A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amelyet a Pentagon „gyilkolási láncnak” (kill chain) nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik felvételeket tanulmányoztak, jelentéseket vetettek össze, és napokon vagy heteken át állították össze a célpontokra vonatkozó adatcsomagokat. Ma mindez másodpercek alatt történik.
2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael elindította az Epic Fury hadműveletet, amelynek során az első 24 órában 1000 célpontra csaptak le Iránban. Március közepére ez a szám meghaladta a 6000-et. A pusztítás döbbenetes ütemének hátterében nem csupán a megszokott Tomahawk rakéták, B-2-es lopakodó bombázók és repülőgép-hordozókról indítható vadászgépek arzenálja állt, hanem az imperialista eszköztár egy új fegyvere is: a mesterséges intelligencia. Az amerikai hadsereg saját MI-stratégiai dokumentuma kegyetlen egyértelműséggel fogalmaz: „a sebesség győz”, és „a nem elég gyors mozgás kockázata meghaladja a tökéletlen igazodás kockázatát”. Ennek gyakorlati jelentése az, hogy a Pentagon úgy döntött: a gyorsabb ölés fontosabb, mint a pontosabb ölés.
Kezdetben érdemes leszögezni, hogy a mesterséges intelligencia mint technológia óriási lehetőségeket rejt magában az emberi haladás számára az egészségügy, a klímakutatás, az anyagtudomány és az emberi szükségletek tervezése terén. A probléma nem maga az MI. A probléma az, ami akkor történik, amikor ezt a technológiát egy olyan imperialista hadigépezet kezébe adják, amely évtizedek alatt tökéletesítette a halálgépezetet, miközben szisztematikusan felszámolta a használatát korlátozó minden jogi és etikai korlátot.
Az MI gyilkolási lánc
Az amerikai hadsereg Iránban bevetett MI-rendszerének magja a Maven Smart System (Maven Intelligens Rendszer) nevű platform, amelyet a haditechnológiai vállalat, a Palantir épített, és amelybe beépítették az Anthropic által fejlesztett Claude nagy nyelvi modellt. A Maven összevonja a korábban nyolc-kilenc különálló hírszerző és célpontkijelölő rendszert egyetlen digitális platformba. Feldolgozza a műholdfelvételekből, drónvideókból, hírszerzési jeladatokból – lehallgatott telefonhívások, szöveges üzenetek, internetes megfigyelés –, radaradatokból és emberi forrásból származó jelentésekből származó adatokat. A gépi tanulási algoritmusok ezt az óceánnyi adatot feldolgozva azonosítják és rangsorolják a potenciális célpontokat, ajánlanak megfelelő fegyvernemeket, sőt, még a csapás jogi alapjait is értékelik.
Először is ott van a méret kérdése. A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amit a Pentagon „gyilkolási láncnak” nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik napokon vagy heteken át tanulmányozták a felvételeket, vetették össze a jelentéseket és állították össze a céladatcsomagokat. A második világháború alatt a légi célpontok kijelölésének ciklusa – az információgyűjtéstől az összeállított csapásmérő csomagig – hetekig, sőt hónapokig tartott. Egy, a Georgetown Egyetem által végzett vizsgálat megállapította, hogy az amerikai hadsereg 18. légideszant hadtestében az MI már 2000 hírszerző elemzőből álló csapatot csökkentett le mindössze 20 főre. Craig Jones, a Newcastle-i Egyetem vezető oktatója és a gyilkolási láncok szakértője élesen fogalmazott: az MI a célpontokra vonatkozó javaslatokat „bizonyos szempontból sokkal gyorsabban teszi meg, mint a gondolkodás sebessége”. Állítólag Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah meggyilkolására irányuló, merényletszerű csapást az azonosítást követő 60 másodpercen belül végrehajtották.
Aztán ott van a sebesség civil életekre gyakorolt hatásának kérdése. David Leslie, a londoni Queen Mary Egyetem etikaprofesszora arra figyelmeztetett, hogy az MI-re való támaszkodás „kognitív terhelés-áthelyezést” eredményez – az emberi döntéshozók elszakadnak egy csapás következményeitől, mert az elemző munkát egy gép végezte. Amikor a Maven rendszer célpontjavaslatot generál, a felülvizsgáló emberi tiszt – Leslie szavaival élve – „sokkal szűkebb időkerettel rendelkezik a javaslat értékelésére”. A rendszer opciókat állít elő; az ember rábélyegzi a jóváhagyást. Az „ember a hurokban” (human-in-the-loop) döntéshozatal fikciója, miszerint az ember mindig meghozza a végső döntést, összeomlik a folyamat puszta gyorsasága alatt.
Az iráni háború már most létrehozta az MI-asszisztált célpontkijelölés talán legpusztítóbb következményét: a minabi Shajareh Tayyebeh általános iskola bombázását a háború legelső napján. Egy amerikai Tomahawk cirkálórakéta csapódott az iskolába, megölve legalább 170 embert, többségükben iskolás lányokat. Az iskola egy Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) létesítmény mellett helyezkedett el. A New York Times által ismertetett előzetes vizsgálat szerint az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tisztjei „a Védelmi Hírszerző Ügynökség által szolgáltatott elavult adatok felhasználásával hozták létre a csapás célkoordinátáit”. A hírügynökségek által elemzett műholdfelvételek azt mutatják, hogy az iskolát 2013 és 2016 között elkerítették a katonai létesítménytől – ezt a tényt vagy nem vették észre, vagy soha nem frissítették a célpontokat tartalmazó adatbázisban. A kongresszus több mint 120 tagja követelte annak kiderítését, hogy a Maven-t és annak MI-rendszereit használták-e az iskola célpontként való azonosítására.
Az iskolabombázásra adott egymásnak feszülő magyarázatok maguk is sokatmondóak. Egyes források szerint az MI nem azonosította az iskolát polgári objektumként, hanem a katonai létesítmény részeként kategorizálta. Mások szerint emberi hírszerzési mulasztás történt, az elemzők évtizedes adatokkal dolgoztak. A Semafor hírportál arról számolt be, hogy az iskola helyszíne nyilvánosan elérhető volt az iráni cégjegyzékekben, és egy egyszerű internetes keresés megakadályozhatta volna a mészárlást. Akár az algoritmus, akár az elemző a hibás, a rendszerszintű következtetés ugyanaz: a célpontkijelölés sebességre való törekvése, amelyet az MI hatalmas mértékben felgyorsított, a gondos ellenőrzés lehetőségét a megsemmisülésig összenyomja. Amikor 24 óra alatt 1000 célpontra csapnak le, annak ellenőrzésére rendelkezésre álló idő, hogy egy épület iskola-e vagy laktanya, megközelíti a nullát. És természetesen a szándékos bűnözés lehetősége sem zárható ki – hogy az amerikai–izraeli hadigépezet egyszerűen nem törődik a civil áldozatokkal. Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy a hadsereg célja a „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség”.
A háború mint logisztika és az MI mint logisztikai motor
Az MI szerepe messze túlmutat a célpontok kiválasztásán. A modern hadviselés alapvetően egy rendkívüli komplexitású logisztikai probléma. A Tomahawk rakéták indításának összehangolása hadihajókról, a lopakodó bombázók bevetései, a drónműveletek, a légi utántöltés, a lőszerkészlet-gazdálkodás és a károk felmérése – mindezt egyszerre, több hadszíntéren – pontosan az a nagy adatmennyiséggel járó összehangolási probléma, amelynek megoldására az MI-t szánják. Állítólag a Maven minden célponthoz konkrét fegyvernemet javasol, figyelembe véve a készleteket és a korábbi lőszerteljesítményt. Az MI „mi lenne, ha” műveleti szimulációkat futtat, lehetővé téve a tervezőknek, hogy percek alatt értékeljék a lehetséges lépéseket napok helyett. A Pentagon az első hat napban egyedül 11,3 milliárd dollárt költött el.
Aztán ott van az MI-hadviselés politikai gazdaságtana. A Maven mögött álló Palantir cég piaci kapitalizációja a katonai szerződéseknek köszönhetően megközelíti a 360 milliárd dollárt. A Pentagon 2024-ben ítélte oda a Palantirnak a Maven kezdeti, 480 millió dolláros szerződését, amelyet 2025-re 1,3 milliárd dollárra bővítettek, és a Maven mostanra hivatalos programmá vált. A hadsereg külön szerződést ítélt oda a Palantirnak akár 10 milliárd dollár értékben. Az MI-hadviselés mára a Szilícium-völgy egyik jelentős profitközpontjává vált, létrehozva egy erős, a végeláthatatlan konfliktusokban közvetlen anyagi érdekeltséggel bíró társadalmi csoportot.
A gázai előzmény és a rendszerszintű logika
Az MI iráni háborúban való alkalmazása nem a semmiből bukkant elő. Izrael gázai népirtó háborúja szolgáltatta a tesztpályát. Az izraeli hadsereg bevetette a Lavender (Levendula) és Gospel (Evangélium) nevű MI-rendszereket a célpontok azonosítására, amelyeket úgy programoztak be, hogy egyetlen, feltételezett Hamász-harcos elleni csapásért akár 100 civil áldozatot is elfogadjanak. 2023 októbere óta több mint 75 000 palesztint öltek meg. Amit Gázában kipróbáltak, azt most Irán ellen skálázták fel.
A korábbi imperialista háborúkkal való párhuzam tanulságos. A vietnámi háborúban az Igloo White automatikus célpontkijelölő rendszert rendszeresen átverték a megtévesztő eszközök. 1988-ban az amerikai haditengerészet Aegis osztályú cirkálója lelőtte az Iran Air 655-ös járatát, megölve 290 civilt, mert a személyzet nyomás alatt dolgozva az automata Aegis harcrendszerrel félreazonosított egy utasszállító repülőgépet. 1999-ben hírszerzési hibák vezettek oda, hogy amerikai lopakodó bombázók csapták le a belgrádi kínai nagykövetségre. A hadviselés automatizálása minden szakaszban katasztrofális hibákat produkált; minden szakaszban az imperialista hatalmak mindezek ellenére tovább haladtak előre.
Ami új, az a lépték. A most kiépülő infrastruktúra – a Maven a hadsereg mind a hat ágánál bevetve, a GenAI.mil platform a minősített hálózatok számára, több mint 20 000 aktív felhasználó 35 katonai eszközben – az algoritmikus hadviselés állandó struktúrája. Eközben a Trump-kormányzat szisztematikusan felszámolt minden polgári védelmi mechanizmust. A nemzetközi jogi megfelelőségről tanácsot adó katonai jogászokat félreállították és elbocsátották. Az Iráni Vörös Félhold jelentése szerint több mint 85 000 polgári épület és 300 egészségügyi létesítmény rongálódott meg.
Az MI-hadviselés kialakulóban lévő valósága nem a technológiáról mond ítéletet. Ez ítélet az imperializmusról. Amikor az imperialista kapitalizmus logikája alatt vetik be, azzá válik, amivé Iránban is vált: a gyorsabb, nagyobb léptékű, kisebb elszámoltathatóság melletti ölés gépezetévé, amely hatalmas nyereséget termel az azt megalkotó vállalatok számára. A Shajareh Tayyebeh iskola 170 halott gyermeke nem egy hiba a rendszerben. A „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség” logikája alatt ezek a rendszer meghatározó jellemzői.
forrás: Peoples Dispatch