Lehetséges harcolni a nők elnyomása ellen – és a kollektív cselekvés munkahelyeinken kulcsfontosságú módja ennek.
Ezt a gyakorlatban az indiai orvosok inspiráló cselekedetei is alátámasztották. Egy kollégájuk közelmúltbeli megerőszakolása és meggyilkolása után a kalkuttai kórházban sztrájkoltak és tüntettek.
Ez ellenállási hullámot indított el India egészségügyi szektorában. Fontos, hogy az indiai orvosok elérjék konkrét követeléseik teljesítését. De a sztrájkok egyúttal kihívást jelentenek egy olyan társadalom számára, amely azt mondja a nőknek, hogy ők a felelősek a szexuális erőszakért.
Ma Indiában osztályszolidaritást, önbizalmat és szervezettséget építenek a rendszer egészével szembeni szélesebb küzdelemhez. Amikor a munkások beleállnak a sztrájkok, megszállások vagy tüntetések sikeres megszervezéséhez szükséges kollektív cselekvés természetébe, az osztályegység felé húzódnak.
Ennek eredményeképpen az együtt sztrájkolás fontos szerepet játszik a kapitalizmus alatt elterjedt szexizmus, rasszizmus vagy homofóbia lebontásában. Például India uralkodója, Narendra Modi a hindu felsőbbrendűséget és a muszlimok bűnbakként való kezelését állította brutális kormányzásának középpontjába.
De mind a hinduk, mind a muszlimok ugyanazon a közintézményekben dolgoznak és ugyanolyan kezelést kapnak a kórházakban. Az orvosok akciójának hatékonysága érdekében ezeknek a munkásoknak félre kell tenniük Modi mérgező elképzeléseit és egyesülniük kell. Indiában a sztrájkokat nők vezették, de a túlnyomórészt férfi munkahelyek lelkesen felkarolták a nők felszabadításának ügyét.
Az elnyomó viselkedés és eszmék nemcsak az egyének számára ártalmasak, hanem aláássák azt a szolidaritást is, amely a győzelemhez szükséges. A szexizmus uralkodó osztályideológia, és mélyen beépül minden társadalmi osztályba. Az ilyen eszmék azonban nem mindig uralkodnak mindenkin. A sztrájkok lehetőséget teremtenek az elnyomás elleni küzdelemre, de lehetséges, hogy valaki szexista nézeteket vall, miközben nőkkel harcol egy oldalon.
A visszamaradott nézetek nem automatikusan gyengülnek meg, amikor a munkások összefognak. De a küzdelem során az emberek világképe drasztikusan megváltozhat – feltéve, hogy az elnyomás kérdéseit tudatosan kezelik.
Ez része annak a folyamatnak, amit Antonio Gramsci olasz marxista “ellentmondásos tudatosságnak” nevezett. Azt állította, hogy a munkások olyan elnyomó gondolatokat hordoznak, amelyeket “a múltból örököltek és kritikátlanul magukba szívtak”. Ugyanakkor ugyanaz a munkás progresszív eszméket is hordoz, amelyek “tevékenységükben rejtetten jelen vannak, és valójában egyesítik őket minden munkás társukkal a való világ gyakorlati átalakításában”.
Az együtt küzdő munkások óriási hatással lehetnek a társadalomra. A társadalmi felkelések pedig megváltoztathatják a munkások hozzáállását, és további küzdelemre ösztönözhetik őket. A Sarah Everard 2021-es megerőszakolása és meggyilkolása miatti tömeges felháborodás nem vezetett cselekvéshez a munkahelyeken. De kérdéseket vetett fel és követeléseket fogalmazott meg az egyszerű emberek részéről. Ez ösztönözheti az osztályharcot az elnyomás ellen, mind a munkahelyen belül, mind azon kívül.
A brit munkásosztály történetéből származó példák azt mutatják, hogy a munkások képesek harcolni – és győzni – a nők elnyomásának kérdéseiben. Bár sok ilyen példa kisebb léptékű, mint Indiában, mégis megmutatják, hogyan harcolhatnak a munkások a szexizmus ellen a munkahelyen. 1968-ban mintegy 850 női gépkezelő sztrájkolt az east londoni Dagenham Ford gyárban az egyenlő bérért.
Győzelmük óriási hatással volt a munkásosztályon belül. 1990-ben mintegy 700 postai dolgozó Oxfordban – többségük férfi – hat napra hagyta abba a munkát, mert egy felügyelő szexuálisan zaklatott egy takarítónőt. A dolgozók 200 000 címet hagytak levél nélkül, 1 200 postaládát zártak le, és mintegy hétmillió levelet tartottak vissza. Hatalmas szolidaritást kaptak, és csak akkor szavaztak a munkába való visszatérésre, amikor a felügyelőt lefokozták és áthelyezték egy másik telephelyre.
Egy postai dolgozó, Ann, ezt mondta a Socialist Workernek abban az időben: „Büszke voltam arra, hogy a szakszervezetünk harcolt, hogy a nőket komolyan vették. Ez valóban összehozott minket, és eltüntette a munkahelyen hallott sok buta megjegyzést a nőkről. Az igazi eredmény az, hogy olyan kérdések kerültek felszínre, amelyekről korábban soha nem beszéltünk. Nem olyan módon, ami megosztaná a férfiakat és a nőket, hanem olyan módon, ami mindannyiunkat segít a jobb feltételekért és az egyszerű emberek életének javításáért vívott harcban.”
Az együttműködés arra kényszeríti a munkásokat, hogy szembenézzenek a soraikban és a szélesebb társadalomban létező elnyomó gondolatokkal vagy viselkedéssel. A munkahely nem különül el a való világtól – annak lényeges részét képezi. Az együtt sztrájkolás az elnyomás egyetlen eleme, például a szexuális zaklatás miatt, arra kényszeríti a munkásokat, hogy szembenézzenek a szexizmus szélesebb valóságával.
2022-ben mintegy 100 kukás dolgozó sztrájkolt a Welwyn Hatfield Kerületi Tanácsban egy szexista, rasszista és zaklató menedzser ellen. Az egyik dolgozó ezt mondta a Socialist Workernek: „Ez a menedzser szexista dolgokat mondott az irodában dolgozó nőkről. Megjegyzéseket tett a súlyukra, és panaszkodott, hogy ‘jobb kinézetű lányokra’ van szükség. Rasszista megjegyzéseket tett a fekete dolgozóknak.
Ütötte a falakat, és állandóan kiabált és káromkodott velünk.” Ezt a menedzsert egyetlen nap sztrájk után kirúgták. Dél-Londonban, a Woolwich-i komphajó dolgozói 2017-ben sztrájkoltak a menedzsment zaklatása és szexuális zaklatás miatt. Egy dolgozó azt mondta, hogy hosszú időn át nem kívánt szexuális közeledést kapott egy főnöktől. „Nem gondoltam, hogy ezt kibírom, de a munkatársaim, barátaim és családom dühösek voltak, és támogattak” – mondta.
„Majdnem másik munkát kerestem, de azt gondoltam, ‘Miért kéne engem kiszorítani?’” Ezek a példák megmutatják, hogy valóban lehetséges szembeszállni a kellemetlen és a szexuálisan erőszakos főnökökkel.
Ez magabiztosságot ad a nőknek, hogy kijelentsék, nem kell veszélyes munkahelyeken dolgozniuk – sőt, nem kell szexista világban élniük sem. Az Egyesült Államokban a McDonald’s egy másik friss példa. Egy hároméves időszak alatt, 2018-tól kezdve a dolgozók öt sztrájkot szerveztek a szexuális zaklatás ellen. 2021-ben a dolgozók öt városban hagyták abba a munkát, mert egy menedzser követte egy 14 éves lányt a munkahelyi mosdóba és megerőszakolta.
Azok, akik Indiában sztrájkolnak, tudják, hogy a tömeges cselekvés eredményeket hozhat. Az ország nem ismeretlen a szexuális erőszak elleni tömeges felkelések előtt. 2012-ben hatalmas tüntetések robbantak ki Indiában, miután egy fiatal nőt hat férfi megerőszakolt egy buszon.
A 23 éves lányt az út szélére dobták meghalni, és tragikusan két héttel később elhunyt. A tömeges fellépés válaszként fontos változásokat kényszerített ki mind a helyi, mind az országos kormányzatban a jogszabályokban. Minden kollektív kifejeződést a szexizmus ellen bátorítani és támogatni kell. A főnökök, az állam és a rendszer nem fogja megvédeni a nőket. És nem törődnek a munkásosztály életével.
Minden ellenállási példa, legyen az munkahelyen vagy az utcán, közössé teszi a szexizmus elleni küzdelem tapasztalatát. Az elnyomás kérdésének szakszervezeti gyűlésekre, sztrájkokra és szónoklatokra vitele kiemeli az elnyomást az egyéni szégyen és trauma élményeiből.
A nők önszerveződése – akár munkásként, akár nem – kulcsfontosságú volt a szexizmus elleni küzdelemben. De a sztrájkok és munkahelyi megszállások hatásosabbak lehetnek, mint a petíciók és utcai tüntetések.
Először is, ezek óriási zavarokat okoznak a kapitalista rendszerben olyan módon, ahogyan más cselekvési formák nem. Minden sztrájk – különösen azok, amelyek politikai kérdésekkel foglalkoznak – egy olyan csoportot épít, amely képes nemcsak a főnökökkel, hanem az egész rendszerrel és annak borzalmaival szembenézni. Ma Nagy-Britanniában óriási potenciál van arra, hogy együtt harcoljunk a szexuális erőszak, bántalmazás és zaklatás ellen a munkahelyeken.
A nők nem csak mellékes elemei a munkásosztálynak. A szexizmus elleni küzdelemnek nem szabad másodlagosnak lennie a bérekkel vagy munkakörülményekkel kapcsolatos kérdésekhez képest, vagy különállónak tekinteni az osztályharcoktól. Nagy-Britanniában 16 millió női munkás van. Az elmúlt 22 évben a női munkások nagyobb valószínűséggel voltak szakszervezeti tagok, mint férfi társaik.
A követelést, hogy senki se dolgozzon veszélyes munkahelyen, ki kell terjeszteni minden gyárra, irodára és call centerre. Az indiai orvosok megmutatták, hogyan kell harcolni – a brit munkások felelőssége megszervezni magukat, hogy képesek legyenek követni a példájukat.
forrás: Socialist Worker