Kuba a január 3-án, Venezuelában az amerikai hadsereggel vívott harcokban elesett 32 katonájáról emlékezett meg, akik a caracasi kormánnyal jogilag megállapodott biztonsági tevékenységet folytattak.
Az életüket vesztett kubaiak közül sokan Nicolás Maduro venezuelai elnök személyi biztonsági csapatának a tagjai voltak, akiket a támadás után elraboltak és az Egyesült Államokba szállítottak. Több százezer kubai vett részt az elesettek emlékére rendezett megemlékezéseken, amit a kubai kormány a Forradalom elleni újabb támadásként írt le.
De nem haltak meg mindannyian azok a kubaiak, akik az amerikai erőkkel harcoltak. Lassanként napvilágra kerültek azoknak a kubai katonáknak a tanúvallomásai, akik túlélték a világosan egyenlőtlen harcot.
Egy túlélő harcoló tanúvallomása
Közöttük van Yohandris Varona Torres is, aki interjút adott az Adelante című kubai médiumnak. Varona alig több, mint két hónapja volt Venezuelában testőrként, egészen a beavatkozás napjáig, ahol venezuelai hatóságok szerint 100 ember halt meg és további 100 ember megsebesült.
„Harcoltunk ott a repülőgépekkel, amelyek tüzeltek ránk. Annak ellenére, hogy a fegyvereink kisebbek voltak, nem hagytuk abba a harcot; szembeszálltunk velük. Képzett vagyok, és tudok harcolni, de ők felülkerekedtek rajtunk. Abban a pillanatban az egyetlen gondolatom a harc volt. Lőnünk kellett, és én elkezdtem ezt tenni” – mondta Varona az elesett harcolók megemlékezési ceremóniáján.
A támadás alatti személyes tapasztalatairól szólva Varona kijelentette, hogy a mainstream média által megpróbált narratívától eltérően a szárazföldi erők valóban szembeszálltak az amerikai csapatokkal: „Aznap éjfélkor kezdtem szolgálatot, és hat órán át kellett volna ott lennem. A támadás körülbelül hajnali 2 órakor történt. Hajnalodott. Minden sötét volt. Ha egy helikopter jön rád, az egyetlen teendő, hogy lősz rá és megvéded magad. Így volt. Addig lőttünk, amíg csak lehetett.”
Varona a venezuelai és az amerikai erők közötti óriási technológiai különbségről is beszélt. Ugyanezt az érvet fogalmazta már meg korábban Miguel Díaz-Canel kubai elnök is, aki elmagyarázta a venezuelai földet védő csapatok és az amerikai támadók fegyverzeti és katonai infrastruktúrájának a különbségét.
Ezenkívül Varona elmondta, hogy a támadás után szétszéledés volt, és nem érkezett időben támogatás az elesett honfitársaik összegyűjtéséhez: „Bajtársaink dicsőséget jelentenek minden kubai számára. Testvéreim voltak. Velem dolgoztak. Láttam őket mind elesni, és én cipeltem őket mind. Senkitől nem jött támogatás ehhez, de senki sem maradt a terepen. Egyik szállásunkon tartottuk őket. Nem tudom elmondani a fájdalmat. De legalább senki sem maradt Venezuelában. Itt vannak, a hazánkban.”
Kuba ellen esetleges újabb agresszió fenyegetéseivel szembesülve Díaz-Canel a halottak tiszteletére összegyűlt tömeghez intézett beszédében azt mondta, a forradalmárok hajlandóak lennének a keserű végig harcolni, ha hasonló vagy rosszabb támadás érné a szigetet. Hasonló szellemben nyilatkozott Yohandris Varona Torres is: „Mindig rendelkezésre állok az ország számára, hogy harcoljak az ellenséggel, bárhol is kelljen. Ezt tanította nekünk a Comandante [Fidel Castro]. És bajtársaim halála nem lehet hiábavaló.”
forrás: Peoples Dispatch