December 1-jén António Guterres ENSZ-főtitkárnak írt levelében Fu Cong, Kína ENSZ-hez delegált állandó képviselője figyelmeztetett Japán újrafelfegyverzésre irányuló növekvő kísérleteire, és ezt a világbékét és a háború utáni nemzetközi rendet fenyegető veszélynek nevezte.
„Tekintettel Takaichi veszélyes kijelentéseire, a nemzetközi közösségnek rendkívül ébernek kell maradnia Japán azon ambícióival szemben, hogy bővítse katonai képességeit és újraélessze a militarizmust, és közösen meg kell védenie a világbékét” – figyelmeztetett Fu levelében.

Fu Sanae Takaichi japán miniszterelnök múlt hónapban tett kijelentésére utalt, amelyben azt állította, hogy bármilyen katonai akció Tajvan ellen „egzisztenciális válságot” jelentene Japán számára, és saját katonai beavatkozását váltaná ki.
A Kína és Japán közötti kapcsolatok megromlottak a kijelentést követően, mivel Kína azt a nemzeti egysége elleni közvetlen fenyegetésként értelmezi. Mindazonáltal Takaichi – a diplomáciai vita és a kínai felháborodás ellenére – nem volt hajlandó visszavonni kijelentését, csupán annyit közölt, hogy a jövőben nem fogja megismételni.
Fu megismételte a kínai álláspontot, Takaichi kijelentését hibásnak nevezve, amely „nyíltan megkérdőjelezi a második világháború győztes kimenetelét és a háború utáni nemzetközi rendet, és súlyosan sérti az ENSZ Alapokmányának céljait és alapelveit”.
Japán hivatalosan ragaszkodik az „egy Kína” elvhez. Most azonban az Egyesült Államokkal együtt úgy keretezi a kérdést, mint Tajvan és a szárazföld közötti erőszakos egyesítés lehetőségét. Peking ezt belügyeibe való beavatkozásnak tekinti.
Fu levele válasz volt a japán ENSZ-képviselő, Kazuyuki Yamazaki november 24-i levelére a főtitkárhoz, amely megpróbálta elutasítani azokat a kínai aggályokat Takaichi kijelentésével kapcsolatban, amelyeket Fu eredeti ENSZ-levélben fejtett ki.
Yamazaki azt állította, hogy Japán 1972 óta nem változtatta meg álláspontját Tajvan kérdésében, és reményét fejezte ki, hogy az ügy diplomáciai úton rendeződik, miközben megtagadta Takaichi kijelentésének azonnali visszavonását, ahogyan azt Kína követelte.
Japán kétes álláspontja
Fu magyarázatot követelt Japántól „következetes álláspontjának” állítására hivatkozva, és azt állította, hogy Japán mindig is kitért a kérdés elől, megsértve a háború utáni rendezés során tett vállalásait, amelyek megerősítették Kína szuverenitását a sziget felett.
Fu emlékeztetett arra, hogy különböző nemzetközi jogi dokumentumok – például az 1943-as Kairói Nyilatkozat, az 1946-os Potsdami Kiáltvány és a japán fegyverletételi okmány – megerősítették Kína szuverenitását Tajvan felett. Ezek a dokumentumok rögzítették Japán háború utáni rendezésének elveit is.
Emellett az 1972-es kínai–japán közös közleményben Japán kifejezetten elismerte Kína szuverenitását Tajvan felett, csakúgy, mint a két ország között azóta aláírt több egyezményben és dokumentumban.
Fu megkérdőjelezte Yamazakinak azt az állítását is, hogy Japánnak „passzív védelmi stratégiája” van, mondván: egy kínai területről beszélni védelmi stratégiák kapcsán nem minősül „passzív védelmi stratégiának”, és az ilyen érvelések „önellentmondóak és a nemzetközi közösség félrevezetésére szolgálnak”.
Hétfőn Lin Jian, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy, Japánnak a Tajvanra vonatkozó álláspontja tisztázásától való vonakodásáról feltett kérdésre azt állította, hogy Japán szándékosan tart fenn homályos és zavaros álláspontot a kérdésben, ami „a háború utáni nemzetközi rend és az ENSZ tekintélyének nyílt kihívása”.
Fenyegetés a háború utáni rendre
Fu figyelmeztette a világot Japán azon törekvésére, hogy „kitörjön” a kizárólag védelmi szemléletből, és újrafelfegyverkezés révén agresszív katonai hatalommá váljon. Azt állította, hogy ez annak a jele, hogy Japán nem hajlandó szembenézni és elgondolkodni egykori gyarmati atrocitásain.
Kína kiemelte a japán jobboldal kísérleteit, hogy „kifehérítse agressziójának történetét” és felülvizsgálja biztonságpolitikai megközelítését. Azt is állítja, hogy a második világháború utáni megállapodásokkal szemben Japán már halálos fegyvereket gyárt és exportál, és egyre több szó esik az országban arról is, hogy nukleáris fegyvereket fejlesszenek.
Fu ebben az összefüggésben azt kérdezi: „Takaichi hibás kijelentéseivel, amelyek megsértik Japán eddigi vállalásait, hogyan várhatja el Japán, hogy a nemzetközi közösség bízzon benne?”
Lin szintén azt állította, hogy Japán növekvő militarizálódása riasztó a világbékére nézve, árulásnak nevezte nemzetközi kötelezettségeit illetően, és sürgető intézkedéseket követelt ennek megállítására.
Fu követelte: „Ha Japán normalizálni akarja kapcsolatait, akkor világosan meg kell erősítenie az egy Kína-elvet, hűségesen fenn kell tartania a két ország közötti négy politikai dokumentum [Kairói Nyilatkozat, Potsdami Kiáltvány, japán fegyverletételi okmány és az 1972-es közös közlemény] szellemiségét és politikai vállalásait, haladéktalanul vissza kell vonnia a hibás kijelentéseket, és gyakorlati lépéseket kell tennie Kínával szembeni kötelezettségei teljesítésére.”
forrás: Peoples Dispatch