Burkina Faso

Ha Thomas Sankarát 1987-ben nem gyilkolták volna meg, és hagyták volna előre vinni Burkina Faso fejlődését, talán a Száhel-övezet már egy generációval ezelőtt követte volna a példáját – és a dolgok nagyon másképp nézhetnének ki ma.

Üdvözlet a Tricontinental: Társadalomkutató Intézet munkatársaitól.

1987. október 15-én Thomas Sankarát, Burkina Faso vezetőjét tizenkét magas rangú tisztviselőjével együtt meggyilkolták. Akkoriban, amire jól emlékszem, nagy volt a zavar, hogy ki követte el ezt a megbocsáthatatlan tettet. A gyilkosok, túlságosan félve szembenézni Sankarával, hátulról lőtték le, többször is eltalálva, mielőtt a vele együtt a megbeszélésen részt vevőkre is lőttek volna. Nem sokkal ezután Sankara egyik társa, Blaise Compaoré azzal védte meg a puccsot, hogy Sankara veszélyeztette a Franciaországgal és a szoros francia szövetséges Elefántcsontparttal fenntartott kapcsolatokat. Harmincöt évvel később, miután egy népi lázadás elűzte Compaorét, bűnösnek találták a gyilkosságban való bűnrészességben, bár komoly vizsgálat nem folyt a külföldi hírszerző szolgálatok (például a franciák) szerepéről. Mégis egy kérdés máig lebeg az esemény fölött: valójában miért ölték meg Sankarát?

Thomas Sankara (1949–1987) 1983 januárjában Jean-Baptiste Ouédraogo elnök alatt nevezték ki az akkori Felső-Volta Köztársaság miniszterelnökévé, akinek kormánya Saye Zerbo 1982 novemberi megdöntése után került hatalomra. Miután Zerbo megpróbálta szétverni a szakszervezeteket, a Kommunista Tisztek Csoportjához (Regroupement des officiers communistes, ROC) tartozó fiatal tisztek – akiknek Sankara is tagja volt – segítettek Ouédraogo-t hatalomba juttatni. Ouédraogo ezután Sankarát választotta miniszterelnökévé. Mindketten szerény közszereplést folytattak, a fiatal miniszterelnök még biciklivel is járt dolgozni. Ouédraogo, kényelmetlenül érezve magát a ROC tekintélyes jelenléte miatt – akiket a franciák el akartak távolítani –, Sankarát házi őrizetbe helyezte, és megpróbálta elbocsátani a ROC többi tagját. Válaszul a fiatal Compaoré vezette az 1983. augusztus 4-i puccsot, amely kiszabadította Sankarát és hatalomba juttatta. Sankara és Compaoré vette át az irányítást Felső-Volta Köztársaság felett, amelyet Sankara gyorsan Burkina Fasóra (a becsületes emberek földjére) keresztelt át.

Egy pillantás Sankara kormányzási programjára megmutatja, mennyit nyerhetett volna a burkinabé nép, ha 1987-ben nem döntik meg és nem ölik meg. A burkinai forradalom legfontosabb aspektusa az volt, hogy mozgósítani kell a népet a teljes aktivitásra, hogy felépítsék országukat a Forradalom Védelmének Bizottságain (Comités de Défense de la Révolution, CDR) keresztül, egy a kubai tapasztalatból átvett koncepció alapján. A CDR-eken keresztül tudta meg Sankara kormánya, mire van szüksége a népnek, dolgozta ki a szükségleteket kielégítő projekteket, majd valósította meg azokat. A napirenden lévő fő kérdések természetesen ugyanazok voltak, mint a Globális Dél összes népe számára: oktatás, egészségügy, élelmiszer-szuverenitás, villamos energia, lakhatás, ivóvíz és szennyvízkezelés, tisztességes megélhetés, kulturális lehetőségek és közlekedés – amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezetének Fenntartható Fejlődési Céljaiban szerepelnek.

Hogyan lehet felszabadítani a népet a nélkülözés alól – ezt a kérdést Sankara már fiatalemberként feltette, amikor először vonzódott a marxizmushoz. A válasz gyakorlati munkája során jutott eszébe a hadseregben és a kormányzatban: Burkina Fasónak nemzeti szuverenitást kell gyakorolnia nyersanyagai (elsősorban az arany) fölött; ezt a nemzeti vagyont fel kell használnia minden burkinabé modern életéhez szükséges infrastruktúra (például közlekedés, villamos energia, oktatás, egészségügy, víz- és szennyvízkezelés) kiépítésére; valamint olyan regionális, kontinentális és nemzetközi kapcsolatokat kell teremtenie, amelyek erősítik, nem pedig gyengítik az emberek önbecsülését. Ez volt a Sankara által elindított demokratikus és népi forradalom alapja, a szankarista megközelítés, ahogyan meggyilkolása után nevezni kezdték.

Legutóbbi dossziénkban, az Osztályharc és klímakatasztrófa a Száhel-övezetben (2026. április) megmutatjuk, hogy a Szahara-sivatag és az alatta húzódó, Burkina Fasót is magába foglaló Száhel-övezet a klímakatasztrófa markában van, ahol a turbulens időjárási minták felborítják a pásztorkodást, a mezőgazdaságot és a kereskedelmi útvonalakat egy olyan térségben, amelyet már amúgy is erőszakos szeparatista konfliktusok és szélsőséges vallási felkelés sújtanak. Líbia 2011-es USA–francia–NATO-rombolásának törmeléke tovább fokozta az összes politikai ellentmondást a Szahara–Száhel övezetben, Algériától egészen Nigériáig. A klímakatasztrófák által felerősített, erőforrások körüli régebbi konfliktusokhoz most hozzájárult a Jama’at Nusrat ul-Islam wa al-Muslimin (A Szervezet az Iszlám és a Muszlimok Támogatására) és az Iszlám Állam a Nagy-Száhelben megjelenése. A Száhel-övezet nagy része Malitól Csádig e csoportok uralma alatt áll, amelyek gyakran kegyetlenek azokkal, akik nem értenek velük egyet.

A Burkina Fasó-i (2022), mali (2020 és 2021) és nigeri (2023) puccsok egyik fő oka az volt, hogy a hatalmon lévő kormányok túlságosan francia-barátak voltak, és nem tudtak alapvető rendet és fejlődést biztosítani a nép számára. A puccsokat feltűnően hasonló nevű katonai alakulatok vezették: a Mouvement patriotique pour la sauvegarde et la restauration (Hazafias Mozgalom a Védelemért és Helyreállításért) Burkina Fasóban, a Comité national pour le salut du peuple (Nemzeti Bizottság a Nép Megmentéséért) Maliban, és a Conseil national pour la sauvegarde de la patrie (Nemzeti Tanács a Haza Védelméért) Nigerben. 2023 szeptemberében a három ország kormányai összefogtak, és létrehozták a Száhel-államok Szövetségét. Átfedésben lévő ellentmondások sokaságával navigálnak: az imperializmussal és regionális szövetségeseivel, a klímakatasztrófával és saját társadalmuk osztályharcaival.

Dossziénk a klímakatasztrófának a Száhel-államokra gyakorolt hatását vizsgálja, különös tekintettel Malira és Szudánra, a régió osztályellentmondásainak elemzésén keresztül. Miközben a dossziét összeállítottuk, gondolkodni kezdtem Sankara környezetvédelemről vallott nézeteiről, és arról, hogy mit tett volna az országáért, a régióért és Afrikáért, ha Sankarának és a burkinabéknak lehetősége lett volna végrehajtani a programját. Íme, összefoglalva Sankara programja:

• Sankara számára a környezet pusztulása a föld gyarmati tönkretételének terméke volt, ezért az ellenszernek nemzeti és regionális környezetgondozásnak kellett lennie. A természetet nem szabad nyersanyagként kezelni, amelyet saját létezésére való tekintet nélkül lehet pusztítani. E célból Sankara 1985-ben elindította a „Három küzdelmet” (Les trois luttes) a tarlóégetés, az ellenőrizetlen fakivágás és a kóbor háziállatok ellen. Mindegyik az ökológiai leromlás egy-egy formáját célozta. A tarlóégetés és a fakivágás felgyorsította az erdőirtást, míg az ellenőrizetlen legeltetés – a gyarmati és gyarmat utáni uralom alatt összeomló közösségi földgazdálkodási rendszerek eredményeként – hozzájárult a talajerózióhoz és a sivatagosodáshoz. Ezek az intézkedések a gyarmati uralom által előidézett és elmélyített ökológiai leromlás visszafordítását célozták, amely a földet nem a közösségi élet alapjaként, hanem kitermelhető erőforrásként kezelte. Eközben a „Un village, un bosquet” (Egy falu, egy liget) és az „Une école, un bosquet” (Egy iskola, egy liget) fásítási kampányok célja a fák visszatelepítése, a sivatagosodás megállítása és a környezeti felelősség ápolása volt a falvakban és iskolákban. Az „Egy falu, egy liget” projekt inspirálta a Brazil Földnélküli Munkások Mozgalmát, hogy kidolgozza saját nemzeti fásítási tervét 2019-ben, azzal a céllal, hogy egy évtized alatt 100 millió fát ültessenek el.
• Az éhséget az élelmiszer-piaci függőség és az előállításához szükséges erőforrások (például föld) hiánya okozza. Sankara az élelmiszersegély helyett a földreform és a vidékfejlesztés mellett érvelt. A sankarista földreform célja a munka termelékenységének növelése volt jobb szervezéssel és modern technikákkal, a diverzifikált mezőgazdaság fejlesztése regionális specializációval, a parasztságot elnyomó társadalmi-gazdasági akadályok felszámolása, valamint a mezőgazdaság az ipari fejlődés fő támaszává tétele. A forradalmi kormány ezenkívül államosította a földet és az ásványi kincseket, gyengítette a törzsfők földosztás feletti ellenőrzését, eltörölte a robotot, és kiterjesztette az öntözést.
• A vidéki infrastruktúra hiánya a parasztságot olyan túlélési formákra kényszerítette, amelyek kimerítették a vidék ellenálló képességét. Sankara növelni akarta a vidék villamosítását, nemcsak az életkörülmények javítása érdekében, hanem hogy csökkentse a tűzifától való függőséget, például jobb tűzhelyek biztosításával, hogy megakadályozzák a fák kíméletlen kizsákmányolását tüzelőanyagként. Ez máig megoldatlan kérdés egy olyan országban, ahol a vidéki villamosenergia-hozzáférés 2023–2024-ben mindössze 5,49% volt. Sankara érdeklődött a regionális öntözőrendszerek fejlesztése iránt is, hogy lehetővé tegyék a csapadékvíz jobb csatornázását tározókba, majd onnan vízi utakon keresztül.
• Végül a CDR-ek és a szankarista módszer egész folyamata a döntéshozatal helyi közösségekre ruházása volt, és hogy az erőforrásokat a nép kezelje, nem pedig nemzetközi nem kormányzati szervezetek vagy akár a központi kormányzat.

Ha a sankarista program ezen elemi aspektusai megvalósultak volna, valószínű, hogy a Száhel-övezet mezőgazdasági termelői és pásztorai ma nem szembesülnének ilyen mély problémákkal. Lehetővé vált volna az ellentmondások némelyikének kezelése, amelyek konfliktusokká fajultak – különösen Burkina Faso északi részein. Mali és Niger, később pedig Észak-Nigéria és Ghána levonhatta volna a tanulságokat Burkina Fasóból.

1999-ben az elefántcsontparti reggae-sztár, Alpha Blondy kiadott egy dalt „Journalistes en danger” (Újságírók veszélyben) címmel. Norbert Zongóról (1949–1998) burkinabé újságíróról szólt, akit három másik személlyel együtt nemrég gyilkoltak meg Burkina Faso Ziro tartományában. François Compaoré, Blaise Compaoré testvérének sofőrje, David Ouédraogo halálát vizsgálta. Húszezren jöttek el Zongo temetésére. Zongo hitt az újságírásban és a demokráciában, és ő volt az 1989-ben alapított Burkinabé Mozgalom az Emberi és Népi Jogokért (Mouvement Burkinabè des Droits de l’Homme et des Peuples) egyik alapítója, amelyet Sankara eszméi inspiráltak. Legutóbbi ouagadougoui (Burkina Faso fővárosa) utam során felkerestem a szervezetet, és éreztem Zongo örökségének súlyát. Ez az örökség továbbra is visszaköszön, akárcsak Sankaráé, a most épülő Burkina Fasóban. Szóval itt van Alpha Blondy, aki elmeséli nekünk azokat, akik meg akarják ölni a tisztességet, és a szükségességét, hogy valami jobbat építsünk:

La démocratie du plus fort est toujours la meilleure
C’est comme ça
Au clair de la lune mon ami Zongo.

A legerősebb demokráciája mindig a legjobb
Így megy ez
A holdfényben, Zongo barátom.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental