A Magyar Idők a Fidesz retorikai taktikáját követve egyenlőség-jelet húz a helyi Fidesz és a nép többségének véleménye közé. A stilizált vörös csillagunkat elítélő helyi fideszes nyilatkozatot úgy tálalják, hogy a „salgótarjániak” tiltakoznak ellene.
Nyomoz a rendőrség a székesfehérvári náci felvonulás miatt
Ahogy A Mi Időnk korábban megírta, Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke február 7-én feljelentést tett az ORFK-nál ismeretlen tettes ellen, a Btk. 33. §-ban megfogalmazott bűncselekmény gyanújával.
Csatlakozunk a kurdok elleni mészárlásokat elítélő európai baloldali nyilatkozatokhoz
Az Európai Baloldal csatlakozik nemzetközi partnereihez a török hatóságok által véghezvitt, kurdok elleni mészárlások elítélésében.
A GUE/NGL elítéli a törökök újabb halálos támadásait a kurdok ellen Cizré-ben
Az Egyesült Baloldal/Északi Zöldek (GUE/NGL) EP frakciója a lehető leghatározottabban elítéli a legújabb halálos támadássorozatot a dél-kelet-törökországi kurd Cizre városának polgárai ellen, amelyben mintegy 60 ember halt meg az elmúlt napokban, sokuk sebesülten és két épületben csapdába esve.
Beyoncé botrányt csinált a Fekete Párducos előadásával a Super Bowl-on
Az Egyesült Államok történelmét – megalakulása óta – a faji villongások jellemzik – ilyen-olyan hatásfokkal.
A Fidesz-recept
Írta: Droppa György
A Magyar Orvosi Kamara aláírás-gyűjtést kezdeményezett az egészségügy tarthatatlan helyzete miatt
A MOK Fehér megyei Területi Szervezetének tagjainak aláírásával született nyilatkozat 2015 decemberében.
Egymást ölik a terroristák Jemenben
Az al-Kaidához köthető rivális frakciók csaptak össze egymással tegnap Zindzsibár déli városában, miután múlt csütörtökön Jalal Baliedy-t, a fegyveresek egyik vezetőjét és három másik terroristát megöltek egy amerikai drone-támadásban.
Mindenkire szükség van a fasizmus elleni harcban
Az Európai Baloldal örömmel veszi, hogy több másik párt is feljelentést tett a székesfehérvári neonáci provokáció ügyében.
Vona szintet lépett a cukikampányban!
Eléggé szomorú, ha valamely pártnak lépten-nyomon azt kell bizonyítania, hogy a tagjai/prominensei – a történtek ellenére – valójában emberek.
Feljelentés a székesfehérvári neonáci provokáció miatt
Állampolgári bejelentés Tisztelt Cím! Ezúton bejelentést teszek ismeretlen tettes ellen, a Btk. 33. §-ban megfogalmazott bűncselekmény gyanújával.
YPG Sajtóiroda: Több Iszlám Állam támadást sikerült meghiúsítani
HASAKAH, ROJAVA, Szíria (2016. február 4.) – Február 3-án Hasakah várostól dél-keletre a Népi Védelmi Egységek (YPG) harcosai offenzívát indítottak az Iszlám Állam terrorista csoportja által elfoglalt állások ellen.
Még nyolc évig maradhatnak az amerikaiak Afganisztánban
Az Egyesült Államok afganisztáni parancsnoka arra tett utalást, hogy az ország NATO megszállása újabb nyolc évig fog tartani.
A magyar sajtó elhallgatta az év legfontosabb eseményét
Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a 2016-os év legfontosabb eseménye, és valószínűleg az is fog maradni, a Transz-Pacifikus Partnerség aláírása tegnap Új-Zélandon.
Vigyázat! Internetes csalás! Oszd meg! Küldd tovább!
A MI IDŐNK által dokumentált esetről számolunk be, amely rendkívül kifinomult csalás, és amelynek egy gyanakvó internetező is könnyen bedőlhet.
Az Európai Baloldal nemet mond a “szabad-kereskedelmi” egyezményekre
Ma készülnek Új-Zélandon aláírni a Transz-Pacifikus Partnerség (TPP) egyezményt, amely testvére annak a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségnek (TTIP), amellyel Európát, benne Magyarországot is sújtani akarják.