Zarah Sultana és Jeremy Corbyn képviselők bejelentése után több mint 600 000 ember írta alá néhány nap alatt támogatását egy új baloldali párt létrehozásáért Nagy-Britanniában.
Az ideiglenesen „Your Party” (A Te Pártod) néven emlegetett új politikai csoport célja, hogy a gyökerektől építve hatalmat szerezzen, hogy megkérdőjelezze – és legyőzze – Nigel Farage Reform UK párját, valamint a Keir Starmer vezetése alatt álló Munkáspártot.

Bár hónapok óta terjedtek pletykák egy új politikai erő létrejöttéről, a kezdeményezés akkor gyorsult fel, amikor Sultana bejelentette, hogy kilép a Munkáspártból, miután az kampányt indított a Palestine Action közvetlen akciócsoport terroristaszervezetként való megjelöléséért. A szavazás előtt és után a Munkáspárt ismételten elmulasztott lépéseket tenni a palesztin népirtás megállításáért, annak ellenére, hogy az izraeli bűnökre nagy népi felháborodás volt a válasz.
Ugyanakkor a párt megtartotta vagy súlyosbította a szigorú megszorítási politikát, miközben a szélsőjobb retorikáját utánozva próbálta megnyerni a Reform UK szavazóit – sikertelenül. Corbyn nemrég ismét bírálta a Munkáspártot, amiért támogatja a jobboldal által terjesztett rasszista és bevándorlóellenes politikát, és figyelmeztetett, hogy ennek nem lesz olyan hatása, amire Starmer miniszterelnök számít. „A bevándorlókat és kisebbségeket okolva saját kudarcaikért, a Munkáspárt egyengette az utat a Reform UK előtt” – írta Corbyn. „Ez a Munkáspárt-kormány a Reform UK megnyerésére jött létre. Mi azért jöttünk, hogy legyőzzük őket.”
Hasonlóan Sultana is a pártindítást a Munkáspárt belső elnyomó törekvéseihez kapcsolta, amelyek a megszorítások és Palesztina melletti szolidaritás elleni tiltakozást akarták elhallgattatni. „Nem tudtam volna még egy ajtón kopogtatni, hogy a Munkáspártra szavazzanak, amikor ez egy népirtó pártés megszorítás párti” – mondta a Novara Médiának. „Számomra a Munkáspárt halott: erkölcsileg, politikailag és választási szempontból is.”
A hatalom visszaadása az embereknek
Az elmúlt hetekben mind Corbyn, mind Sultana hangsúlyozta, hogy az új párt szerkezete el fog térni a brit politikai establishment pártjaitól, kezdve a tagok szerepével. A pártdemokrácia és a részvétel központi elemei lesznek, a tagok közvetlen beleszólást kapnak a fontos döntésekbe, beleértve a párt végleges nevét, vezetési modelljét és választási stratégiáját – ezzel szembenállva a hagyományos pártok hierarchikus modelljével. Az új kezdeményezés arra is törekszik, hogy a már meglévő közösségi és politikai szerveződésekre építsen, és ösztönözze a támogatókat, hogy aktív szerepet vállaljanak a közösségeikben.
Bár a kezdeményezést a Reform UK gúnyolódva fogadta, a mainstream Munkáspárt pedig szkeptikusan, a tömeges támogatás mértéke azt sugallja, hogy választ ad az emberek széleskörű aggodalmaira, és valós alternatívát kínálhat a jelenlegi rendszerrel szemben. Sultana szerint a Munkáspárt láthatóan ideges, és az az állítás, hogy egy új baloldali párt csak a progresszív szavazatokat osztaná meg, nem pedig a Reform UK-t gyengítené, talán inkább a Munkáspárt saját jövőjéről való aggodalmát tükrözi, mint egy átfogó politikai stratégiáról szól.
Továbbá Corbyn és Sultana ismételte, hogy az új párt nem csupán választási projekt, hanem egy szélesebb törekvés a hatalom visszaadására az embereknek. „A nagy megosztók azt akarják, hogy elhiggyük: a társadalmi problémákat a bevándorlók vagy menekültek okozzák. De nem így van. Azoknak a gazdasági rendszernek az eredményei, amely a vállalatok és milliárdosok érdekeit védi” – áll a párt nyilatkozatában. „A hétköznapi emberek teremtik a javakat – és ők birtokolják a hatalmat is, hogy visszavegyék, ami jogosan az övék.”
forrás: Peoples Dispatch