A kizsákmányoltak több fronton zajló harcában a kormány most a nők jogait támadja.
Jelenleg a Mi Hazánk neonáci párt kezdeményezését karolta fel és alkotott belőle abortuszszabályozást a Pintér-féle belügyminisztérium, mert mind tudjuk, ez az ő feladatuk.
A Mi Hazánk nácik érzelmekre ható kezdeményezése, hogy a várandós nő hallgassa meg a magzati szívhangot (ez a szabály szerint úgy van megfogalmazva, hogy a nőgyógyászok a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon mutassák be pácienseiknek), mielőtt az abortusz mellett dönt.

Az én testem, az én választásom!
Ennek célja az, hogy az épp borzalmas lelki vagy anyagi vagy kitudjamilyen teherrel küzdő anyában – hiszen senki sem csinál abortuszt passzióból – még több bűntudatot keltsenek, amely miatt talán meggondolja magát – totálisan erkölcstelen és emberkínzó eljárás, de mit is várhatunk egy fideszes vagy mihazánkos szélsőjobbostól???
Az abortusz általában felelősen és határozottan meghozott, súlyos döntés, amelyen ez a magzati szívhangot kötelező jelleggel (!) meghallgattatós eljárás az esetek túlnyomó többségében vélhetően nem fog változtatni, ellenben még jobban meggyötörhető lelkileg a szenvedő nő.
A szélsőjobbot ez nem érdekli, hiszen az ő beteg és perverz világképükben csak azon fehér nők és férfiak értékesek, akik a kizsákmányolhatóságuk mellett termékenyek és szaporodnak is.
Azon teljesen téves és erkölcstelen vallási ideából indulnak ki, hogy az „élet a fogantatással” kezdődik, amelyből kamuerkölcsi alapon és legfőképp a szélsőjobbra jellemző érzelmi manipulatív eszközökkel vezetnek le olyan ideológiát, amelyből a nők teste feletti szabad kontroll elvesztése következik, ergo a nők elnyomása.
Az élet NEM a fogantatással kezdődik, hiszen a terhesség 24. hete előtt szinte semmi esély nincs a túlélésre az édesanya szervezete nélkül.
A Mi Hazánk közösségi médiában közzétett propagandaképe, amelyen pont ezen szabályozás meghozásán örömködnek, egy teljesen kifejlett, születés előtt álló magzat látható, jóval túl azon a fázison, amikor az abortusz orvosilag biztonsággal és törvényileg elvégezhető!!! A keresztény fanatikus propagandának elég komoly manipulatív eszköze, hogy nagyon is kifejlett magzatokkal illusztrálják az abortuszt, ami nem más, mint a valóság szándékos és rosszindulatú meghamisítása. Ezek olyan fejlett magzatok, amelyek már az anya testén kívül is életképesek, szemben azokkal, amelyeken törvényileg az abortusz végrehajtható. Ez Magyarországon a 12. hét, a Mi Hazánk ábráján pedig egy jóval 30. hét feletti, életképes magzat látható!!
Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány – és az ellenzékit játszó szélsőjobb – hosszútávú célja az abortuszok teljes betiltása, azonban pusztán erre azért nincs lehetősége, mert számít a társadalom épeszű rétegeinek kemény ellenállására. A lengyel újfasiszták ezt komoly gondokkal verték át, és nagyrészt az ottani ellenállásnak hála, hogy ezt a hazai fasisztoid rezsim nem meri még meglépni. Inkább fokozatosan próbálnak most haladni, még ha ilyen nünansznyi lépésekkel is, mint ez.
A fő cél persze a minél nagyobb méretű elnyomás érvényesítése a társadalom felett, épp most a nők jogainak ezen brutális csorbításával.
Az ellenállás egyik eszköze, hogy tudatosítjuk a kormánnyal és a világgal, hogy Magyarország NEM keresztény ország, amelyhez azt javasoljuk, hogy a – Magyar Ateista Társaság felhívása szerint – a közelgő népszavazáson merjék ateistának vállalni magukat azok, akik azok.
Természetesen a nők elnyomása – mint minden elnyomás, beleértve az LMBTQ közösséget, a menekülteket, a kisebbségeket stb. – elsősorban nem vallási, hanem osztálykérdés!