Több száz háborúellenes tüntető gyűlt össze a Windsor Kastély előtt, mikor lovaggá ütötték Tony Balirt a „háborús bűnei jutalmául.”
A Stop The War Koalíció (StWC) által szervezett tüntetésen „Tony Blair háborús bűnös”, „Blair lovagi címe, nem az én nevemben,” valamint „Blair hazudott, milliók meghaltak” jelszavakat skandált a tömeg.
Az aktivisták által felmutatott transzparenseken a „Bliar” (szójáték, amely Blair nevében az angol hazug „liar” szót szerepelteti), „börtönözzék be Blairt, engedjék szabadon Assange-ot” és a „Sir Háborús Bűnös” feliratok voltak olvashatók. Többen Blair maszkot viseltek véresre festett kézzel.
Blair annak ellenére kapja meg a legrangosabb kitüntetést, hogy 1,1 millió aláírás jött össze a döntés ellen.
Andrew Murray munkáspárti parlamenti képviselő és az StWC alelnöke a tüntetésen közölte, hogy Blair címe nem csak róla szól, hanem a reményről, hogy megpróbálják „rehabilitálni a háborút.”
Közölte, hogy a korábbi munkáspárti vezetőt „Hágában kellene bíróság elé állítani”, és emlékeztetett Hanan Saleh Matrud 8 éves iraki kislányra, akit brit katonák öltek meg, mikor az utcán játszott.
A családja 390 font kártérítést kapott.
Murray közölte: „A világ megosztott azok között, akik kitüntetést akarnak [Blair] és azok között, akik az áldozatokra akarnak emlékezni.
„Mi sokkal többen vagyunk, mint ők.”
Lindsey German, az StWC szóvivője elmondta a tömegnek, hogy azért vártak 15 évet azzal, hogy megadják Blairnek a címet, mivel „valószínűleg a hivatala elhagyásakor ezt nem tehették meg, amikor minden háborút támogatott.”
„Azt hitték, most megtehetik, mivel elég idő telt el, hogy az emberek ezt elfelejtsék,” – közölte.
„Mi nem fogjuk elfelejteni, mit tett, és nem fogjuk elfelejteni azokat az embereket sem, akik szenvedtek és mi háborús bűnös elítéltként fogunk rá tekinteni.”
German elítélte, ahogy Nagy-Britannia „páriaként kezeli a menekülteket, még annak ellenére is, hogy annak a háborúnak az áldozatai, amit mi indítottunk.
„Itt kellene fogadnunk őket, ahelyett, hogy Ruandába szállítjuk őket repülőgépeken,” – tette hozzá.
German szintén figyelmeztetett, hogy „ez nem csak a múltról szól”, rávilágítva, hogy Blair továbbra is milliókat keres azon, hogy diktátoroknak ad tanácsokat világszerte, és megpróbál felállítani egy új centrista pártot, „amely a munkásokat támadja.”
„Egyikből sem kérünk,” – közölte.
„Azért vagyunk itt, hogy világos szolidaritási üzenetet küldjünk és elmondjuk, hogy ellenzünk minden háborút.
„A rendszer háborúfüggő és ezért kell elleneznünk ezt is.”
A tüntetésen felszólalt Andrew Feinsteint, a dél-afrikai nemzetgyűlés tagja, aki Nelson Mandela alatt volt parlamenti képviselő.
Feinstein felidézte Blair kapcsolatait a BAE Systems vállalattal, és ahogy a fegyverüzletek „lerombolták” az ország fiatal demokráciáját, amelynek eredményeként a pénz a fegyverekbe áramlott, nem pedig a HIV betegek gyógyszereire.
forrás. Morning Star