Mint sok Buenos Aires-i lakos, Fabian, a lakásom házmestere, paraguayi származású.
Tavaly, november 20-án reggel megkérdeztem tőle, mit gondol Javier Milei elsöprő győzelméről, amely előző este elnökké választotta. „Az argentinok egyszerűen sosem tanulnak” – válaszolta.
Egy év elteltével a modern argentin történelem legjobboldalibb elnöke beváltotta ígéretét, hogy átalakítja az országot, gyakorlatilag lebontva az államot és helyette magánvállalkozásokra bízva a működést.
Célja, hogy nullára csökkentse Argentína pénzügyi hiányát, legyőzze az inflációt, és előtérbe helyezze a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) való törlesztéseket, amely felé az ország 31 milliárd dollárral tartozik, ami az ország GDP-jének 5%-ának felel meg.
Ennek érdekében Milei bezárt számos kormányzati osztályt és minisztériumot, több ezer közszolgát elbocsátva. Nem meglepő módon, tekintettel Milei feminizmussal és LMBT-jogokkal szembeni ellenszenvére, valamint arra, hogy a klímaváltozást „szocialista hazugságnak” nevezi, ezek között voltak a nőkért és a környezetvédelemért felelős minisztériumok is.
Ezenkívül megszüntették a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és az energia támogatását, valamint a leginkább rászorulók számára nyújtott kormányzati segélyprogramokat.
Az ezekből az intézkedésekből fakadó drasztikus következmények eredményeként a lakosság 52,9%-a az első félévben a hivatalos szegénységi küszöb alá került, ami 12,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A krónikus nyomorban vagy mélyszegénységben élők száma szinte megduplázódott ugyanebben az időszakban: a lakosság 9,3%-áról 18,1%-ra emelkedett. Másképp fogalmazva, közel 25 millió argentin szegény, ami 2023 második feléhez képest 16 millióval több, közülük 8,5 millióan mélyszegénységben élnek.
És ha ez nem lenne elég, a nemzeti átlagok alábecsülik a problémák mértékét Argentína legszegényebb területein, például az északi Chaco tartományban, ahol a fővárosban, Resistencia-ban a lakosság elképesztő 76%-a él a szegénységi küszöb alatt.
Milei a törvényhozási programjának nagy részét képes volt keresztülvinni a kongresszuson annak ellenére, hogy a La Libertad Avanza pártnak csupán 38 képviselője van az alsóházban (a 257-ből) és hét szenátora a felsőházban (a 72-ből), többnyire rendeletek kihirdetésével, amelyeket általában csak akkor lehet visszavonni, ha a kongresszus kétharmada ellenzi őket.
A jobboldali törvényhozói blokkok támogatása és a tartományi költségvetések finanszírozásának megvonásával való fenyegetés kombinációjával Milei megvétózta a nyugdíjak inflációkövető emelését, és megvonta az állami egyetemek finanszírozását. Az elnök nyilvánosan kijelentette, hogy az oktatáshoz való jog nem létezik, annak ellenére, hogy azt az alkotmány garantálja.
**Milei külpolitikája** összhangban áll a nyugati imperializmus legreakciósabb elemeivel, beleértve az izraeli népirtás feltétel nélküli támogatását Palesztinában.
Feladta Argentína évtizedek óta fennálló semlegességét a nemzetközi ügyekben, helyette az Egyesült Államok diktátumainak kritikátlan követését választotta.
Az amerikai Dél-parancsnokság vezetője, Laura Richardson tábornokot államfőként kezelték. Idén áprilisban Milei majdnem 2000 mérföldet utazott, hogy találkozzon vele Tierra del Fuego legdélibb csúcsán, Ushuaiában, a szervilizmus megalázó megnyilvánulásaként.
Nemrég kétségbeesetten próbált meghívást kapni Donald Trump ünnepségére floridai Mar-a-Lago birtokán, ahol később lefényképezték, ahogy egy kisiskolás vigyorával állt az elnökjelölt árnyékában, aki valószínűleg alig hiszi el, hogy ennyire engedelmes szövetségesre tett szert Dél-Amerika második legnagyobb gazdaságának élén.
Milei nagy ötlete*egy „konzervatív” nemzetek kormányközi szervezetének létrehozása, amelynek célja a baloldal elleni harc összehangolása és a szabadság, azaz a neoliberális kapitalizmus erényeinek hirdetése.
Ezekben a törekvésekben brit szélsőségesek, különösen Liz Truss és Boris Johnson támogatták, akik meglátogatták őt Buenos Airesben.
Célja, hogy szabadkereskedelmi megállapodást írjon alá az Egyesült Államokkal, amely, ha megvalósul, katasztrofális lenne Argentína belföldi termelésére nézve, amely már most is szenved az importkorlátozások eltörlésétől és a külföldi befektetések elősegítésétől.
Ez egyben a Dél-amerikai Közös Piac, a Mercosur végét is jelentené, amely megtiltja tagjainak (Argentína, Uruguay, Paraguay és Brazília), hogy egyedi kereskedelmi megállapodásokat kössenek harmadik felekkel.
Nyilvánvaló, hogy Milei nem érdekelt Latin-Amerika egységesítésének ügyében, és úgy véli, hogy a jövő az Egyesült Államok diktátumainak való teljes alárendeltségben rejlik.
Az ENSZ éves vitáján Kuba illegális blokádjának megszüntetéséről Argentína képviselője, Diana Mondino a blokád feloldása mellett szavazott, Milei pedig azonnal menesztette.
Az ellenállás a Milei-rezsimmel szemben az utcákról indult, és időnként brutálisan leverték Patricia Bullrich biztonsági miniszter parancsára, aki perverz élvezetet talál abban, hogy a rendőrséget tüntetések erőszakos feloszlatására utasítsa.
Augusztusban több ezer nyugdíjast vertek és gázzal oszlattak szét, akik a kongresszus előtt tüntettek.
Argentína legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a CGT országos, egynapos általános sztrájkokat szervezett, amelyek ugyan lenyűgözően szervezettek voltak, de keveset értek el a kormány magabiztosságának megingatásában.
Nem történt összehangolt és egységes fellépés sem a városi szegényeket képviselő szervezetekkel, sem a diákokkal, akik már korábban is képesek voltak hatalmas ellenállást szervezni olyan javaslatokkal szemben, amelyek gyakorlatilag az egyetemeik bezárását eredményezték volna.
Annak ellenére, hogy sok argentin súlyos nehézségeket szenved el, Milei továbbra is bizonyos fokú népszerűséget élvez, bár a közvélemény-kutatások szerint támogatottsága csökkenőben van.
Mint sok más jobboldali demagóg a világ más részein, őt is azért választották meg, mert az emberek elvesztették hitüket abban, hogy a hagyományos pártok képesek javítani az életszínvonalukat saját kapitalista modelljük keretei között.
A Covid-járvány alatti korlátozások idején az elégedetlenség azok ellen irányult, akik bizonyos fokú védettséget élveztek azáltal, hogy állami alkalmazásban álltak, vagy valamilyen kormányzati támogatásban részesültek.
Ez a harag agresszív közösségi médiafelületeken nyilvánult meg, különösen a fiatalok körében, és tovább mélyítette azt a társadalmi szakadékot, amely az 1950-es évek óta jelen van Argentínában. Ezt a megosztottságot Milei ügyesen kihasználta, hogy választási győzelmet arasson annak ellenére, hogy korábban nem rendelkezett miniszteri tapasztalattal.
Az „elit” politikusok, szakszervezeti vezetők és újságírók ellen irányuló indulatos beszédei és tirádái, akik szerinte csak a saját érdekeiket védték, visszhangra találtak egy egyre intoleránsabb társadalomban, és váratlan győzelméhez vezettek.
Az infláció magasabb, mint 2014-ben, a munkanélküliség rekordokat dönt, és a közszolgáltatások az összeomlás szélén állnak. Milei mandátumának következő három éve nehéz lesz Argentína lakosságának többsége számára.
A szegénység bűnözést szül, és a kábítószerrel kapcsolatos erőszak növekszik a városi szegények körében, akik egy töredezett társadalomban kevés reményt látnak a felemelkedésre.
Radikális és forradalmi változásokra lesz szükség a helyzet javításához, és csak remélni tudjuk, hogy Fabian téved, és az argentinok végre megtanulják, hogy a reakciós, autoriter politikusok sosem lesznek a megmentőik.
Írta: Bert Schouwenburg
forrás: Morning Star