Egymás után öt nő szólalt meg saját nyelvén. Ők a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg parancsnoknői: Amada chol nyelven, Everilda tojolabal nyelven, Yesiva tzotzil nyelven, Miriam Tzeltal nyelven, Dalia pedig spanyolul.
Üdvözletüket küldték az Egyesült Államok elnökének: “Vete a la chingada, Trump!” – Subcomandante Galeano pedig lefordította: „B@$#d meg, Trump!”.
Így kezdődött a „Kapitalizmus falai, a baloldal törései” című szeminárium, amelyet az EZLN szervezett a Cideci/Föld Egyetemen, San Cristobal de las Casas-ban, Chiapas tartományban, Mexikóban, április 11-e és 16-a között. Az esemény fő célja kollektív ölelést adni don Pablo Gonzales Casanovának azoktól, akik „büszkék rá, hogy csatlakozott hozzájuk kritikus szavaival és mindenek előtt elkötelezettségével.”
A szeminárium része volt egy globális kampánynak: Szembenézni a kapitalizmus falaival: ellenállással, lázadással, szolidaritással, valamint az alulról jövők és balra haladók támogatásával, akiket a chiapasi lázadók hoztak össze. Céljuk „felszólítani a világszintű szervezkedésre és ellenállásra, szemben a nagyvállalati agresszivitással és a bolygó egyes helytartóival, akik világszerte már emberek millióit terrorizálnak.”
Annak fényében szerveződve, hogy Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke, felszólítottak az „autonómiával való szervezkedésre, az üldöztetések, bebörtönzések és deportálások elleni ellenállásra és lázadásra.” Kijelentették, hogy „minden emberi lénynek joga van a szabad és tisztességes élethez azon a helyen, amely számára a legjobbnak tűnik, és minden joguk megvan, hogy küzdhessenek azért, hogy ott maradhassanak.”
Az USA elnökét a szeminárium egész ideje alatt emlegették. A felettébb érdekes munka során Gilberto Lopey y Rivas, Tom Hansen és Sergio Rodriguez elemezte a Trump projekt természetét. Április 14-én Subcomandante Galeano egy Trumpot ábrázoló fabábut helyezett az asztalra, amelyet egy ruhás baba döntött le, amelynek a Defensa Zapatista nevet adták (Zapatista Védelem).
„Amikor Donald Trump elnök arról beszél, hogy újjáéleszti az Egyesült Államok határait, akkor azt mondja, hogy ez Mexikóról szól, de a finquero (farmer) tekintete a Mapuche területre néz. Ezért az őslakos népek küzdelmét nem lehet és nem is szabad Mexikóra korlátozni, fel kell emelni a szemet, a fület és a szavakat, hogy az egész kontinenst belefoglaljuk Alaszkától a Tierre del Fuego-ig.”
Pár nappal előtte, a gyűlés elején Subcomandante Moisés fejtette ki „A kapitalista világ egy fallal körülvett birtok” című beszédében, hogyan alakítják át az egész világot birtokká, és hogyan válnak a nemzeti kormányok helytartókká, amelyek csak megjátsszák a hatalmat és a függetlenséget. „Aki kormányoz, több nem az, aki parancsol. Aki parancsol, az a kapitalista birtokos. Akik azt mondják, hogy ők a kormányok, mint Pena Nieto vagy a guatemalai, vagy az El Salvador-i és a többiek, valójában mind csak helytartók. A kormányzók. A tartományi elnökök nyájterelők. Minden a kapitalizmus szolgálatában áll.”
Trump érkezése a hatalomba új fenyegetést jelent azokra, akik vállalták az exodust a szomszédos államokból északra. Moisés – „A szervezett kávé a fal ellen” című beszédében – maga is kifejezte támogatását azok iránt, akik az Egyesült Államokba emigráltak a nyomor és az erőszak miatt a szülőföldjükön, ahol kizsákmányolták, elnyomták és kifosztották őket, mint 100 éve a birtokokon. „A migránsok nem azért mennek el, mert akarnak, hanem mert nem maradhatnak többé a birtokon, amely lényegében a hazájuk.”
A válsággal szembenézve a zapatisták úgy döntöttek, hogy szolidárisak lesznek a bevándorlókkal a határ túloldalán. Ezt úgy teszik, hogy 3791 kg pörkölt kávét ajánlottak meg a küzdelmükhöz. „Ők olyanok, mint mi,” – mondta Moisés. „Támogatnunk kell, akik támogattak minket. Rajtunk a sor, hogy elmondjuk nekik, hogy küzdjenek ellenállással és lázadással, mert semmi mást nem tehetnek.”
A „kávé a fal ellen” jó példája, hogyan változtatják meg a chiapasi lázadók a társadalmi viszonyokat azzal, hogy vezetővé teszik őket. A kávé sokak számára a birtok növénye volt, amelynek célja, hogy exportálják, és amely paraszti és őslakos termék lett, mivel egykoron barbár körülmények között aratták le munkások, de ma már a saját területükön.
Az eltelt három évtized alatt a kistermelők elkezdték átvenni a termelői láncot és közvetítők nélkül exportálni a termékeiket. Jobban szervezve képesek voltak belépni az együttműködési kapcsolatokba tudatos fogyasztókkal északról, hogy igazságos piacot teremtsenek.
A zapatista kávétermelők egy ugrást tettek ezen tapasztalatok felé, hogy megszervezzék magukat és egyetlen cent kormányzati segély nélkül működjenek. Kollektív munkával legyőzték a helyi hiénákat és fokozatosan átvették az infrastruktúrát, hogy iparosítsák a gabonájukat. Az évek során a hozzájuk közeli multinacionális vállalatok a kávé árát a nemzetközi piaci árak alatt próbálták tartani.
Ma a zapatisták hozzátették ehhez a kapcsolathoz a „tortilla megfordítását”, ezzel a nemzetközi szolidaritás nyertesei lettek, és bőkezű adakozókká alakultak a durva életfeltételeik ellenére. Nem a maradékot adták. „Mi itt lenn segítjük egymást, hogy megmutassuk, hogy nincs szükségünk azokra, akik feltételekkel adnak segítséget,” – mutatott rá Moisés.
Az út során megalakították a Yach’il Xojobal Ch’ulchan-hez hasonló (Új fény az égen) szövetkezeteket. A kávé mellett kereskednek mézzel, kakaóval és citromos teával.
Az terveiket megvalósult álomként írják le. És amikor megkérdik tőlük, hogyan csinálták, hogy a kávé, amely arra való, hogy ne aludjunk, ennyi álmot szüljön, azt válaszolják: nem nyugszunk, denevéremberek vagyunk, az éjszaka gyermekei.
Eredetileg megjelent spanyol nyelven a La Jornada-ban.