Ahogy a NATO belső repedésekkel küzd, és az EU jelentős védelmi kiadásokkal próbálja erősíteni pozícióját, a regionális szövetségek is átalakulnak. Ez feszültséget és politikai dilemmákat szül olyan országok számára, mint Észak-Macedónia.
2024 szeptemberében egy albániai közismert médium megkeresett, hogy kifejezzem véleményem a Franciaország és Szerbia közötti, Macron és Vučić elnökök által aláírt 2,7 milliárd eurós megállapodásról, amely 12 Rafale harci repülőgéppel látta el a szerb hadsereget. Az évek során Szerbia katonai felszereléseket kapott Oroszországtól, Kínától, Irántól és más országoktól, így a leginkább felvértezett erővé vált a Nyugat-Balkánon. Válaszom nem nyerte el a szerkesztő tetszését, így nem publikálták. Akkor ezt mondtam:
„Sajnos nemcsak Trump volt elnök jár el gyakran fegyverkereskedőként – a francia elnök is ugyanígy tesz. Ez azt jelenti, hogy a globális és regionális fegyverkezési verseny mellett a legmagasabb állami vezetők a hadiipari komplexum nyereségét helyezik előtérbe a nemzetek közötti békés együttélés helyett.
„Észak-Macedóniában élénken emlékszünk arra, amikor a túl eladósodott Görögország szükségtelenül vásárolt francia tengeralattjárókat, hogy Párizs jóindulatát kivívja a névvita ügyében Szkopjével szemben. Hasonlóképpen, a pandémia idején Macron elnök sietett Zágrábba, hogy egy nagy volumenű fegyvermegállapodást írjon alá a horvát kormánnyal. A horvát közvélemény – köztük Milanović elnök, akit ebben a kérdésben kikerültek – felháborodott a Rafale-gépek látszólag nem-sürgős beszerzésének hatalmas költségein. Szakértők szerint az üzlet inkább Horvátország Schengen-csatlakozásának politikai támogatásáról és Plenković miniszterelnök brüsszeli ambícióinak erősítéséről szólt.
„Hasonlóképpen, 2021-ben Szerbia hevesen reagált, amikor nyugati szomszédja, Horvátország megbontotta a regionális katonai egyensúlyt. Most Szerbia legújabb fegyverbeszerzése riadalmat keltett Koszovóban és Albániában, félelemmel töltve el őket a katonai fölény miatt. Pontosan ez a fegyverüzletek célja: bizonytalanságot kelteni, ellenreakciót provokálni és további fegyverkezési igényeket szítani.
„Úgy gondolom, Vučić is Plenković nyomdokaiba lép. Gyakorlatilag politikai támogatást vásárol Franciaországtól, egy történelmi szövetségestől, hogy elhomályosítsa Szerbia nem nyugati partnerekkel való kapcsolatait. A végeredmény ugyanaz: túlzott katonai kiadások, diplomáciának álcázott politikai manőverezés, és az erőforrások elterelése a polgárok alapvető igényeitől. Közben ezek a megállapodások csak mélyítik az instabilitást, a félelmet és a regionális bizonytalanságot.”
Ekkor, 2024-ben, a „politikai Nyugat” válása még nem volt ennyire nyilvánvaló (Trump épp visszatérése előtt állt). Ma viszont a NATO küzd küldetésével, különösen egy olyan tagállam (az USA) miatt, amelyben már nem bízhat teljes mértékben. Az EU egy 800 milliárd eurós projekttel jelezte ambícióit a tagállamok védelmi iparának megerősítésére. Közben az USA saját, homályos terveket folytat – legyen szó Elon Musk Pentagonba való bevonásáról, egy új „Vasfüggöny” kifejlesztéséről, vagy békeközvetítésről és vámháborúról.
Az európai periféria – közismert nevén a Nyugat-Balkán – azonban váratlan irányba kezd elmozdulni. Március 18-án két NATO-tag (Albánia és Horvátország) és a nemzetközileg el nem ismert Koszovó aláírt egy háromoldalú biztonsági együttműködési megállapodást, ami meglepetést és kényelmetlenséget keltett. Szerbia hevesen reagált, annak ellenére, hogy belpolitikailag megrendítették a hónapok óta tartó diáktüntetések, a politikai válság és a Boszniai Szerb Köztársaságban fokozódó feszültségek. Jelentések szerint Vučić hasonló biztonsági szerződést fontolgat Orbán Viktor magyar elnökkel.
Észak-Macedóniában a helyzet teljesen bizonytalan. Hivatalos nyilatkozatok nem részletezték az álláspontot a regionális fejleményekkel kapcsolatban – csupán annyit közöltek, hogy „Trump elnök mellett állunk”. A horvát-albán-koszovói szövetség nehéz helyzetbe hozza Macedóniát. Az országban jelentős albán kisebbség él, amelyik hagyományosan amerikapárti érzelmű (bár történelmileg a Demokrata Párthoz kötődik). Az ő hozzáállásuk kulcsfontosságú volt a 2001-es etnikai konfliktus óta fennálló, hatalommegosztáson alapuló belső stabilitás szempontjából. A Szerbia-Magyarország-Trump vezette USA tengelyhez való csatlakozás olyan lépés lenne, amire a macedón kormánynak nincs bátorsága. A háromoldalú kezdeményezésben való részvétel viszont nemcsak a belső megosztottságot súlyosbítaná, hanem felbőszítené a szerb szomszédot is. Röviden: ez az új regionális biztonsági konfiguráció Macedóniát szorult helyzetbe hozhatja, hiszen logikusan várható, hogy az albán tényező megerősödik Tirana vezetésével – most akár katonai szinten is.
Történelmileg Macedóniát gyakran nevezték a „Balkán lőporoshordójának” vagy a „vita almájának”. Most azonban a teljes európai periféria váratlan súrlódások és nem tervezett elmozdulások színtere.
Koszovó védelminisztere kijelentette: „Azt mutatjuk, hogy együtt nem hagyjuk, hogy bárki destabilizálja a régiót. Köszönöm Albánia és Horvátország minisztereinek ezt a kezdeményezést, és hiszem, hogy ez a megállapodás az első háromoldalú a régióban. Ez a nyilatkozat ismét jelzés minden olyan ország felé, amely a destabilizációra törekszik: mi együtt állunk, és várjuk, hogy mások is csatlakozzanak.” Ezzel a megállapodással Koszovó gyakorlatilag a hátsó ajtón keresztül kerül be a NATO egy szegmensébe. De a kritikus kérdések továbbra is fennállnak: Ki pontosan a destabilizáló erő? Honnan jönnek valójában a fenyegetések? És ami még fontosabb: ezek a fenyegetések valóban fegyverekkel oldhatók meg?
A fegyverkezési láz gyorsabban terjed, mint a COVID, és nem nehéz előre látni, hogy a következmények sokkal drámaibbak lehetnek, mint a pandémia – különösen egy olyan régióban, ahol még mindig fennállnak a 90-es évek fagyott konfliktusai és begyógyulatlan sebei.
Írta: Biljana Vankovska, a politikatudomány és nemzetközi kapcsolatok professzora a Szent Cirill és Metód Egyetemen (Skopje), a svédországi Lundban székelő Transznacionális Béke- és Jövőkutató Alapítvány (TFF) tagja, valamint Észak-Macedónia legbefolyásosabb közéleti értelmiségi
forrás: Globetrotter