Levegőt! címmel adott ki súlyos közleményt a MOK
A Magyar Orvosi Kamara a híres József Attila vers címével jelentkezett be.
A Magyar Orvosi Kamara a híres József Attila vers címével jelentkezett be.
A Dúdoló című dal lett az első, amelyből a népszerű baranyai, baloldali punkzenekar videóklippet forgatott.
Az „…én, József Attila, itt vagyok” című lemez után újra a költőzseni műveit dolgozza fel a baranyai punkzenekar.
József Attila: Levegőt!
Ady Endre – József Attila – Latinovits Zoltán
József Attila költőzseni Várakozás című verse sokféleképpen értelmezhető, éppen ki mit lát bele. Pont ezért maradandó érték.
Hazám! József Attilával a gyűlöletkeltő hazaárulók ellen
Szél Bernadett, az LMP képviselője nem először ragadtatja el magát, hogy lekommunistázza Orbán Viktort.
Esztergom városának vezetői nem tagadták meg magukat a Költészet Napi rendezvényükkel. Wass Albert nyilas költő verseiből tartottak megemlékezést a kommunista József Attila születésnapján, és mindezt a volt Zsinagóga épületében.
Az Európai Baloldal kezdeményezésére több ellenzéki közéleti szereplő vállalta, hogy a Költészet Napjára részleteket szaval József Attila Születésnapomra című verséből.
Esztergomban város önkormányzata a Költészet Napját – többek között József Attila születésnapját – a fasiszta Wass Albert verseinek szavalásával szeretné ünnepelni.
A 2014-es év irodalmi Nobel-díját Patrick Modiano kapta A Kis Bizsu című regényéért. Kevesen tudhatják azonban, hogy József Attila Mama című verse is szerepel a műben.