Egy Jeremy Corbyn vezette baloldali párt 10 százalékot szerezne – mutatja egy új felmérés
Egy a More in Common által készített felmérés szerint egy Jeremy Corbyn vezette baloldali párt a szavazatok 10 százalékát szerezné meg. Ugyanezen felmérés alapján a Corbyn-párt megjelenése a Munkáspárt támogatottságát 23-ról 20 százalékra csökkentené, ami azt jelentené, hogy Keir Starmer pártja egy szintre kerülne Kemi Badenoch haldokló Konzervatív Pártjával.
A Zöld Párt, amely egyes Starmerrel elégedetlen munkáspárti zavazókat nyert meg, 9-ről 5 százalékra esne vissza. A felmérés szerint a Corbyn-párt a 18-24 éves korosztályban 32 százalékos támogatottsággal vezetne, ami igazolja, hogy erős társadalmi alapja lenne egy szocialista alternatívának a mélyülő válságba süllyedő Munkáspárt mellett.

Két ok miatt sürgős a baloldal egyesülése
Először is, Nigel Farage szélsőjobboldali Reform UK pártjának növekedése miatt. Döntő fontosságú a tömeges antirasszista mozgalom (Stand Up To Racism – SUTR) a Reform UK elleni küzdelemben.
Egy szocialista alternatíva a választásokon azonban erősítheti ezt a harcot. Amikor az embereknek azt mondjuk: „Ne szavazz a Reform UK-ra, az egy rasszista párt”, gyakori a válasz: „De akkor ne a Munkáspártra szavazzak, ugye?” Egy baloldali alternatíva megadhatja azoknak az embereknek az okot, akik nem támogatják Farage-t, de szeretnének egy valamire érdemes jelöltre szavazni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy egy baloldali lista megállítaná a Reform UK-t, vagy a nagy számú szavazóját meggyőzné. A More in Common felmérés szerint Farage pártja továbbra is 27 százaléknál áll, ami hangsúlyozza az antirasszista mozgalom és a nyomor elleni osztályharc fontosságát a választáson kívül is.
Másodszor, ha a baloldal nem szerveződik össze, más politikai erők tölthetik be az űrt. Vannak más csoportok, akik kiállnak Palesztina ügyében, de hajlandóak lennének busz alá lökni a menekülteket vagy a transz+ embereket.
Mások pedig a „közösségi” retorikát hangsúlyozzák, és elhalványítják az osztálypolitikát, amely a gazdagokat célozná meg.
Osztályharc vagy megalkuvás?
Egy nemrégiben megjelent Novara Media-podcast fontos politikai feszültségeket vetett fel a baloldali alternatívákról. Shockat Adam, az öt független képviselő egyike, azt mondta:
„Lehetne bérleti politikát folytatni anélkül, hogy elidegenítenénk a tulajdonosokat? Ha azt mondjuk, minden háztulaj gonosz, akkor mi lesz a bérlakásokkal? Nem adják ki őket. Óvatosnak kell lennünk. Mindig a bérlőket támogatnám, de nem szabad annyira polarizálni, hogy a tulajdonosok folyamatosan démonizálva érezzék magukat.”
Pamela Fitzpatrick, egy nyugat-londoni szocialista független jelölt, ezt válaszolta: „Osztálypolitikára van szükségünk. Nem szabadna, hogy valakinek több ingatlana legyen, miközben mások nyomornegyedekben élnek, vagy fiatalok a jövedelmük 60 százalékát bérleti díjra költik.” Fitzpatrick „alapvető, radikális változást” sürgetett, nem pedig „kósza reformokat”.
Politikai alternatívára van szükség
Fontos, hogy a baloldal szocialista megoldásokat kínáljon a munkásosztály millióit sújtó megélhetési válságra. Ugyanakkor ki kell állnia azért, hogy „a bevándorlók nem hibásak, a menekülteknek nyitottak vagyunk, a transz+ jogok érvényesüljenek, Palesztina szabad legyen, és azonnali klímaintézkedéseket tegyünk”.
Ez nem „tisztasági teszt”, ahol mindenkinek forradalmi szocialista programot kell aláírnia – de a világ válságok sorát éli meg háborúk, népirtás, klímakatasztrófa és gazdasági stagnálás formájában. A baloldalnak több fronton kell harcolnia, és alternatívát kell kínálnia a neoliberális centrum és a szélsőjobb helyett.
A Reform UK-féle erők a pártokkal szembeni kiábrándultságra és a Munkáspárt-kormány árulásaira építenek, majd rasszizmussal öntik fel a problémákat, és a bevándorlást okolják a „nemzeti hanyatlásért”.
Ha a baloldal meg akarja fordítani a helyzetet, le kell lepleznie az osztályharcot megosztó hazugságokat, és fel kell lépnie azok ellen, akiket a jobboldal bűnbaknak állít be.
A szélsőjobb eddig hasznot húzott a globális válságokból, de ez nem elkerülhetetlen. A tömegmozgalmak – főleg Palesztina ügyében – megrázták az brit társadalmat, és ennek választási kifejezésre kell jutnia.
Az utcai harcok, a sztrájkok, Palesztina, a rasszizmus, a transz+ jogok és a nyomor elleni küzdelem döntő fontosságúak a változáshoz. De a szocialistáknak a választásokat is fel kell használniuk a harc előmozdítására és a munkásosztály önbizalmának növelésére.
Sürgősen szükség van egy egységes baloldali választási alternatívára.
forrás: Socialist Worker