Elindult az első szabálysértési eljárás az új gyülekezési törvény alapján
Vajnai Attila írása:
Vajnai Attila írása:
A magyar kormány azt javasolta a szegényeknek, hogy fűtsenek okosan, ne szeméttel.
A Nemzeti Választási Bizottság kínos, 5:5 arányú szavazással, az elnök szavazatával elutasította népszavazási kezdeményezésemet az Európai Ügyészséggel kapcsolatban.
A Paksi Atomerőmű által kiadott mérési eredmények alacsonyabb hőmérsékletet mutatnak a Dunán, mint a Vízügyi Főigazgatóság adatai.
Mint a sajtó korábban megírta, az EDF atomerőművei a Rhone és Rajna vizét használják a reaktorok hőmérsékletének szabályozásához, majd a felmelegedett vizet visszaeresztik a két folyóba.
Az Európai Baloldal az érintett rendőri vezetők felelősségre vonását követeli.
A BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság kezdeményezésére a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) meghallgatás nélküli eljárásban szándékos rongálás miatt figyelmeztetésben részesített.
Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke közérdekű adatkéréssel fordult a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítványhoz.
Ő Főméltósága, Miniszterelnök Úr!
Mint arról korábban beszámoltunk, a Valton Security emberei a mozgólépcsőre lökve próbálták eltávolítani Vajnai Attilát a Terror Háza szélsőjobboldali rendezvényéről.
Tisztelt Cím!
Cégük munkatársai május 26-án súlyos jogsértést követtek el Budapesten, a Bálna nevű épületben, ahol egy állami finanszírozású eseményről terveztünk tudósítani A MI IDŐNK internetes portál számára.
Mint ismeretes, a hírhedt szélsőjobbos Milo Yiannopoulos a Terror Háza rendezésében szerepelt a Bálnában az adófizetők pénzén (a mi pénzünkön!).
Az NVI két napja közleményt adott ki, amelyben azt állítják: „hatáskörébe tartozó, érdemi jellegű kifogást, konkrét panaszt, jogorvoslati kérelmet vizsgálatok lefolytatására vonatkozóan a mai napig nem kapott.”
Az aláíró pártok képviselői azon aggodalmuk által vezérelve, hogy Magyarországon alapjaiban sértik meg a választások demokratikus és tisztességes jellegét, felhívással fordulnak az Európai Parlament GUE/NGL frakciójához.
Erzsébetváros vezetői a mai napig nem kértek bocsánatot a holokauszt áldozatainak emlékét sértő akcióért, hogy a Klauzál téren, az önkormányzat tulajdonában lévő vásárcsarnokban lehetett horogkeresztes náci propagandát árulni.
A Fidesz újabb választási botrányba keveredett a „bulinegyedben”, mikor kiderült, hogy több mint 300 név azonos a pártjuk és Lévai Katalin pártjának jelölőíven, ráadásul az aláírásképek sem egyeznek.