Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter rágalmazással vádolta az Egyesült Államokat, amellyel megpróbálták igazolni az ország kizárását az Amerikák Üléséről.
Brian Nichols amerikai tisztviselő a hónap elején jelentette be, hogy Kuba, Nicaragua és Venezuela nem kap meghívást, mivel azt állította, hogy nem tisztelik a demokratikus kartát.
Az országokat, amelyet a Trump kabinet a „zsarnokság trojkájának” bélyegzett, Washington azzal vádolja, hogy nem tesznek eleget a terrorizmus elleni harcért.
Rodriguez visszavágott és rágalmazással vádolta az Egyesült Államokat az alaptalan vádaskodásért.

Bruno Rodriguez kubai külügyminiszter
Emlékeztette Washingtont, hogy „nincs többé helye a Monroe doktrínának”, amely szerint az Egyesült Államoknak kell uralkodnia Latin- és Dél-Amerika felett.
Luis Arce bolíviai elnök és Andres Manuel Lopez Obrador mexikói elnök elítélték a döntést és visszautasították, hogy részt vegyenek a jövő hónapban, Los Angelesben megrendezendő ülésen.
A Népi Gyűlés a Demokráciáért szervezői szintén felelősségre vonták az amerikai kormányt, mivel visszautasították 23 kubai tudós, orvos és szakszervezeti tag vízumát, akiket meghívtak az eseményre.
„Ezen döntéssel és azzal, hogy Biden kizárta Kubát a hivatalos ülésről, Kubától megtagadták a szót egy létfontosságú vitában a demokráciáról, integrációról és a regionális együttműködésről,” – közölték.
forrás: Morning Star