A jóvátételi igazságosságért folytatott küzdelem összeköti a globális dél népeit a gyarmatosítás közös történelmében, és egyesíti a világ rasszizált és diszkriminált népeit
Amikor egy ember megbánt egy másikat, a józan ész azt diktálja, hogy a személynek bocsánatot kell kérnie, és lehetőleg jóvá kell tennie az általa okozott károkat. Bocsánatot kérni, jóvátenni, és biztosítani, hogy nem történik meg újra. Ezek alapvető együttélési szabályoknak tűnnek. Együttélés emberek között, de egy társadalom csoportjai és egész nemzetek között is. A történelem azt mutatja, hogy az együttélés nem a norma. A gyarmatosítás és a kizsákmányolás mindig is jelen volt, de e bűncselekmények elkövetői ritkán ismerik el azokat.
A mai Amerika néven ismert terület gyarmatosítása (1492-től kezdődően) egy példa erre. Európaiak betörtek, kisajátították a számukra nem járó földeket, megölték a lakosok millióit, a többieket pedig szolgaságra kényszerítették. Szinte azonnal megkezdődött afrikaiak elrablása; rabszolgamunkára kényszerítették őket, ami hatalmas nyereséget termelt, amely előállította azt a „primitív felhalmozást”, amelyről Karl Marx a „Tőké”-ben írt, és megnyitotta az utat a kapitalizmus fejlődése előtt.
Európa lett a domináns hatalom, és az az életszínvonal, amelyet ma élvez, a földjeinkről, Afrikából, majd később a világ többi részéről erőszakkal kivont gazdagság terméke. Valódi fosztogatás, amelyhez később az Egyesült Államok is csatlakozott. Ahogy a forradalmár Thomas Sankara mondta: vérrel tartoznak a világ népeinek.
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése nemrég elfogadta az A/80/L48 számú határozatot, 2026. március 25-én, amely „kijelenti, hogy a rabszolgasorba hurcolt afrikaiak kereskedelme és az afrikaiak faji alapon történő, ingóságként való rabszolgasorba taszítása az emberiség elleni legsúlyosabb bűncselekmény”. A határozat túlmutat a szimbolikus jellegén, és kiemeli a bűncselekmény természetét a világtörténelemben okozott törés, a bűncselekmény mértéke és időtartama, rendszerszerű jellege (intézményi, normatív, logisztikai), brutalitása, valamint tartós következményei szempontjából, amelyek „a munka, a tulajdon és a tőke faji alapú rendszereiben” nyilvánulnak meg.
Ez a határozat egy olyan kardinális kérdést hoz a felszínre, mint a jóvátételi igazságosság, mivel felszólítja a rabszolgaságból hasznot húzó államokat, hogy konkrét intézkedéseket hozzanak, amelyek nemcsak a formális bocsánatkérést foglalják magukban, hanem a pénzbeli kártérítést és a kulturális javak, műalkotások, kéziratok, dokumentumok, tárgyak stb. azonnali, akadálymentes és a származási országok számára ingyenes visszaszolgáltatását is. A határozat megerősíti, hogy súlyossága miatt ez a bűncselekmény nem évül el.
A határozatot 123 igen szavazattal fogadták el – elsősorban Afrikából, Latin-Amerikából és a Karib-térségből – 3 nem szavazattal (USA, Izrael, valamint Argentína szégyenletes voksával) és 52 tartózkodás mellett, köztük az egész Európai Unió, Kanada, Ausztrália és Japán [Magyarország is – a szerk.]. Ahogy várható volt, a gyarmatosítók a történelem sötét oldalára helyezték magukat. Európa különösen azzal érvelt, hogy nem lehet jóvátételt követelni valamiért, ami abban az időben nem volt illegális.
Nincs nagyobb cinizmus, mint azoké az országoké, amelyek a történelem során teljes tudatában voltak a fogalomnak, mégis az elkövető javára cselekedtek – amit „fordított igazságszolgáltatásnak” nevezhetnénk. A 19. században például Anglia két háborút provokált Kínában, amelyeket ópiumháborúkként ismerünk. Lényegében Anglia kábítószerekkel akarta elárasztani Kínát, hogy meggyengítse népét, és gazdasági haszonra tegyen szert. Ennek ellenére a háborúk után Anglia, az agresszor ország, arra kényszerítette Kínát, hogy „jóvátételt” fizessen – ami mai értéken 736 millió dollárnak felel meg – a háború költségeinek fedezésére. A jóvátétel egy részét a kínai hatóságok által megsemmisített ópium kompenzációjára és a kereskedők – azaz a drogdílerek – kártalanítására is szánták az általuk elszenvedett veszteségekért.
Egy másik, ugyancsak felháborító eset az a fizetés, amellyel Franciaország arra kényszerítette Haitit, hogy kompenzálja a Franciaországnak a gyarmata elvesztése miatt okozott károkat. Haiti 1825-től 1947-ig fizetett egy egyértelműen illegális adósságot. 2003-ban Jean Bertrand Aristide akkori elnök követelte, hogy Franciaország 21,7 milliárd dollárt fizessen vissza Haitinek. A következő évben egy Franciaország és az USA által támogatott katonai puccs távolította el hatalmából.
Az A/80/L48 határozat elismeri a bűncselekményt, az áldozatokat és az elkövetőket, és felszólítja az elkövetőket, hogy tegyenek jóvátételt az elkövetett bűncselekményért. Valódi helyreállító igazságosság elérésére szólít fel. Ez nem új fejlemény, hiszen az ilyen elismerésért folytatott küzdelem évtizedek óta érlelődik különböző fórumokon, beleértve a multilaterálisakat is. Így 1973-ban az Egyesült Nemzetek (ENSZ) kihirdette a Faji Megkülönböztetés Felszámolásának Évtizedét, amelyet 1983-ban és 1993-ban meghosszabbítottak. Ez alatt az évtizedek alatt kevés konkrét előrelépés történt, ezért 2011-ben az ENSZ megszervezte a Rasszizmus, Faji Megkülönböztetés, Idegengyűlölet és az Egyéb Intolerancia Elleni Világkonferenciát a dél-afrikai Durban városában. A konferencia létrehozott egy Zárónyilatkozatot és egy Cselekvési Tervet, amelyek átfogó keretet biztosítanak a rasszizmus és megkülönböztetés kezelésére, és intézkedéseket tartalmaznak a leküzdésükre, kezdve a jogszabályok reformjára való felhívástól, a rasszizmus és megkülönböztetés áldozatainak védelmét szolgáló konkrét intézkedéseken, oktatási és egészségügyi terveken, a szegénység elleni intézkedéseken, az áldozatok számára nyújtott forrásokon át még sok másig.
2013-ban, mivel a Cselekvési Tervben kitűzött célok nem valósultak meg, az ENSZ a 68/237 számú határozatában (december 23-án) kihirdette a Afrika Származásúak Nemzetközi Évtizedét, amely 2015. január 1-jétől 2024. december 31-ig volt hatályban, majd további 10 évvel, 2034-ig meghosszabbították (A/79/193 határozat).
Kifejezetten a jóvátétel tekintetében fontos fejlemény volt 2013-ban a CARICOM Jóvátételi Bizottság létrehozása, amely elkészített egy 10 pontos tervet, amely konkrét intézkedéseket vázol fel a jóvátétel követelésére az európai kormányoktól a Karib-térség 15 millió őslakosával szemben elkövetett népirtásért, valamint a rabszolgasorba hurcolt fekete vagy afrikai emberekkel szemben elkövetett „emberiség elleni bűncselekmények”, a rabszolgaság és annak öröksége sokaságáért.
Ebben az összefüggésben 2018. március 24-én Caracasban megrendezték az Afro-leszármazottak Évtizedének Nemzetközi Találkozóját, ahol a venezuelai kormány aláírta a Nemzeti Évtized az Afro-leszármazottak Népeiért rendeletet, annak érdekében, hogy intézkedéseket hajtsanak végre e téren. 2018 májusában megszervezték a Jóvátétel Első Nemzetközi Találkozóját, ahol Venezuela vállalta, hogy előmozdítja a kérdés jogi, multilaterális, politikai, történelmi és filozófiai vonatkozásait vizsgáló kutatásokat. Ezt követően Venezuela három Nemzetközi Jóvátételi Szemináriumot szervezett, és a Népi Hatalom Tudományos és Technológiai Minisztériuma finanszírozott kutatási projekteket, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak.
A jóvátételi igazságosságért folytatott küzdelem legitim küzdelem, amely összeköti a globális dél népeit a gyarmatosítás közös történelmében, és egyesíti a világ rasszizált és diszkriminált népeit. Ghána előmozdította a transzatlanti rabszolga-kereskedelmet az emberiség elleni legsúlyosabb bűncselekménnyé nyilvánító határozat elfogadását. A CARICOM egy 10 pontos tervet javasolt a jóvátétel végrehajtására; Venezuela előrelépést tett a jogért küzdő intézmények létrehozásában, és előmozdította a kutatásokat, hogy tájékoztassa a közpolitikákat e kérdésben. E tapasztalatok megosztása létfontosságú. A jóvátétel követelése – azaz a bűncselekmény elismerése, bármilyen formában történő kártalanítás, valamint az ismétlés elkerülésének garanciái – a globális dél ügye, és egy olyan ügy, amelyért érdemes harcolni.
Írta: Guillermo R. Barreto venezuelai kutató, Ph.D. fokozattal rendelkezik a tudományok területén (Oxfordi Egyetem). Nyugalmazott professzor a Simón Bolívar Egyetemen (Venezuela). Korábban a Tudományos és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, a Nemzeti Tudományos és Technológiai Alap elnöke, valamint az Ökoszocializmus és Vízügyi Miniszter (Venezuelai Bolivári Köztársaság). Jelenleg kutató a Tricontinental Társadalomkutató Intézetben (Tricontinental Institute for Social Research) és vendégmunkatárs a Társadalmi Átalakulások Kutatóközpontjában (Center for the Study of Social Transformations-IVIC).
Ezt a cikket a Globetrotter készítette.