A Sinn Féin programja – 2016
Lendület az Ír Egység felé
Lendület az Ír Egység felé
Declan Kearney, a Sinn Féin országos elnökségi tagja a következőt mondta a nemzetközi, Szövetség a Megszorítások Ellen – az Európai Demokráciáért című konferencián.
A húsvéti felkelés 100. évfordulója felé közeledünk. A Sétáló hullák és az Éhség után itt a harmadik A MI IDŐNK által elemzett IRA film.
Seán Crowe képviselő, a Sinn Féin külügyi szóvivője felszólította az ír kormányt, hogy biztosítsa, hogy humánus választ ad a menekültválságra és az Európai Tanácsi székét arra használja, hogy megakadályozza az egyezséget Törökországgal, amely megsérti a nemzetközi jogot.
Matt Carthy, a Sinn Féin Midlands North West-i EP képviselője figyelmeztette az ír farmereket, hogy súlyosan aggasztó az EU Egyesült Államokkal, Kanadával és a Mercosur országokkal kötendő kereskedelmi egyezményének potenciális negatív hatása a mezőgazdaságra.
Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke közölte, hogy ennek a választásnak a legnagyobb tanulsága az ír politika átrendeződése, valamint a Sinn Féin, a függetlenek és más pártok tömeges előrehaladása.
Bár a szavazatokat még számolják, már elmondható, hogy az Európai Egyesült Baloldal/Északi Zöldek (GUE/NGL) EP frakcióban helyet foglaló Sinn Féin több százalékos javulást mutatott, megszerezte a harmadik helyet, és több mint 10 %-os eredményt ért el az írországi választáson, ezzel megelőzve a helyi Munkáspártot.
Emberek ezrei vonultak utcára szerte Írországban vasárnap, hogy tüntessenek a megszorítások által hajtott vízdíjak ellen.
Matt Carthy, a Sinn Féin Midlands North West-i parlamenti képviselője és az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának tagja a következőt nyilatkozta:
Martina Anderson, a Sinn Féin EP képviselője Cipruson nyilatkozott, és elítélte a brit légitámadásokat, amelyeket a Királyi Légierő (RAF) a ciprusi Akrotiri katonai bázisáról hajtanak végre.
Martina Anderson, a Sinn Féin üdvözölte az Európai Parlament szavazását, hogy menedékjogot biztosítsanak a kiszivárogtató Edward Snowdennek.
Útjának első napján számos találkozója volt, köztük Salvador Antonio Valdés Mesával, a kubai alelnökkel, és számos magas rangú miniszterrel a kormányból és a Nemzetgyűlés vezetőivel.
Észak-Írország második legnagyobb városának hivatalos neve Londonderry-ről Derry-re változott.
Gerard „Jock” Davison, egykori IRA parancsnokot agyonlőtték tegnap reggel Belfast-ban.