Az egyetlen megállapodás, amelyet az irániak elfogadnának a háború lezárásához, az lenne, amely biztosítja Irán számára a jogot annak meghatározására, ki megy be és ki ki a szoroson – ami aggodalomra ad okot az európaiak és az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségesei számára.
Donald Trump amerikai elnök egyre inkább elveszíti a talajt a lába alól, amikor az Irán elleni háború nem úgy alakul, ahogy elképzelte. Mind az Egyesült Államok, mind Izrael úgy vélte, hogy egy sor, Irán elleni dominanciaháború lefejezi az ország vezetését, és a megmaradt középszintű vezetőket megadásra kényszeríti. A Trump–Netanyahu terv teljes mértékben téves számításnak bizonyult: Iránban kialakult a háborús vezetés mélysége, a lakosság egységesen hazája védelmébe állt, és mivel Irán stratégiailag kihasználja a Hormuzi-szorost, ma már nem Irán, hanem az Egyesült Államok kér békét.
Mindezen események közepette, húsvét vasárnapján, a keresztény feltámadás napján Trump egy posztot tett közzé a Truth Social platformon, amely keverte a B-kategóriás cowboyfilmek retorikáját a Nemzetközi Bíróság elé víhető népirtási vádak példáival: „Kedd lesz az erőművek napja és a hidak napja, egyben, Iránban. Nem lesz ehhez fogható!!! Nyissátok ki a rohadt szorost, ti őrült rohadékok, különösen a pokolban fogtok élni – CSAK VÁRJATOK!” Az első mondat népirtó jellegű, mivel azt állítja, hogy az Egyesült Államok polgári infrastruktúrát kíván bombázni, és ezzel az iráni népet pokoli állapotba, azaz halálba taszítja. A poszt középső része, amely a Hormuzi-szorosról szól, Trump teljes frusztrációját mutatja, a John Wayne-féle dagályos szónoklat pedig csak illusztrálja, hogy nem sikerül előmozdítani egy valódi programot. Csak várjatok. De mit is várjunk: az USA és Izrael továbbra is kegyetlenül bombázza a polgári infrastruktúrát (beleértve a hidakat és egészségügyi központokat), az irániak képesek ballisztikus rakétákat kilőni és amerikai repülőgépeket lelőni, a Hormuzi-szoros pedig zárva van az USA és Izrael szövetségesei előtt.
A népirtásra utaló jelek nyíltan megtalálhatók a Truth Socialon és az X-en, de Trump nyilvános beszédeiben is. Azzal fenyegetőzött, hogy Iránt „visszabombázza a kőkorszakba”, amit aztán hadügyminisztere, Pete Hegseth gyerekesen tovább is tweetelt: „Vissza a kőkorszakba”. Ez gyakori kifejezés az amerikai háborús retorikában; használta Curtis LeMay tábornok is, amikor a második világháborúban japán városok tűzbombázását, majd később a koreai és vietnámi bombázásokat végrehajtotta. A terror elleni globális háború során az Egyesült Államok azzal fenyegetőzött, hogy Afganisztánt és Irakot „visszabombázza a kőkorszakba” – ez a fenyegetés önmagában is háborús bűn, de mivel soha nem emeltek vádat amerikai tisztviselő ellen, az Egyesült Államok vezetői teljes büntetlenséget élveznek, hogy ilyeneket mondjanak, majd cselekedjenek is. Az amerikai–izraeli iráni bombázások első hónapjában, 11 000 célpont elleni csapással és 250 fonttól 2000 fontig terjedő bombákkal, majdnem egy hirosimai bombának megfelelő robbanóanyagot dobáltak le az országra – a polgári halottak száma legalább több ezer.
Hormuzi–szoros
A retorika és a tettek hevessége ellenére sem az Egyesült Államoknak, sem Izraelnek nem sikerült győzelmet hirdetnie. Irán megtartja katonai lehetőségeit, beleértve az Irakban és Nyugat-Ázsia más részein található amerikai infrastruktúra elleni további támadásokat, és Irán még nem vetette be teljes mértékben a kis hajókból álló flottáját az Öböl vizein. Mivel képes elviselni a heves amerikai–izraeli csapásokat és továbbra is válaszolni, Iránnak nincs oka tárgyalni az USA által az asztalra helyezett tíz-tizenöt pontról, amelyek gyakorlatilag Irán megadását követelik. Ezért mondja továbbra is Irán, hogy csak azoknak a hajóknak engedélyezi a Hormuzi-szoroson való áthaladást, amelyek olyan országok zászlaja alatt hajóznak, amelyek nem támogatják az Irán elleni illegális háborút. Mivel ezeknek a hajóknak iráni és ománi vizeken kell áthaladniuk, és mivel a szoroson belül nincs valódi nemzetközi vízi folyosó, Irán (Ománnal együtt) jogosult eldönteni, hogy ki mehet át a vizeken. Ami nem volt probléma Washington számára, mielőtt megindította volna az illegális háborút, az most Washington egyik legfontosabb háborús céljává vált – nevezetesen a szoros megnyitása iráni ellenőrzés nélkül.
Az Egyesült Államok szövetségi rendszerének létfontosságú részei, mind az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) Európában, mind a NATO+ részében Ázsiában, negatívan érintettek a Hormuzi-szoros majdnem teljes lezárása miatt. Mind Japán, mind a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) szinte teljes mértékben függ a szoroson keresztül szállított öböl menti arab olajtól, és mivel függenek az amerikai szövetségi rendszertől, nem szakíthatnak az USA-val és nem ítélhetik el a háborút. Ez azt jelenti, hogy Japán és Korea is megrémült; Japán megnyitotta 250 napos stratégiai olajtartalékát, és próbálja fenntartani háromhetes cseppfolyósított földgáz (LNG) ellátását. Eközben hat NATO-tagállam (Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság) küzd, mivel ők is függenek a szoroson keresztül érkező öböl menti arab olajtól. A szoros majdnem teljes lezárásából eredő energiahússokk tovább erősödik Európa azon folyamatos alkalmazkodása miatt, amely az ukrajnai háború óta csökkent orosz energiaellátásból fakad, valamint a dél-európai országok kitettsége miatt a líbiai energiatermelés bizonytalanságaihoz. Ez a több forrásból eredő energiaválság komoly ipari feszültségeket és inflációt okozott egész Európában.
NATO plusz válság
Japán és Dél-Korea politikai osztálya nem tudja elképzelni magát az Egyesült Államok vezette stratégiai rendszeren kívül, amely több mint 80 éve fojtogatja ezeket az országokat. Ugyanez a vakság figyelhető meg Európában a NATO-országok körében is, amelyek nem képesek teljes mértékben megfogalmazni a különbséget Washington világnézete és saját európai nézőpontjuk között. A gaullizmus lényege, Franciaország kényszerű elkülönülése Washingtontól, inkább stílusbeli, mint tartalmi kérdéssé vált. De amikor Trump arra kérte az európaiakat, hogy küldjék hajóikat, hogy segítsenek neki „megnyitni” a Hormuzi-szorost, az európai politikai osztály nemet mondott – ez volt az első alkalom, hogy megtagadták Washington közvetlen parancsát amióta Franciaország és Németország 2003-ban megtagadta a részvételt az iraki háborúban. Az európai elutasítás indokai érdekesek, és sorrendben ezek a következők: nem hiszik, hogy ennek a háborúnak van alapja (nincs hadiok), nem hiszik, hogy meghatározott háborús célok léteznek, nem érezték, hogy konzultáltak volna velük a háborúba lépés előtt, attól félnek, hogy ez a háború elvonja a figyelmet a saját ukrajnai háborújukról, és tartanak a hosszú távú hatásoktól a saját energiaigényeikre nézve.
De még itt is egyértelmű a kettős beszéd a NATO-fővárosokban. Ennek megértéséhez el kell tekinteni a nemzeti vezetők nyilatkozataitól, mivel ők – Macron, Merz, Starmer – aggódnak az inflációs válság és saját belső problémáik miatt. A NATO főtitkárára, Mark Ruttéra hárul a feladat, hogy kétarcúan beszéljen: egyrészt azt mondja, hogy „egyáltalán nincsenek tervek arra, hogy a NATO-t belekeverjék ebbe” (a „belekeverjék” szót alá kell húzni), másrészt pedig: „nagyon fontos, amit az USA tesz itt, Izraellel együtt, mert felszámolja, csökkenti Irán képességét, hogy nukleáris képességhez jusson.” Hagyjuk tehát, hogy az Egyesült Államok és Izrael egyedül végezze ezt a „fontos” munkát, amibe Európa nem akarja, hogy „belekeverjék”. Japán szélsőjobboldali miniszterelnöke, Sanae Takaichi azt mondta Trumpnak, hogy vannak „olyan cselekvések, amelyeket megtehetünk és amelyeket nem tehetünk meg a japán törvények keretein belül”, az alkotmány 9. cikkelye mögé bújva, amely a katonai újrafegyverkezés ellen szól.
Repedések mutatkoznak a NATO+ szövetségben, mivel az európaiak mindenesetre nem hajlandók közvetlenül belépni az Irán elleni háborús erőfeszítésekbe, saját jövőbeli, a Hormuzi-szoroson áthaladó öböl menti arab olajszükségleteik miatt. Az egyetlen megállapodás, amelyet az irániak elfogadnának a háború lezárásához, az lenne, amely biztosítja Irán számára a jogot annak meghatározására, ki megy be és ki jön ki a szoroson – ami aggodalomra ad okot az európaiak és az Egyesült Államok kelet-ázsiai szövetségesei számára. Ez a habozás a NATO+ szövetségesek részéről a szövetség alapvető repedését jelzi? Vannak taktikai különbségek, de stratégiai szinten nincsenek – és olyan biztosan nincs, ami a Washingtonnal szembeni teljes engedetlenséget mutatná, még akkor sem, ha Washington cselekedetei értelmetlenek.
Irán Lego-videói továbbra is elárasztják az internetet, és az iráni nagykövetségek X-fiókjai követőszáma megnőtt fergetegesen vicces tweetjeiknek köszönhetően. Ha a háború csak a közösségi médiában folyna, Trump hisztérikus kijelentései a Truth Socialon nem versenyezhetnének az iráni tisztviselők X-en megjelenő szerepléseivel: a világ velük nevet, még akkor is, ha nagy szomorúság övezi Irán szándékos pusztítását.
Írta: Vijay Prashad
forrás: Globetrotter