A Népi Védelmi Egységek (YPG) soraiban harcoló Serhat Tiqqun internacionalista gerilla az ANF híroldalnak nyilatkozott a török állam népirtó hadjáratáról, amely élvezi a nemzetközi közösség némaságát és tétlenségét.
A Nantes Révoltée autonóm mozgalom tagja volt a rojavai útja előtt, majd az Iszlám Állam ellen küzdött három évig a YPG soraiban.

Serhat Tiqqun
Serhat, aki Serekaniye-ben részt vett az ellenállásban, felidézte, hogy több mint 10 ezer YPG/YPJ és SDF (Szíriai Demokratikus Erők) gerilla halt mártírhalált, hogy kivívják a békét a régióban: „Három éve harcolok a YPG soraiban Rojavában. Korábban szintén harcoltam a török forradalmi mozgalomban, amely katonailag és politikailag is szerveződött. Ezen korszakban láttam, hogyan küzdenek a rojavai népek a forradalomért.”
Kifejtette, hogy az Iszlám Állam elleni harc sosem lett volna sikeres, ha nem lett volna YPG és YPJ, ezért Serhat számára büszkeség, hogy ezen szervezetekben küzdhetett.
„Ezen erők támogatása a török invázió ellen büszkeség azok számára, akik Európában, Észak-Amerikában és szerte máshol a világban élnek.
NEM CSAK KATONAI ERŐ
Serhat Tiqqun megjegyezte, hogy a YPG/YPJ-t nem csak az Iszlám Állam fasisztái ellen harcoló katonai erőnek tekinti: „A YPG és a YPJ forradalmi erők, amelyek jövőt ígérnek. Egyenlőséget a közösségek között és a Demokratikus Konföderalizmus projektjét, amely nem álom. Ez a legideálisabb út a közel-keleti demokrácia és a hosszan tartó béke kivívásához. Bűn tagadni ezt a projektet; a Közel-Kelet népei és az egész emberiség elleni bűn.”
ELHINTETTÉK A BARBÁRSÁG MAGVAIT
Serhat Tiqqun rámutatott, hogy a török állam megpróbálja elhinteni a barbárság magvait azokon a földeken, amelyeket nagy áldozatok árán szabadítottak fel.
„Ezt nem szabad megengedni. Ez nem csak egyedül a forradalmi gerillák feladata. Minden ember, aki magát jó embernek tekinti, harcol ellene.”
A TÖRÖK TÁMADÁS AZ INTERNACIONALISTÁK ÉLETÉT IS KÖVETELI
Felidézve számos internacionalista harcost, akik mártírhalált haltak az Iszlám Állam elleni harcban, Serhat Tiqqun a következőt mondta: „Vannak mártírjaink Serekaniye-ben. Egy elvtársunk és nyolc másik gerilla is elesett a török légitámadások miatt a régióban. Ceren Günes, parancsnokunk és elvtársunk szintén mártírhalált halt. A mártírok álmát csak akkor válthatjuk valóra, ha folytatjuk a harcukat. Az elvtársainkra gondolva, csak a legjobban akarjuk folytatni a küzdelmüket.”
SZERVEZIK A DZSIHÁDISTA ZSOLDOSOKAT
Kifejtve, hogy a török megszállás kaotikus helyzetet okozott a régióban, Tiqqun a következőt nyilatkozta: „A ránk támadók között sokféle ’radikális iszlamista’ csoport van. Ezt világosan meg kell érteni. A török állam az, amely ezeket a bandákat összegyűjti és szervezi őket. Ezek dzsihádista zsoldosok. A Törökország által létrehozott úgy nevezett Szíriai Nemzeti Hadsereg soraiban több száz egykori Iszlám Állam tag van. Néhányuk harcolt Idlibben és Afrinban, és részt vett a régióban elkövetett olyan emberiség elleni bűncselekményekben, mint a mészárlások, fosztogatások és nemi erőszak. Ezeket a fasisztákat katonailag és politikailag is el kell pusztítani.”
NATO FEGYVEREKET ADNAK A ZSOLDOSOKNAK
Az internacionalista gerilla rámutatott, hogy a török állam ezen zsoldosokat olyan fegyverekkel és katonai utánpótlással látja el, amelyet a NATO szolgáltat számára: „Az érzékeny európai köröket úgy kell szervezni, hogy hatással legyen az államuk politikájára. Úgy tűnik, a hegemón államok támogatás nélkül magára hagyták Rojavát, ami szégyenletes. A világ minden népének konkrét lépéseket kellene tennie Rojava érdekében.”
forrás: ANF News