A világ egyik leghalálosabb országa Honduras, rémálom a nők számára. 12 éves lányokat kényszerítenek nemi erőszakból származó terhességek viselésére – áll az Avaaz oldal hírlevelében.
Honduras az egyetlen ország, amely olyan szinten gátolja a nők jogait, hogy még az esemény utáni tablettákat is betiltotta a korábbi, fasisztoid kormány. Nem csak Honduras küzd hasonlóval: a világon a nők 35%-a szenvedett már el erőszakos fizikális vagy szexuális bántalmazást.
Honduras azonban sokkal nagyobb válságot él át. Az Orvosok Határok Nélkül szervezet közlése szerint az általuk kezelt terhes hondurasi nők 80%-a nemi erőszak miatt várandós.
Lehetne ez azonban máshogy is. Ha egy markánsan baloldali elnök forradalma felszabadította volna a nőket, mint azt tették a térség más szocialista kormányzatai. Az esély megvolt, hiszen Manuel Zelaya 2006-ban lett Honduras elnöke, keményen haladó és baloldali politikája azonban felbőszítette a régiót félgyarmati státuszban tartó Egyesült Államokat, és pont az a Barack Obama amerikai elnök puccsolta meg, akitől a világ akkor pont azt várta, hogy ténylegesen változásokat tud hozni Amerika számára.
Manuel Zelaya elűzése csak egy volt Obama számos történelmi bűncselekménye közül, hiszen ígérete ellenére nem számolta fel a guantanamoi koncentrációs tábort és nem vonta ki az amerikai katonákat sem Irakból, sem Afganisztánból – utóbbi végül a tálibok martalékává vált, és az USA Biden alatt kényszerült kivonulni.
Honduras számára ismét esély van. Manuel Zelaya exelnök felesége ugyanis megnyerte a választásokat. Xiomara Castronak még a neve is reményt keltő, hiszen a kubai rendszer is végrehajtotta a nők felszabadításának forradalmát, világszinten is kiváló eredményekkel, ami a nők orvosi ellátását, védelmét, kormányzati pozícióit stb. jelenti.

Xiomara Castro
Xiomara Castro az ország első női elnöke megígérte, hogy legalizálni fogja az esemény utáni tablettákat, amely a nemi erőszakot elszenvedett nők legfontosabb reménye a nem kívánt és veszélyes terhesség elkerüléséhez.
Az amerikaiak jobboldali bábkormánya után egy haladó baloldali rendszer végre esélye lehet megtenni ezt a lépést.
Az Avaaz oldala petíciót indított, mivel az elnökasszonynak ebben a patriarchális rendszerben komoly népi és nemzetközi támogatásra van szüksége.
Aláírható IDE KATTINTVA