Zack Polanski

A Zöld Párt indítványa tükrözi a palesztin mozgalom elmúlt három évben elért nagyságrendjét

Zack Polanski bóknak veheti, hogy ő és a Zöld Párt a Jeremy Corbyn-féle bánásmódban részesül. Ez azt jelenti, hogy a brit establishment fenyegetésként tekint rájuk. Nem szabad meghátrálnia e nyomás előtt.

A támadás ugyanolyan formát ölt, mint a Corbyn ellen 2015 és 2020 között, a brit Munkáspárt élén folytatott kampány: egyrészt lázas médiatámadás, másrészt a párt jobbszárnya részéről belülről jövő támadások, amelyek mindegyike arra a rágalomra összpontosít, hogy célpontjuk „antiszemita”.

A médiakampány erkölcsi színvonala megvetés alatti. Tony Blair, Irak mészárosa és a milliárdos Donald Trump bizalmasa, Larry Ellison vezeti a rohamot. Kijelenti, hogy a Zöldek „átléptek egy határt” azzal a szemtelenséggel, hogy kijelentették: a cionizmus rasszista. A Telegraph újság új mélypontra jutott azzal, hogy közzétett egy undorító, zöldellenes karikatúrát, amely sérti mind a zsidókat, mind a muszlimokat.

Eközben a zöldek volt vezetői, Caroline Lucas vezetésével – aki soha nem volt megbízható barátja a palesztin ügynek – kihasználták Polanski kudarcát a Holborn and St Pancras-i időközi választáson. Kényelmetlenül érzik magukat amiatt, ahogyan dinamikus, tömeges „öko-populista” pártot formál a Zöldekből, és ki akarják szorítani a vezetésből.

Természetesen ostobaság tagadni, hogy bár a cionista mozgalom a 19. században indult, ma azért létezik, hogy fenntartsa és védelmezze a népirtó, rasszista apartheid államot. Az a tény, hogy a Zöld Párt konferenciája ilyen értelmű indítványt fogadott el, annak a gigantikus tanulási folyamatnak az eredménye, amely 2023. október 7. óta eltelt három évben százmilliókba verte bele ezt az igazságot világszerte.

Polanski eredményei szorosan összefonódnak ezzel a folyamattal. Felismerte, hogy a hatalmas palesztin szolidaritási mozgalom megjelenése és a Keir Starmer vezette munkáspárti kormány kudarca a megélhetési válság kezelésében lehetőséget nyit a Zöldek számára.

Hannah Spencer fölényes győzelme a Zöldeknek a februárban Gorton and Dentonban tartott időközi választáson, valamint a májusban elért helyhatósági előretörésük e stratégia sikerei voltak. Kétségtelenül hozzájárultak ahhoz, hogy Andy Burnham leváltsa Starmer-t, aki bizonyos sikerrel próbálta újramárkázni a Munkáspártot egy hagyományosabb szociáldemokrata pártként.

Az ebből eredő „Burnham-hatás” a fő oka annak, hogy Polanski elveszítette a Holborn and St Pancras-i választást. A cionizmus = rasszizmus szavazás túl közel volt az időközi választáshoz ahhoz, hogy nagy hatása legyen. De a hónapok óta tartó médiakampány, amely antiszemitaként próbálja megbélyegezni Polanskit – aki maga is zsidó –, valószínűleg igen.

Most az a dolga, hogy megőrizze a hidegvérét és kitartson.

Corbyn bukásának egyik tényezője volt, hogy vezetői csapata hajlamos volt engedményekkel és manőverekkel válaszolni a támadásokra. Ezek védekező pozícióba kényszerítették Corbynt, és demoralizálták támogatóit.

Polanskinak meg kell értenie, hogy az idő az ő oldalán áll. Burnham nagyon valószínűtlenül fogja teljesíteni ígéreteit a jelentős szociális változásról. Ráadásul a palesztin mozgalom olyasmit képvisel, ami nem létezett, amikor Corbyn vezette a Munkáspártot – egy hatalmas, tartós és egyre radikalizálódó szolidaritási erőfeszítést, amely mélyen behatol a brit társadalomba.

Ez erőforrás. Polanski legnagyobb gyengesége a saját pártja – amely történelmileg egy szűk, túlnyomórészt középosztálybeli választási projekt. A Zöldek helyhatósági tanácsokban nyújtott teljesítménye sem sokkal jobb, mint a mainstream pártoké. Európa többi részén pedig a választási sikerek bizonyos foka hozzájárult ahhoz, hogy a zöld pártok korrupt, imperializmuspárti pártokká váljanak – lásd a cionizmus rasszizmus szavazás elítélését.

Eddig Polanski kitérően, lavírozva és óvatoskodva kezelte azt, amit a hétfői Guardianban „tökéletlen indítványnak” nevez. De nem kapitulált, ezt írva: „lényege összhangban van az én értelmezésemmel a cionizmusról mint a palesztinok kitelepítését és népirtását alátámasztó ideológiáról”.

Mindazonáltal harcolnia kell majd a Zöldek megváltoztatásáért, hogy a párt azon mozgalom valódi tükörképévé váljon, amely lehetővé tette sikereiket. És annak a mozgalomnak is szüksége van egy erős és független forradalmi baloldalra, amely a társadalom valódi átalakulásáért harcolhat.

forrás: Socialist Worker