Legalább 10 gyermek sérült meg, mikor vasárnap este szaúdi légicsapás ért egy iskolát Jemen déli részén – jelentette az al-Masirah televíziós csatorna.
Egy névtelen biztonsági forrás szerint a drónról kilőtt rakéta a Dali kormányzóságban található Zaid al-Sharji iskoláját találta el.
Egy második támadás nem sokkal azután az iskolához közeli benzinkutat vette célba, ami szintén számos civilt megsebesített.
A forrás a támadást bűncselekménynek nevezte, valamint bizonyítéknak arra, hogy a szaúdiak szándékosan támadnak civileket Jemenben.

Szaúdi légicsapásokban megölt huszi katonák temetése
Hiszam Sharaf jemeni külügyminiszter közölte, hogy a szaúdiak által vezetett koalíció bombázása annak a jele, hogy Rijád elkeseredett.
“A bombázás és annak ismétlődése, ami az agresszió eleje óta történt, annak a jele, hogy tehetetlenek,” – közölte.
“A számos fronton történt eszkaláció során a szaúdi koalíció arra a meggyőződésre jutott, hogy elbukott abban, hogy nyomást gyakoroljanak Szanaára,” – közölte.
Sharaf közölte, hogy Jemen kész válaszolni a szaúdiak folyamatos agresszióira, de hozzátette, hogy készek párbeszédet folytatni a több mint hat éve tartó háború befejezése érdekében.
“Kinyújtjuk kezünket a békéért, de csak egy igazságos békéért,” – közölte.
“A szanaai repülőtér és kikötők megnyitása a béke gesztusa lenne, de a béke felé haladás a bombázással és az izmok mutogatásával nem fog sikerülni.”
A szaúdiak által vezetett koalíció célja visszaállítani a 2015-ben elűzött Abed Rabbo Mansour Hadi elnök kormányát.
A győzelem – úgy tűnik – kezd kicsúszni a szaúdi rezsim kezei közül, amelynek takitkája egyre inkább elkeseredett lesz.
Múlt héten számos támadást hajtottak végre a jemeni főváros sűrűn lakott civil kerületeiben, miközben azt állították, hogy a rakétáikat “legitim katonai célpontokra” irányozták.
Rijádot háborús bűncselekményekkel vádolják a hat éve tartó bombázó hadjárata során, amely iskolákat, kórházakat és civil infrastrukturát pusztított el.
Az ENSZ múlt héten közölt jelentése előrejelezte, hogy a halálos áldozatok száma az év végére elérheti a 377 ezret, amelynek 60% az éhezésből és a megelőzhető betegségekből származik.
Jemen jelenleg a világ legsúlyosabb humanitárius válságát él át, de a szaúdiak által vezetett háborút továbbra is támogatja a brit, francia és az amerikai kormány, köztük számos zsíros fegyverszerződés által.
forrás: Morning Star