Ezeket a sorokat Caracasból, Venezuela fővárosából írom, néhány nappal azután, hogy María Corina Machado, a frissen kinevezett Nobel-békedíjas, december 11-én az oslói (Norvégia) sajtótájékoztatóján a következőket nyilatkozta egy újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy elfogadna-e egy katonai inváziót Venezuelában:
„Venezuelát már megszállták. Orosz ügynökeink vannak, iráni ügynökeink vannak, olyan terrorista csoportok, mint a Hezbollah és a Hamasz, akik szabadon működnek a rezsimmel egyetértésben. Ott van a kolumbiai gerilla, a drogkartellek, amelyek a népességünk 60%-a felett átvette az irányítását, nemcsak a kábítószer-kereskedelemben, hanem az emberkereskedelemben, prostitúciós hálózatokban. Ez Venezuelát az amerikai kontinens bűnözési központjává tette.”
Egy-két héten belül megszületik az első lányom, akárcsak több ezer más venezuelai baba az országon belül és kívül, akik hamarosan megszületnek vagy újszülöttek. Egy olyan részletnek tűnik, ami senki más számára nem számítana, csak közvetlen családi és baráti körünknek, de María Corina Machado szavai és az amerikai kormány utóbbi hónapokban tett lépései minden venezuelait egy látszólag közvetlenül előttünk álló katonai invázió célkeresztjébe helyezi. A ránk erőltetett narratíva (Machado szerint mi vagyunk „az amerikai kontinens bűnözési központja„) és a jelenlegi globális kontextus (melyben a gázai népirtás teljes mértékben büntetlenül zajlik) alapján logikus és még inkább előrelátó azt gondolni, hogy ez a hadművelet mindent elpusztítana az útjában, elrabolna a jövőnket, és több ezer és ezer élet árán fizettetné meg velünk a „szabadságunkat”.
A venezuelai társadalmi és politikai erők álláspontjukban és nagyságukban sokrétűek, és az elmúlt években is azok voltak. A venezuelaiak mindennapi problémáit a venezuelai nép ellen kiszabott egyoldalú szankciók súlyosbították, amelyek – az Egyesült Nemzetek 2021-es, az egyoldalú kényszerítő intézkedések negatív hatásairól szóló jelentése szerint – nemzetközi jogot sértőek, komolyan érintik az ország népességét és akadályozzák az emberi jogok gyakorlását.
Problémáink nem kicsik, és hatalmas összetettségűek, teljes egészében még számunkra is nehezen áttekinthetőek. Vannak problémáink, mint bármely országnak; olyan problémáink, amelyek évek óta a mindennapjaink részei, és sokféleképpen aláásták az ország összes politikai vezetésének legitimitását, akár a kormánypárti, akár az ellenzéki oldalon. Venezuela politikai és társadalmi erőinek sokszínűsége magában foglalja a venezuelai kormány világos és megalapozott kritikáját is számos szempontból; a baloldaltól, a népmozgalmaktól és a venezuelai dolgozóktól érkező világos és megalapozott kritikát az utóbbi években bejárt sok útunkról.
Mint minden ország, mi is szembenézünk saját dilemmánkkal, amely azonban magában foglalja azt a tényt is, hogy mi vagyunk a világ legnagyobb kőolajkészlete és az egyik legnagyobb arany-, víz- és koltántartaléka abban az időben, amikor a geopolitikai térkép újrarajzolódik, az amerikai birodalom cinikusan kijátssza a kártyáit, Izrael komolyan kezdi Latin-Amerikára fordítani a figyelmét, és a nagy ipari és kereskedelmi hatalmak felosztják a világot. Tehát amíg egy az egész bolygóra jellemző körülménnyel (a legpszichotikusabb fázisában lévő amerikai birodalom) küzdünk, ragaszkodunk az önrendelkezés elvéhez és az élethez való jogunkhoz, valamint meggyőződésünkhöz, hogy mi leszünk azok, akik megtalálják a szükséges csatornákat ahhoz, hogy fenntartsuk magunkat és saját utunkon haladjunk előre.
Venezuela veszélyes megítélése egy lehetséges invázió érdekében
Nem, Venezuelában nem élünk Kína, Oroszország, a Hamasz, a Hezbollah, Irán vagy bármely más idegen erő megszállása alatt. Nincs közvetlen bizonyíték erre. Ha meg lennénk szállva, ahogy Machado azt szeretné, hogy higgyük, az azt jelentené, hogy ezen országok konkrét erői közvetlenül beavatkoznak mindennapjainkba, és ez semmilyen formában nem történik. Kormányzati tanácsadók, védelemről vagy kereskedelemről szóló megállapodások nemzetek között – ezek egyike sem, amelyek bármely ország számára szokásosak, semmilyen formájú megszállást nem jelent. Nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen külföldi fegyveres, rendőri, pararendőri vagy paramilitáris erő Venezuelában működne a nemzeti kormány engedélyével és/vagy támogatásával. Továbbá, más régióbeli országokkal ellentétben, nincsenek olyan fegyveres konfliktusok, amelyek drogkartellek közötti területi vitákból származnának, sőt jelenleg még lokálisabb vagy kisebb léptékű konfliktusok sem, amelyek mikrokábítószer-kereskedelemből fakadnának, tehát lehetetlen azt állítani, hogy „a drogkartellek a népességünk 60%-a felett átvették az irányítását„.
Az a kép, amelyet Trump és Machado próbál felépíteni – hogy Venezuela minden olyan gonosz műveleti központja, amely a Nyugat rémálmait testesíti meg – nem más, mint egy globális narratíva, amely elegendő mértékben próbálja elvonatkoztatni Venezuelát és a régiót ahhoz, hogy ismét (ahogy jelenleg Gáza és Szudán és számos más konfliktus esetén történik) a nemzetközi közvélemény ne tudja pontosan, hogy vajon a cél nem igazolja-e az eszközt; jelen esetben ez (más lehetőségek mellett) a kiirtásunk.
Soha ne feledjük, mi történt Líbiában vagy Irakban, hogy csak két országot említsünk egy hosszú listából, amelyeket az Egyesült Államok „felszabadított” a gonosztól. És ha azt gondoljuk, hogy lehetetlen a Közel-Keleten vagy Afrikában szerzett tapasztalatokat megismételni Latin-Amerikában, ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy szeptember óta az Egyesült Államok ugyanazon előfeltételezés alapján ölt meg legalább 87 embert a Karib-térségben végrehajtott támadásaiban, amely alapján Izrael büntetlenül öl férfiakat, nőket és gyermekeket Palesztinában: ők terroristák, nem emberek, és azért terrorista, mert ők azt mondják.
A Gázában történtek (több mint 70 000 gyermeket öltek meg büntetlenül) kontextusában, és figyelembe véve, hogy Machado az izraeli kormány és Netanyahu közeli szövetségese, a jelenlegi Nobel-békedíjas szavai közvetlen támadás a venezuelaiak élete ellen és egyértelmű felhívás arra, hogy az Egyesült Államok és Izrael Gázában elkövetett népirtását megismételjék Venezuelában.
A venezuelaiaknak – akár az országon belül, akár azon kívül – megérdemlik a lehetőséget, hogy saját kritériumaink és saját képességeink szerint oldjuk meg problémáinkat. Ez a szuverenitás. Jelenleg egyetlen külföldi erő inváziója sincs hazánkban, és nincs alapja annak gondolatnak, hogy mi fenyegetnénk a békét a régióban.
Az egyetlen és legvalószínűbb lehetőség az, hogy az Egyesült Államok kormánya fog megszállni minket, pusztán azért, hogy globális hegemóniáját fenntartsa a mi erőforrásaink, verejtékünk és vérünk – mind a miénk, mind gyermekeinké – rovására.
Lábjegyzet december 17-ről
Kedden, december 16-án Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi hálózaton a következőket nyilatkozta:
„Venezuelát teljes mértékben körbeveszi a dél-amerikai történelem valaha felállított legnagyobb armadája. Csak egyre nagyobb lesz, és a hatása rájuk olyan lesz, amilyet még soha nem láttak – Addig, amíg vissza nem adják az Egyesült Államoknak minden olajukat, földjüket és más vagyonukat, amit korábban elvettek tőlünk. A törvénytelen Maduro-rezsim az elvett olajmezők olaját arra használja, hogy finanszírozzák magukat, a drogterrorizmust, az emberkereskedelmet, a gyilkosságokat és az emberrablásokat. Az eszközeink ellopása és számos egyéb ok, köztük a terrorizmus, a kábítószer-csempészet és az emberkereskedelem miatt a venezuelai rezsimet KÜLFÖLDI TERRORISTA SZERVEZETTÉ NYILVÁNÍTOTTUK. Ezért ma elrendelek egy TELJES ÉS TELJES BLOKKÁDOT minden szankcionált olajszállító tartályhajó előtt, amely Venezuelába megy vagy onnan jön.”
Nem kell sok elemzés. Úgy tűnik, hogy a FIFA Békedíj és a Nobel-békedíj között Venezuela (és a régió) olyan harmónia, nyugalom és egyetértés szintjét fogja tapasztalni, amilyet még soha nem láttunk.
Írta: Giuliano Salvatore venezuelai dokumentumfilmes, fotós és tanár, Caracasban él. A Tricontinental Institute for Social Research kutatóintézet tagja.
Ez a cikk a Globetrotter közreműködésével készült.