Egy november 17-ei sajtótájékoztatón Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy nem zárja ki saját fegyveres erői Venezuelában történő bevetését.
Ezt a katonai eszkalációt az jellemzi, hogy a Pentagon több ezer katonát vezényelt a Karib-tengerre, valamint Washington az úgynevezett „Déli Lándzsa” hadműveletben partnereinek számító országokba. A legutóbb a USS Gerald R. Ford, az Egyesült Államok legnagyobb repülőgép-hordozója érkezett a Karib-tengerre, hogy a Pentagon szavaival élve „transznacionális fenyegetésekkel” harcoljon.

A Trump-kormányzat azt állítja, hogy az Egyesült Államokba érkező kábítószerek nagy része Venezuelából származik, melynek kormánya állítólag része a „Napok Kartellje” nevű bűnözői struktúrának.
Caracas határozottan visszautasította ezeket a vádakat, és azt állította, ezek arra szolgálnak, hogy megfelelő indokot adjanak a venezuelai kormány (amely a világ legnagyobb kőolaj-tartalékával rendelkezik) megdöntéséhez, és ezáltal az ország irányvonalának Washington gazdasági és geopolitikai érdekeinek megfelelő megváltoztatásához.
Washington kitart a vádaskodás mellett
November 16-án az amerikai Külügyminisztérium bejelentette, hogy a Napok Kartelljét (Cartel de los Soles) idegen terrorista szervezetnek nyilvánítja. Marco Rubio védelmi miniszter kijelentette: „A Napok Kartellje, más, terrorista szervezetnek nyilvánított entitásokkal, mint az Aragua Train és a Sinaloa Kartell együtt, felelős a terrorista erőszakért az egész félszigeten, valamint a kábítószer-kereskedelemért az Egyesült Államokba és Európába.”
Amerikai hatóságok szerint ez a besorolás carte blanche-t ad az amerikai hadseregnek ahhoz, hogy megtámadja azon személyek és infrastruktúrák javait, amelyeket a Cartel de los Soles részének tartanak, annak ellenére, hogy számos nemzetközi jogi szakértő szerint ez nem elegendő ahhoz, hogy jogilag megindokolja a saját határain túli támadást.
E figyelmeztetések ellenére a Trump-kormányzat már el is indított támadásokat kis hajók ellen a Karib-tengeren, amelyek Washington szerint kábítószert szállítottak az Egyesült Államokba, bár még nem mutattak be megbízható bizonyítékot ennek igazolására. Eddig több tucat halálos áldozatról számoltak be.
A legutóbbi amerikai katonai és adminisztratív manőverekből adódó nagy kérdés az, hogy vajon Washington merészeli-e megtámadni a venezuelai területet azzal az indokkal, hogy az egy terrorista szervezet megsemmisítésére irányuló támadás. Egyelőre Trump tovább lépett ezekkel az intézkedésekkel, bár óvatos volt abban, hogy bejelentse a támadás időpontját.
Trump szerint hamarosan beszélni fog Maduróval
Míg a Trump-kormányzat fokozza a nyomást Venezuelára, sőt a New York Times szerint titkos akciók lefolytatását is engedélyezte a karibi országban, addig azt is állítja, hogy nyitott kommunikációs csatorna lehet Caracassal.
Ezt látszott megerősíteni a november 17-ei sajtótájékoztatón, amikor Trump újságírói kérdésekre válaszolva Maduróval való lehetséges kommunikációról így nyilatkozott: „Eljön az ideje, beszélni fogok vele.”
Maduro válasza
E nyilatkozatokra válaszul a venezuelai elnök azt reagálta, hogy a beszélgetésnek le kell zajlania: „A különbségeket csak a diplomácia útján lehet megoldani… Aki beszélni akar Venezuelával, az szemtől szemben fog beszélni, de nem lehet hagyni, hogy a venezuelai népet lemészárolják.”
Maduro figyelmeztetett arra, hogy az esetleges katonai invázió Venezuelában egyik következménye a Trump-kormányzat legitimitásának elvesztése lenne: „Egy háború Venezuela ellen a politikai vezetésének bukásához vezetne. [Néhányan] arra próbálják bírni Trumpot, hogy élete legnagyobb hibáját kövesse el.” Azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok közvéleménye egyre elutasítóbb egy esetleges katonai intervencióval szemben Dél-Amerikában.
Egyelőre Washington minden opciót nyitva akar tartani a Maduro-kormánnyal folytatandó tárgyalások során, legyen szó katonai vagy diplomáciai eszközökről. Így Trump egyszerre helyezi el katonai és hírszerző eszközeit Dél-Amerikában, és tartja nyitva a kommunikációs csatornákat Maduróval. A venezuelai kormány részben a diplomáciára helyezi a hangsúlyt, ugyanakkor felkészül egy esetleges katonai invázióra, amely több mint 25 év chavista uralomnak akarna véget vetni, bár egy ilyen hadművelet kiszámíthatatlan következményekkel járna a régióban, még Washington számára is.
forrás: Peoples Dispatch