Kapitalizmus, rabszolgaság és az ellenállás öröksége
Steve Cushion, a Rabszolgaság a Brit Birodalomban és annak öröksége a modern világban című könyv szerzője Pat Meusellel beszélgetett kutatásairól és a még mindig folyó harcokról.
Mi a könyved fő érvelése?
Arra rámutatni, hogy az Afrikában, Ázsiában és Amerikában rabszolgatartással, fosztogatással, földfoglalással és gyilkosságokkal felhalmozott vagyon visszaáramlott Nagy-Britanniába, és itt tőkévé alakult.
Az alapgondolat az, hogy akik a rabszolgaságból meggazdagodtak, nagyjából ugyanazok az emberek voltak, akik egy időben a munkásosztályt is elnyomták ebben az országban.
Az egyik leghírhedtebb rabszolgaságból hasznot húzó személy Sutherland hercegnője volt, akiről Karl Marx is írt a Tőke című könyvében. Körülbelül 800 000 hektár közös földet tisztíttatott ki. És 15 000 embert űzött el onnan.
Mindennek a finanszírozására szolgáló pénz a rabszolgaság üzletébe volt becsomagolva. 5000 fontot (mai pénzben több mint 5 millió fontot) örökölt az egyik nagyapjától, akinek jamaicai ültetvényei voltak. Képmutató módon elítélte a rabszolgaságot az Egyesült Államokban.
Hogyan finanszírozta a rabszolgaságból származó nyereség a kapitalizmus fejlődését?
Vegyük James Wattot, a gőzgép feltalálóját.
Egy nyugat-indiai kereskedő és rabszolga-kereskedő fia volt. Maga Watt az 1750-es években apjának dolgozott kereskedelmi ügynökként Glasgow-ban.
És a gőzgépei vásárlói között voltak karibi ültetvénytulajdonosok, akik cukornádat dolgoztak fel.
És ez a fosszilis tüzelőanyaggal működő gőzgép indította el az ipari kapitalizmust azon az úton, amely a klímakatasztrófa válságához vezetett, amivel ma szembesülünk.
Hogyan oszlatod el a mítoszokat az abolicionista mozgalommal kapcsolatban?
Igaz, hogy a vezető abolicionisták, különösen William Wilberforce, a rabszolga-kereskedelem, majd maga a rabszolgaság eltörlését akarták.
De nem akart semmilyen radikális változást vagy reformot Nagy-Britanniában.
Így míg kulcsszerepet játszott az 1833-as Rabszolgaság Eltörléséről szóló törvény elfogadásában, ugyanakkor olyan törvényekre szavazott, amelyek megnehezítették a dolgozó emberek szerveződését ebben az országban, például a szakszervezetek alakítása ellen.
Mi a helyzet az abolicionista mozgalom radikálisabb szárnyaival?
Ebben az országban a szervezett munkásosztály kezdettől fogva ellenezte az afrikaiak rabszolgasorba döntését.
Az egyik első abolicionista petíciót a Manchesteri Alkotmányos Információs Társaság indította 1787-ben.
A petíciók benyújtása fontos taktikává vált, nemcsak a rabszolgaság ellen.
Sok más radikális és munkásosztálybeli ügy is alkalmazta, például a parlamenti reform.
És az első valódi, független brit munkásszervezetek, a Londoni Correspondecia Társaság és a Sheffield Cutlers (acélmunkások) nyíltan és határozottan ellenezték a rabszolgaságot.
Olyan emberek, mint Thomas Hardy, a Londoni Correspondecia Társaság vezetője, teljesen világosan látták, hogy a brit reformokhoz mindenhol reformokra van szükség.
Akkoriban ez meglehetősen radikális követelés volt.
Ezt a kormány is felismerte. Thomas Hardyt hazaárulás vádjával állították bíróság elé. De a bíró fenyegetései ellenére az esküdtszék nem találta bűnösnek, és szabadon engedték, nyilvános örömujjongás közepette.
A kormány ezután szigorúbb törvényeket hozott a lázítás és a hazaárulás ellen, amelyekre Wilberforce természetesen rászavazott.
Mesélj nekem a rabszolgaság elleni brit mozgalom nagyságáról és méretéről!
Ez egy tömegmozgalom volt.
Sheffieldben 1794-ben tömeggyűlést tartottak, a város valaha volt legnagyobbját. És ez a gyűlés a rabszolgaság teljes eltörlését követelte.
Ez abban az időben történt, amikor Wilberforce és követői még csak a rabszolga-kereskedelem megszüntetését követelték.
A rabszolgaság eltörléséért folytatott kampány során több brit munkás írt alá petíciót a rabszolgaság ellen, mint ahányan az 1838-as Népi Chartát.
Milyen szerepet játszottak a Lancashire-i textilmunkások?
1861-ben kitört az amerikai polgárháború, amelynek középpontjában a rabszolgaság állt.
Lancashire-ben textilmunkások ezrei támogatták a rabszolgatartó államokban termelt gyapot blokádját, annak ellenére, hogy ez gyakran azt jelentette, hogy elvesztették az állásukat.
És annak ellenére, hogy egy éhínséget szenvedtek el.
És ez több okból is fontos volt.
Akkoriban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megakadályozza a brit uralkodó osztályt abban, hogy nyíltan a Konföderáció oldalára álljon.
A Lancashire-i textilmunkások – ez talán a brit munkásosztályi internacionalizmus csúcspontja. Vannak más példák is az összefogásra.
Olaudah Equiano, az afrikai abolicionista egy ideig Hardy-nál, a Londoni Correspondecia Társaság vezetőjénél lakott.
Valójában Equiano hozta össze a társaságot a sheffieldi Cutlers-szel.
Amikor az országot járva kampányolt a rabszolgaság ellen, a családja Londonban élt.
Őket egy Templom és Király csőcselék fenyegette, ami a maga idejében a mai Tommy Robinson mozgalomnak felelt meg.
Equiano Cambridgeshire-be költöztette a családját, ahol erős volt az abolicionista mozgalom, hogy biztonságban legyenek. Halála után a helyiek örökbe fogadták a lányát.
Ebből tanulhatunk. Akkor megcsináltuk. Most is tudunk ilyesmit csinálni.
Mi a helyzet maguknak a rabszolgáknak az ellenállásával?
Ahogy a történetet mesélik, ha egyáltalán mesélik, az az, hogy csak lázadások voltak. Így az a kép alakul ki, hogy a rabszolgák vagy dolgoztak, vagy lázadtak. És hogy nem volt semmi a kettő között.
De az ellenállás számos formája létezett, a lassításoktól a szökésig.
Az ellenállás magas szinten szervezett volt. A Baptista háború vagy Sam Sharpe lázadása Jamaicában 1831-ben, például.
Ennek nagyon proletár jellege volt. Gyakorlatilag egy általános sztrájk volt.
Tehát minden lehetőséget megragadtak, amit csak tudtak. És nagyon gyakran maguk a lázadások is politikailag motiváltak voltak, mivel sok rabszolga tudott írni és olvasni.
És tisztában voltak Nagy-Britanniában zajló vitákkal.
Nagyon érdekesnek tartom, hogy 1816-ban lázadás volt a Karib-térségben. És ugyanabban az évben voltak a Kenyér vagy Vér zavargások is például Norfolkban.
Mit tudsz mondani a rabszolgaság örökségéről és a mai jóvátételi követelésekről?
Azoknak kell eldönteniük, mit kellene tenni ellene, akik szenvedtek és még mindig szenvednek a kizsákmányolástól, a rasszizmustól és a traumától.
Számomra ez a fontos.
Ahogy a régi mondás tartja: semmit rólunk nélkülünk.
A Reform UK Zia Yusuf-ja meg akarja szüntetni a vízumok kiadását azokból az országokból érkező emberek számára, amelyek jóvátételt követelnek a rabszolgaságért. Ezekkel az országokkal kezdenék, de szívesen kitiltanának minden külföldit.
A külföldieket a kifejezés legtágabb értelmében mondom, de szerintem egyértelmű, hogy főleg a fekete embereket támadják.
Nigel Farage, a Reform UK és Robinson – ők általában véve is a munkásosztály ellenségei.
Különböző módon, de mind a nagyvállalatok szolgái.
És a rasszizmus, amit szítanak, biztonságosabbá teszi a világot a színes bőrűek, bevándorlók és menekültek számára.
De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Munkáspárt kormánya pontosan ugyanúgy használja az államot.
Tehát azok a dolgok, amiket Shabana Mahmood mond, ha rátennénk egy Reform matricát, azt hinnéd, hogy egy Reform párt politikai műsora.
De ami a Reformot illeti, szerintem nagyon érdekes, hogy a Reform úgy érezte, szükség van a jóvátételről beszélni.
Ez azt jelenti, hogy a jóvátételi mozgalom kezd elérni valamit.
forrás: Socialist Worker
