Tegnap délután tüntetést tartottak a lengyel tanárok a hatalmon lévő, konzervatív Törvény és Igazság Párt kormányának terve ellen, hogy átszervezzék az állami iskolarendszert.
A Lengyel Tanárok Szakszervezete arra biztatta a tanárokat és a szülőket, hogy 17 városban mutassanak ellenállást a kormány terve ellen, amely átalakítaná a jelenlegi modellt – 6 év általános iskola, 3 év középiskola – 3 év felső iskola – a régi rendszerre: 8 év általános és 4 év középiskola, vagy 5 év szakiskola.
A szakszervezet közölte, hogy a terv káoszt okozna, növelné az osztályok létszámát és a tanárok munkahelyének elvesztéséhez is vezetne.
A tanárok és a hozzájuk csatlakozott szülők, valamint szakszervezeti aktivisták Varsóban gyűltek össze, és azzal vádolták a kormányt, hogy nem veszi figyelembe az ő problémáikat.
„Ezek a reformok rosszak, és addig lesznek tüntetések, amíg meg nem változtatják őket,” – ígérte Jan Guz, az Összlengyelországi Szakszervezeti Szövetség vezetője.
forrás: Morning Star