Mindkét oldal bűnös lehet háborús bűncselekmények elkövetésében az ukrán konfliktusban – állapította meg az ENSZ által támogatott vizsgálat jelentése, amely ma került nyilvánosságra.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerint a civil lakosság elleni orosz támadások Ukrajnában, beleértve a megszállt területeken történő rendszeres kínzást és gyilkosságokatt, háborús bűncselekményeknek minősülnek, és hozzátették, hogy az orosz erők szintén lehetnek bűnösök emberiség elleni bűncselekményekben.
A jelentés annak a napnak évfordulóján jelent meg, amikor egy orosz légitámadás következtében egy színházban több száz ember vesztette életét Mariupolban.
A jelentés szerint az oroszok által végrehajtott ismételt támadások az ukrán infrastruktúra ellen, amelyek következtében százezrek maradtak fűtés és áram nélkül, valamint az állítólagosan “rendszeres és széles körű” kínzás is lehetséges emberiség elleni bűncselekménynek minősülnek.
A jelentés szerzői megemlítették az ukrán erőkkel kapcsolatos “kis számú” háborús bűncselekményekről szóló állításokat, beleértve azt is, hogy egyikük ellen az ukrán hatóságok bűnvádi eljárást indítottak.
Nem világos, hogy a jelentést hogyan lehet felhasználni Oroszország vagy Ukrajna ellen, mivel egyikük sem csatlakozott azon Nemzetközi Büntetőbírósághoz, amely valószínűleg egy ilyen ügyet tárgyalna.
forrás: Morning Star