Az Egyesült Államok és Németország high-tech fegyvereket ígértek Ukrajnának, ami Moszkva szerint „csak olaj a tűzre.”
A harcok fokozódtak, miközben az orosz csapatok megpróbálták elfoglalni Szeverodonyeck városát, amely a közelben fekvő Lucsanszkkal együtt az utolsó főbb település Luganszkban, amit még nem foglaltak el.
Luganszk elfoglalása szimbolikus győzelem lenne a Kreml számára, mivel ez az egyik szakadár „népköztársaság”, amely fellázadt a 2014-es kijevi Majdan puccs ellen.
Olekszandr Striuk szeverodonyecki polgármester közölte, hogy a várost „háztömbről háztömre” pusztítják el az orosz előrenyomulás során, és kb. még 13 ezer civil él a városban, ami a háború előtt 100 ezer embernek adott otthont.
Németország közölte, hogy új légelhárító fegyvereket biztosítanak, míg az Egyesült Államok további 700 millió dolláros szerződést írt alá „halálos segélyre”, beleértve középtávú, nagy mozgékonyságú tüzérségi rakéta rendszerekre (HIMARS).
Némi hezitálás volt a rendszer odaadásával kapcsolatban, amely kb. 50 kilométerre tud rakétákat ellőni, mivel fennáll a kockázata, hogy azzal orosz területeket is lőhetnek, amelyre Moszkva háborús cselekményként tekinthet a NATO részéről.
„Nem adunk Ukrajnának olyan rakétarendszereket, amellyel Oroszország belterületét támadhatják,” – közölte Biden tegnap.
A jelentések szerint az amerikai elnök biztosítékokat akar Vologyimir Zelenszkij ukrán elnöktől, aki közölte az amerikai Newsmax hírhálózattal, hogy Kijev „nem érdekelt” Oroszország megtámadásában, csak a „saját területén érdekelt.”
Az álláspont kontrasztban áll James Heappey brit védelmi miniszter áprilisi megjegyzéseivel, hogy Ukrajnának minden joga megvan Oroszország megtámadására a britek által küldött fegyverekkel.
Zelenszkij közölte, hogy naponta 60-100 ukrán katona halt meg és további 500 sebesült meg. Az ukrán főügyész kedden jelentette, hogy 15 ezer jelentés van orosz háborús bűncselekmények elkövetéséről.
Egy elfogott orosz katonát életfogytiglanra börtönöztek be egy nyugdíjas lelövése miatt, míg két másik 11 és fél év büntetést kapott civil területek ágyúzásáért.
Oroszország szintén háborús bűncselekményekkel kapcsolatos tárgyalásokat szervez a neonáci Azov hadosztály elfogott tagjai ellen, akik 2014 óta harcolnak az ukrajnai szeparatistákkal, és akiket olyan nyugati emberi jogi szervezetek vádolnak civilek meggyilkolásával, mint az Amnesty International.
forrás: Morning Star