Európai Baloldal: El a kezekkel a kurd néptől és politikusoktól!
Az Európai Baloldal azonnali lépéseket vár a külügytől Törökország antidemokratikus megnyilvánulásai ügyében.
Az Európai Baloldal azonnali lépéseket vár a külügytől Törökország antidemokratikus megnyilvánulásai ügyében.
Kamuran Yüksek-et, a Demokratikus Régió Párt (DBP) társelnökét, akit 3 napja tartóztattak le Diyarbakir-ban, továbbra is fogva tartják.
Duran Kalkan, a Kurd Munkáspárt (PKK) Végrehajtó Tanácsának tagja Ersin Celik-kel, a MED NUCE TV riporterével beszélgetett a legújabb törökországi és kurdisztáni fejleményekről, és elmondta, hogy semmi sem menti meg az uralkodó Igazság és Fejlődés párti (AKP) kormányt az összeomlástól.
Can Dündar, a török Cumhuriyet napilag főszerkesztője, akit nemrég kis időre bebörtönöztek kémkedés vádjával, mivel felfedte a török állam támogatását a szíriai dzsihádisták számára, közölte, hogy a török média jelenleg háborús bűnöket követ el.
A fasiszta török elnök képes volt feljelenteni egy német humoristát, mert az szatirikus-trágár verset adott elő a német ZDF csatornán.
„Kő kövön ne maradjon, se egyetlen test Nusaybin-ban!”
A Népi Demokratikus Párt (HDP) törvényjavaslatot készített a Parlament számára, hogy békét teremtsenek és törvényes biztosíték legyen minden eddigi és jövőbeni béketárgyalásra a kurd kérdés ügyében.
Cemil Bayik, a Kurdisztáni Közösségi Egység Végrehajtó Tanácsának alelnöke válaszolt Erdogan török elnök jelenlegi, „nemzeti mozgósítási” felhívására és közölte, „Erdogan nemzeti mozgósítást rendelt el a kurdok ellen, mintha a PKK meg próbálná osztani Törökországot.
Diyarbakir külvárosát megközelítve a csillogó, közeli repülőtérről a gyanútlan látogató azt hihetné, hogy a több tucat újonnan épült lakótömb bizonyíték a sikeres városfejlődésre, hogy elszállásolják annak 1,6 millió lakóját.
Az ellenzéki erők, elsősorban kurdok bebörtönzése folytatódik szerte Törökországban és Észak-Kurdisztánban.
10 kurd és török forradalmi szervezet bejelentette a Népi Forradalmi Egységmozgalom megalakulását.
A jelentések szerint legalább 50 ember sebesült meg a török állami erők bombázásai során a törökországi Sur városában.
Az AKP kormány totális háborús offenzívája Észak-Kurdisztán városai és falvai ellen 2015 július 24-e óta folyik erőszakos mészárlásokkal.
Emberi jogi szervezetek tagjai látogatják meg a háború által tépázott kurd Cizre körzetet a török állami erők legutóbbi ostroma és katonai zárlata után.
A radikális demokrácia kezdeményezése, az autonóm zónák megteremtése és mind az imperializmus, mind a kapitalizmus éles kritikája nem sok barátot hagyott az észak-szíriai kurdok számára.
Barbara Spinelli, az Európai Egyesült Baloldal/Északi Zöldek (GUE/NGL) EP csoportjának képviselője kijelentette, hogy a Kurd Munkáspárt (PKK) „terrorista szervezetként” való meghatározása mögött politikai motivációk állnak.