézkedést ellenük is felhasználhatják a jövőben – mondják olyan emberek, akik tisztában vannak a csoport döntéseivel, amelyek átjátszották az olajpiac ellenőrzését a gazdag fogyasztók kezébe.” Biden júliusban látogatott Rijádba, hogy összefoltozza a kapcsolatot Mohamed Bin Szalmannal, és meggyőzze, hogy növelje az olajtermelését.
Akkor azt mondta a közel-keleti vezetők találkozóján, hogy „az Egyesült Államok nem megy sehova.” A szaúdi válasz múlt héten érkezett. Úgy tűnik, hogy az üzemanyagárak felsrófolását a jövő havi amerikai középidős választásokra időzítették, és ezzel a republikánus ellenzéket segítik.
„Jelenleg mindenkinek öbölmenti olajra van szüksége, mindenkinek szüksége van Szaúd-Arábiára és az Egyesült Arab Emirátusokra,” – közölte Abdulhalek Abdulla, az Emirátusok akadémikusa. „Néhányan Washingtonban határozottan nem fogták fel, hogy új Öböl van és nem fogadunk el többet utasításokat Washingtontól.” Eltúlozza ugyan, de az amerikai dominancia a Közel-Keleten súlyos csapást szenvedett.
Írta: Alex Callinocos
forrás: Socialist Worker