Csak 2025-ben az európai adatközpontok 20,7 terawattórát nyeltek el, ami megegyezik Horvátország éves energiafogyasztásával.
Írországban az adatközpontok az ország villamos energiájának 23%-át emésztik fel, Dublinban ez az arány 80%-ra szökik.
Az adatközpontok kiszívják az energiarendszereinket és tönkreteszik az éghajlatunkat, miközben az Európai Bizottság megpróbálja elrejteni a környezetre gyakorolt valódi hatást, hogy védje a nagy technológiai cégek profitját.
Az energia közjó. Nem olyan árucikk, amelyet a gazdagok kizsákmányolhatnak, miközben felégetik a bolygót.
Ambrose Evans-Pritchard a világgazdaságra leselkedő hódításról, háborúról, éhínségről és halálról írt: „A végzet négy lovasa a globális gazdaság ellen indul.” Ambrose Evans-Pritchard, a Telegraph okos, de jobboldali világgazdasági szerkesztője nem fogja vissza magát.
„Négy erőteljes sokk fokozódik és táplálja egymást, olyan árucikk-spirált hajtva, amely csak inflációs robbanással végződhet.
E „apokalipszis” első két lovasa – a Jelenések könyvében a hódítás, háború, éhínség és halál – az iráni és az ukrajnai ikerháború.”
Valóban, míg Evans-Pritchard írt, a közel-keleti helyzet gyorsan változott. A huszi mozgalom gyors előrenyomulása Jemenben elfoglalta a Vörös-tengert és az Indiai-óceánt összekötő Bab-el-Mandeb-szorost.
Szaúd-Arábia ezt az útvonalat használta olaj- és gázkivitelre, amelyet Irán elzárt a Hormuzi-szoroson való áthaladás elől.
De a huszik, amelyek szorosan Iránhoz kötődnek, megtagadják a szaúdi hajóktól a Bab-el-Mandebhoz való hozzáférést, és bombázzák a királyság célpontjait. Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös könyörög Donald Trump-nak, hogy csatlakozzon a huszik elleni offenzívához.
A New York Times arról számol be, hogy Trump „habozik”. „A továbblépésről szóló döntés új frontot nyithatna az Irán elleni háborúban, amelyet Trump indított el, de képtelen befejezni, miközben az gazdasági sokkot terjeszt a világban.”
Mind az iráni rezsim, mind a huszik bizonyítottan elszánt és szívós ellenségei az USA-nak és Izraelnek.
A háború hatása a fő hajózási útvonalak elzárásában az energia, a szállítás és az élelmiszer költségeinek emelkedése.
Evans-Pritchard azt írja, hogy a búza, kukorica és szójabab jövőbeli árai mind jóval a mai árak felett vannak. A következő téli gázárakat a tavalyi tél háromszorosánál rögzítik. Az ukrajnai háború is csökkenti az energia- és gabonaáramlást.
A „harmadik lovas” az El Niño éghajlati oszcilláció, amely a Csendes-óceán vizét melegíti.
A brit kormány előrejelzése szerint az általa hozott változó időjárási minták csökkentik a mezőgazdasági hozamokat és emelik az élelmiszerárakat. Ez annak a pusztításnak a tetejére jön, amelyet az éghajlatváltozás okozott idén nyáron. „A negyedik lovas természetesen a mesterséges intelligenciába, a fejlett chipekbe és az adatközpontokba irányuló beruházási roham” – írja.
Evans-Pritchard annak inflációs hatására összpontosít, ahogy az felemészti az erőforrásokat. De egyre nyilvánvalóbb, hogy az AI egy hatalmas pénzügyi buborék középpontjában áll, amely összehasonlítható azzal a lakásépítési boommal, amelynek összeomlása kiváltotta a 2007-9-es globális pénzügyi válságot.
Eredetileg az AI-boomot hajtó nagy tech „hiperskalázók” elég gazdagok voltak ahhoz, hogy finanszírozzák beruházásaikat. De most olyan hatalmas léptékben költekeznek, hogy egyre több adósságot halmoznak fel. És egyre inkább azokat a trükköket alkalmazzák, amelyek felrobbantak és kiváltották a 2007-es összeomlást.
A nagy techvállalatok „célzott finanszírozási eszközökön” keresztül vesznek fel kölcsönt, amelyek jogilag birtokolják az általuk épített adatközpontokat. Ez távol tartja az adósságot a saját mérlegüktől.
De garantálniuk kell, hogy kompenzálják hitelezőiket, ha eszközeik értéke egy megállapodott minimum alá esik. A Financial Times becslése szerint ezek a kötelezettségvállalások meghaladják a 3 billió dollárt.
Ezeket a beruházásokat az AI-verseny győzteseinek szuperprofitjának reményében teszik. De ezeknek még semmi jele. Az OpenAI 2030 végére 840 milliárd dolláros bevételt vár.
De ugyanebben az időszakban mintegy 856 milliárd dolláros kiadást is előrejelez a számítási teljesítményre és infrastruktúrára.
Nem csoda, hogy a nagy AI-laborok főnökei elkezdenek hangoskodni iparáguk „szabályozásáról”.
A cél kevésbé az, hogy megakadályozzák a szuperintelligens AI-kat abban, hogy mindannyiunkat kiirtsanak, mint inkább lelassítani a frenetikus versenyt.
Trump elutasítja felhívásaikat, mert – ahogy Paul Krugman közgazdász rámutat – „az AI elleni ellenhatás elveszi azt az egyetlen dolgot, amelyről a trumpisták azt hitték, hogy megvan nekik”.
Trump talán visszakozik a megújult közel-keleti háborútól. De mindent megtesz azért, hogy egy mindenható gazdasági összeomlást idézzen elő, amikor az AI-buborék kipukkan.
A vezető amerikai mesterségesintelligencia-(AI-)vállalat, az Anthropic vezetője az új rendszerek fejlesztésének lassítására szólított fel, hogy a biztonsági intézkedéseknek legyen idejük felzárkózni.
Ha az iparág nem fékez le, figyelmeztetett Dario Amodei vezérigazgató a weboldalán közzétett bejegyzésében, hat-tizenkét hónapon belül az AI képes lehet arra, hogy ügynökök egy raját vezesse, amely átveheti az egész internet irányítását.
Dario Amodei
A felügyeleti szervek évek óta sürgetik az AI-ágazatot, hogy biztonsági okokból lassítsa a fejlesztést, de a nyomás a közelmúltban fokozódott, mivel az iparág dolgozói felmondanak, és azzal vádolják vállalataikat, hogy nem cselekszenek felelősségteljesen.
Amodei úr tervet javasolt az iparág ellenőrzésének fokozására, amelyek egy része az egész iparágra kiterjedő egyeztetést és a világ kormányaival való együttműködést igényelne.
„Hiszem, hogy ha a lassítás akár csak egy-két plusz évet adna nekünk, mielőtt a modellek elérik a kritikus képességi szinteket, és ezt az időt az összehangolás előmozdítására használnánk, nagymértékben csökkenthetnénk annak kockázatát, hogy valami súlyosan félremegy” – mondta.
Évek óta növekszik az aggodalom egy lehetséges szuperintelligenciával kapcsolatban, amely kikerülhet az emberiség ellenőrzése alól – mondta Anthony Aguirre, a Future of Life Institute elnöke és vezérigazgatója, aki 2023-ban hat hónapos szünetet sürgetett az iparág fejlesztésében.
„Gyakorlatilag világossá vált a világ és még az AI-vállalatok számára is, hogy valójában nincsenek felkészülve az általuk létrehozni igyekezett AI-rendszerek irányítására” – mondta.
Az Anthropic két nappal korábban közölte, hogy megakadályozta az erőfeszítéseket, amelyek arra irányultak, hogy AI-modelljeit rosszindulatú tevékenységekre használják, például kibertámadásokra, megfigyelésre és olyan kutatásra, amely biológiai fegyverekhez vezethetett volna.
Volker Turk, az Egyesült Nemzetek emberi jogi főbiztosa a héten korábban arra sürgette az országokat, hogy „mielőtt túl késő, helyezzenek el vasbiztos garanciákat az AI biztonsága és védelme köré”.
Hogyan szállhatnak szembe a mozgalmak egy olyan digitális kapitalizmussal, amely példátlan mértékben fejletté vált technológiailag?
A XXI. századi szocialista felszabadításért vívott harcot nem lehet a múlt század fegyvereivel megvívni. Egy olyan korban, amikor az algoritmusok uralkodnak, amikor a mesterséges intelligencia befolyása a médiára, kultúrára, oktatásra és munkára folyamatosan terjeszkedik, és amikor a gazdaságpolitikákat és stratégiákat nagy adathalmazokon és algoritmikus elemzéseken alapulóan fogalmazzák meg, a baloldal egy egzisztenciális kérdéssel szembesül: hogyan szállhatnak szembe a még mindig hagyományos logika szerint szerveződő mozgalmak egy olyan digitális kapitalizmussal, amely technológiailag példátlan mértékben fejletté vált?
Ez a szöveg nem csupán felhívás eszközök fejlesztésére; felhívás a szervezeti és intellektuális tudat átalakítására a digitális harc természetének mély megértése felé. A szóban forgó szakadék nem pusztán egy „technikai jártasságbeli” szakadék; ez egy szakadék annak felfogásában, hogy a digitális tér osztályharcmezővé vált, ahol a kapitalizmus dominál, programoz és leigáz, míg a baloldal csökkent jelenléttől és világos digitális vízió hiányától szenved. Ennek a szakadéknak a bezárása már nem luxus; feltétele a baloldal fennmaradásának, mivel a mai harcot ugyanúgy az algoritmusokban és hálózatokban vívják, mint a terepen.
A technológia feletti küzdelem nem a tudomány elleni harc; harc az ellen a monopólium ellen, amelyet az uralkodó hatalmak birtokolnak felette profitjaik növelése érdekében. A mesterséges intelligenciát nem önmagában fenyegetésként kell kezelni, hanem harcmezőként, amelynek jellegét a társadalmi, politikai és gazdasági erők egyensúlya alakítja. Az elmúlt évek példátlan felgyorsulást hoztak a digitális hatalom korlátozott számú óriásvállalatnál való koncentrálódásában, amelyek ellenőrzik a mesterséges intelligencia, a felhőalapú számítástechnika és a globális adatok infrastruktúráját, ezzel gazdasági, politikai és kulturális befolyást biztosítva számukra, amely időnként felülmúlja számos állam befolyását.
A technológia mint a kapitalizmus eszköze válságai leküzdésére
Amikor a kapitalizmus válságokkal szembesül, fejlett tudományos eszközökön keresztül reprodukálja önmagát, amelyek lehetővé teszik számára a kihívások leküzdését anélkül, hogy kizsákmányoló magjához hozzányúlna. A 2008-as válságban technológiát és tudományos módszereket használtak a pénzügyi rendszer megmentésére, miközben a veszteségek költségeit a munkásosztályokra terhelték. A 2020-as COVID-19 világjárvány idején a kapitalizmusnak sikerült leküzdenie a válságot az automatizálás, a mesterséges intelligencia és a távmunka megerősítésével, ami új mechanizmusokon keresztül biztosította a termelés folytonosságát, csökkentve az emberi munkaerőtől való függőséget és növelve a vállalati nyereséget, mindezt milliók bizonytalan munkakörülményei árán.
A mesterséges intelligencia 2023 óta tartó széles körű fellendülésével a kapitalizmus a munkaerőpiac átalakításának új szakaszába lépett. Az automatizálásra és intelligens rendszerekre való támaszkodás számos ágazatban kiterjedt, és egyre növekvő aggodalmak merültek fel milliónyi munkahely jövőjével kapcsolatban, miközben a technológiai vállalatok az új digitális és tudásinfrastruktúra feletti monopóliumuk eredményeként óriási nyereségeket érnek el.
Ezek a politikák mutatják, hogy a kapitalizmus miként hasznosítja a tudományt a rendszer strukturálásának és folytonosságának biztosítására szolgáló eszközként. Időnként még bizonyos szocialista eszméket is kölcsönöz, mint például az állami beavatkozást, ideiglenes intézkedésekként a stabilitás garantálására, csak hogy aztán visszavonuljon ezen vívmányoktól, miután a válság elmúlt, és fejlettebb mechanizmusokon keresztül reprodukálja a kizsákmányolást.
Tudományos rugalmasság és digitális forradalom mint modern osztályharc
Ezen kihívások fényében a baloldalnak tudományos módon kell újrafogalmaznia diskurzusát és eszközeit a tudományos fejlődésre támaszkodva. Ehhez modern eszközök használata szükséges a társadalmi kérdések elemzéséhez, valamint reális diskurzus és rugalmas szervezeti mechanizmusok kidolgozása, amelyek képesek vonzani azokat a fiatalokat, akik egy technológia által uralt világban nőttek fel. A tudományos eszközökbe való befektetés nem a kapitalista értékekkel való azonosulást jelenti; ez egy stratégia azoknak a társadalmi igazságosság szolgálatába és az osztályegyenlőtlenség csökkentésére való felhasználására, egy lépésként egy emberibb szocialista rendszer felépítése felé.
Ha a korábbi ipari forradalmak átalakították a termelés egyenleteit a gőzgép és a gőz, majd az elektromosság, majd a számítástechnika által, a jelenlegi, a mesterséges intelligenciára, nagy adathalmazokra és digitális platformokra épülő szakasz mélyrehatóbban és messzebbhatóbban alakítja át a termelést, a munkát, a tudást és az emberi kommunikációt. Ebben a korszakban az adatok, algoritmusok és mesterségesintelligencia-rendszerek a dominancia viszonylag láthatatlan módon történő reprodukálásának központi eszközeivé váltak, a közvélemény befolyásolásán, az egyéni és kollektív viselkedés irányításán, valamint a tudáshoz és információhoz való hozzáférés kontrollálásán keresztül.
Mégis a legtöbb baloldali szervezet digitálisan elmaradott marad, ami gyenge pozícióba helyezi őket. Ez a lemaradás annak a felismerésnek a hiányát tükrözi, hogy a digitális fejlődés a szocialista harc egzisztenciális feltételévé vált. A baloldal modern digitális és tudáseszközök hiánya egyenlőtlen küzdelembe sodorja a kapitalista rendszerrel szemben, amely birtokolja a globális platformokat, az adatokat, valamint a számítástechnikai és mesterségesintelligencia-infrastruktúrát – olyan eszközöket, amelyek példátlan képességet biztosítanak számára a tudat formálására és a társadalmi és politikai viselkedés befolyásolására.
A kezdeményezés visszaszerzése
Míg a baloldal jelenleg elveszíti az egyik csatát, mert technológiát másodlagos eszközként kezeli, a háború még nem dőlt el. A győzelemhez szükség van a vízió konkrét cselekvési programokká alakítására, amelyek a technológia tudatos használatán alapulnak. A baloldal nem maradhat védekező pozícióban; aktív félként kell részt vennie a technológia jövőjének újraformálásában, hogy beintegrálja azt felszabadító projektjébe.
Még így is, a technológia nem helyettesíti a tudatos emberi szerveződést. A valódi erő a szervezett emberekben rejlik, akik képesek ezen eszközöket céljaik szolgálatába állítani. A mesterséges intelligencia hatékony eszköz a mozgósításra, szervezésre és elemzésre, de soha nem fogja helyettesíteni a szolidaritást és a helyi alapú munkát, amely továbbra is a változás elsődleges hajtóereje marad.
Baloldali digitális alternatívák felé: az erőd áttörése és az eszközök felszabadítása
A baloldalként történelmileg sikeresen kínáltunk alternatívákat a gazdaság, az igazságosság és a politika területén, de ma egy sorsdöntő kihívással nézünk szembe: még nem dolgoztunk ki egy átfogó, alternatív digitális víziót, amely képes lenne megtörni a kapitalizmus technológiai szorítását. A legfontosabb dialektikus tanulság, amelyet el kell sajátítanunk, hogy a technológia nem „semleges eszköz”, amely az égből hullik alá; éppen ellenkezőleg, kitüntetett osztályharcmező. Az alapvető probléma nem a mesterséges intelligencia vagy az automatizálás lényegében rejlik, hanem a „tulajdonviszonyokban”, amelyek szabályozzák azokat, vagyis abban a monopóliumban, amelyet a nagyvállalatok ezen eszközök felett birtokolnak az osztálykonfliktus elmélyítése, a tömegek megfigyelése és az emberi tudat egységesítése érdekében a profitfelhalmozás szolgálatában.
Ezen az alapon már nem elegendő, hogy a baloldal a „kritikus” vagy „szemlélő” pozíciójában álljon; új és merész mechanizmusokat kell előterjesztenie a technológia demokratikus, részvételi és átlátható keretek között történő használatára. Szükségünk van egy „népi mesterséges intelligenciára”, amely társadalmi felügyelet alatt működik, és digitális szövetkezeteken keresztül fejlesztik, célja a vagyon elosztása és a termelés megszervezése a valódi emberi szükségletek szolgálatában, nem pedig a piac szeszélyei és az uralom és militarizmus erősítése. Szükségünk van továbbá nyílt forráskódú modellekre, progresszív digitális platformokra és szövetkezeti technológiai kezdeményezésekre, amelyek nem vetik alá magukat a kereskedelmi monopólium logikájának, és lehetővé teszik a közösségek és a tömegek számára, hogy részt vegyenek a tudás és adatok kezelésében, valamint új technológiák fejlesztésében.
Az igazi szembenálláshoz szükség van a kapitalizmus „digitális erődjének áttörésére”, ami azt jelenti, hogy be kell hatolni a technikai folyamat szívébe, meg kell érteni az algoritmusok logikáját, hogy szétszedhessük és felszabadító orientációval újraépíthessük azokat. Pusztán a technológia falainál állva és kizsákmányolását elítélve kiáltani nem változtat semmit a valóságon, és elszigeteli a baloldalt elavult intellektuális gettókban.
Arra vagyunk hivatva, hogy birtokba vegyük korunk eszközeit, hiszen ahogy Marx és Engels átalakította kora gazdasági és filozófiai tudományait a fennálló rendet igazoló eszközökből a munkásosztály kezében lévő elméleti és gyakorlati fegyverré, úgy a mai baloldal is arra hivatott, hogy aktív és programozó erővé váljon ezen a téren. Át kell lépnünk a kapitalista platformok feltételeinek alávetett „passzív felhasználó” pozíciójából az „alternatív előállító” pozíciójába, aki közösségi, nyílt és felszabadított technológiát állít elő.
A mesterséges intelligencia feletti küzdelem már nem csupán a technológia jövőjéről szól; a munka, a demokrácia, a kultúra és a társadalmi igazságosság jövőjét érinti. Aktív baloldali jelenlét nélkül ezen a téren a digitális kapitalizmus továbbra is saját érdekei szerint határozza meg a technológiai fejlődés irányát, és továbbra is ellenőrizni fogja az emberi elme és az emberi jövő fejlődését.
A baloldal valódi ereje abban rejlik, hogy képes összehangolni a helyi alapú emberi szerveződést a digitális jártassággal, hogy a digitális tér támogató és hatékony színtérré váljon – nem a harc helyettesítőjévé, hanem egy szárnnyá, amelyen egy emberibb és igazságosabb szocialista jövő felé szárnyalhat.
Írta: Rezgar Akrawi baloldali író és kutató, aki a technológiára, a mesterséges intelligenciára, a digitális forradalomra és a kortárs baloldali gondolkodás és gyakorlat ezen átalakulásokra adott válaszainak fejlődésére összpontosít. Rendszerfejlesztési és e-kormányzási szakértőként dolgozik, és az „Elektronikus Baloldal” koncepciójának teoretikusa.
Az elnyomás ezen formája láthatatlan algoritmusokon és digitális rendszereken keresztül működik, átalakítva a digitális teret oly módon, hogy meghatározza, mi jut el a közönséghez és mi szorul marginalizálódásra.
A Gázai övezet elleni legutóbbi támadás során több ezer aktivista tapasztalta, hogy posztjaikat törölték vagy fiókjaikat korlátozták, pusztán azért, mert dokumentálták az izraeli megszállás bűntetteit, vagy szolidaritást vállaltak a palesztin néppel. Ez korántsem elszigetelt jelenség. Indiában a kormány vészhelyzeti utasításokat adott ki több tucat fiók blokkolására a földműves-tüntetések során, miközben emberi jogi szervezetek dokumentálták, hogy nagyszámú újságíró és aktivista fiókját függesztették fel pusztán a kormányzati politikák kritizálása miatt. Sokan tehetetlennek és dühösnek érezték magukat, mivel hangjukat szándékosan a perifériára szorították. Ezek az esetek világos illusztrációját adják annak, amit ma „lágy digitális elnyomásnak” nevezhetünk.
Az elnyomás ezen formája nem mindig nyilvánul meg közvetlen blokkolásként vagy nyilvános letartóztatásként. Láthatatlan algoritmusokon és digitális rendszereken keresztül működik, átalakítva a digitális teret oly módon, hogy meghatározza, mi jut el a közönséghez és mi szorul marginalizálódásra. A mesterséges intelligencia gyors terjedésével ezek a mechanizmusok egyre összetettebbé és messzemenőbbé váltak. Ez felvet egy sürgető kérdést: hogyan működik ez a rendszer, és hogyan lehet szembeszállni vele?
Digitális kontroll és önkéntes önmegfigyelés
A nagy digitális vállalatok rendszeresen hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek, mesterséges intelligenciát használva azok elemzésére és a felhasználók viselkedési minták, szellemi irányultságok és politikai hajlamok szerinti osztályozására. Gondosan megtervezett algoritmusokon keresztül a baloldali, progresszív és emberi jogi tartalmak korlátozhatók anélkül, hogy közvetlen törlésre lenne szükség. A felhasználó szemszögéből az alacsony elköteleződés úgy tűnik, mintha a közönség közömbösségéből fakadna, amikor valójában az elérés és láthatóság mértékét szabályzó algoritmikus mechanizmusok eredménye lehet.
Sokan tapasztalták már ezt első kézből: megírnak egy fontos posztot, amely csak korlátozott számú követőhöz jut el. Számos tanulmány vizsgálta a szűrőbuborék jelenségét, amelynek során a felhasználókat fokozatosan elszigetelik olyan információs környezetekben, amelyek megerősítik meglévő nézeteiket, miközben korlátozzák a kritikus vagy alternatív tartalmakhoz való hozzáférésüket. A 2021-es Facebook-szivárogtatások feltárták a tartalomkezeléssel és az algoritmusok közszférára gyakorolt hatásával kapcsolatos belső vitákat. A Brookings Institution dokumentálta, hogy a digitális platformok hogyan járulnak hozzá a politikai polarizáció elmélyítéséhez és az ideológiai dominancia megerősítéséhez.
Idővel sok felhasználó elkezdi gyakorolni azt, amit „önkéntes önmegfigyelésnek” nevezhetünk, önként korlátozva magukat a tiltástól vagy a csökkenő eléréstől való félelemben. Ez a félelem átalakítja a nyilvános diskurzus természetét, és fokozatosan egy ellenőrzöttebb környezetté változtatja a digitális teret, amely a digitális infrastruktúrát uraló erők érdekeit szolgálja.
Digitális frusztráció
A tartalom folyamatos áramlásán keresztül az algoritmusok hozzájárulnak a tehetetlenség érzésének és a változás lehetőségébe vetett remény elvesztésének keltéséhez, azáltal, hogy ismételten hangsúlyozzák a progresszív kísérletek kudarcait, és a fennálló kapitalista rendszert mutatják be az egyetlen életképes lehetőségként. Ugyanakkor az individualizmust és a személyes sikerre vonatkozó megoldásokat népszerűsítik a társadalmi problémák kezelésének elsődleges útjaként, míg a fogyasztói kultúrát és az egyéni teljesítményt a kollektív cselekvés és politikai szerveződés gyakorlati alternatívájaként állítják be. Ennek eredménye az egyének elszigetelődése, a kollektív kötelékek gyengülése és a közös társadalmi gondok személyes felelősséggé alakulása.
Digitális letartóztatás és digitális megsemmisítés
Amikor a rejtett megfigyelés vagy frusztráció nem bizonyul elegendőnek, a rendszer eléri a digitális kizárás explicitabb szintjeit. Az aktivisták és újságírók hirtelen felfüggesztve vagy blokkolva találják fiókjaikat előzetes figyelmeztetés nélkül, és ezeket az intézkedéseket olyan általános kifejezésekkel indokolják, mint „a közösségi normák megsértése”, annak ellenére, hogy a célzott tartalom sok esetben emberi jogi jogsértések vagy háborús bűnök dokumentálása.
Más esetekben a helyzet elérheti azt, amit csak „digitális megsemmisítésként” lehet leírni: egyének vagy egész intézmények digitális jelenlétének teljes kitörlését. A palesztin tartalmak célba vétele az egyik legvitatottabb példa, emberi jogi szervezetek és kutatók számos esetet dokumentáltak a jogsértések lefedéséhez kapcsolódó poszttörlésekről és fiókkorlátozásokról, valamint a tartalmi szabályok alkalmazásának feltűnő következetlenségéről a különböző felek között.
Mit lehet tenni? Alternatívák a baloldali és progresszív erők számára
Ha a lágy digitális elnyomás korlátozni kívánja az ellenállás, a szerveződés és a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét, akkor a szembeszállás azzal kezdődik, hogy újragondoljuk magát a technológiát mint társadalmi és politikai küzdelem színterét.
Ehhez nagyobb átláthatóságot és demokratikus felügyeletet kell követelni a nagy digitális vállalatok felett, valamint olyan törvényeket kell alkotni, amelyek védik a magánéletet, bűncselekménnyé nyilvánítják a politikai megfigyelést, és kötelezővé teszik az algoritmikus döntéshozatali mechanizmusok nyilvánosságra hozatalát.
A válasz nem korlátozódhat csupán jogszabályokra. Szükség van továbbá digitális baloldali internacionálék és határokon átnyúló szolidaritási hálózatok kiépítésére, amelyek feltárják a digitális jogsértéseket és védik a jogokat és szabadságjogokat az online térben. A felhasználók és a civil társadalmi intézmények nyomást gyakorolhatnak azokra a vállalatokra is, amelyek aktivisták, újságírók és disszidensek ellen használt megfigyelési technológiák fejlesztésében vagy értékesítésében vesznek részt.
Ugyanilyen fontos a szabad és nyílt forráskódú szoftverek támogatása, valamint alternatív platformok fejlesztése, amelyek átláthatóbbak és közösségi felügyelet alatt állnak, hogy a technológiát a jogok védelmére, a jogsértések feltárására és a demokratikus részvétel megerősítésére használják.
A baloldali és progresszív szervezeteknek saját digitális eszközeiket is fejleszteniük kell, a titkosítástól és adatvédelmi technológiáktól kezdve az olyan tudatosító kampányokig, amelyek feltárják az algoritmusok belső működését és azok politikai és társadalmi hatását.
Technológia az uralom és a felszabadítás között
Ha a palesztin tartalomkorlátozások ismétlődő tapasztalatai, valamint más, a baloldali, progresszív és emberi jogi hangokat célba vevő esetek a világ különböző részein feltárják a probléma egy fontos dimenzióját, egyben megerősítik azt is, hogy léteznek alternatívák.
A kérdés nem a mesterséges intelligencia vagy a digitális technológia elutasításáról szól. A kérdés az, hogy kié ez a technológia, hogyan irányítják, és kinek az érdekében működik. A mesterséges intelligencia olyan eszközzé alakítása, amely a társadalmat szolgálja, és amelynek használata demokratikus felügyelet alatt áll, új távlatokat nyithat a részvétel, a szerveződés és a szolidaritás számára.
Az internet nem csupán egy globális piac a reklámok és adatok számára. Ez egy társadalmi, politikai és kulturális tér, amely hozzájárulhat a kollektív cselekvés és a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelem új formáinak kiépítéséhez.
Ezért a technológiáért folytatott harc továbbra is része az uralom és a kizsákmányolás, valamint a demokrácia, az egyenlőség, a szabadság és a szocialista alternatíva elleni tágabb küzdelemnek. Az emberi lény visszahelyezése a digitális döntéshozatal középpontjába továbbra is alapvető feltétele egy olyan jövő felépítésének, amelyben a technológia a társadalmat szolgálja, nem pedig a tőke felhalmozását.
Írta: Rezgar Akrawi baloldali író és kutató, aki a technológiára, a mesterséges intelligenciára, a digitális forradalomra és a kortárs baloldali gondolkodás és gyakorlat ezen átalakulásokra adott válaszként való fejlődésére összpontosít. Rendszerfejlesztési és e-kormányzati szakértőként dolgozik, és az „Elektronikus Baloldal” koncepciójának teoretikusa.
Az Európai Parlament plenáris ülésén elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló törvényt (AI Act).
Bár a végleges szöveg tartalmaz néhány pozitív elemet, többek között a nem beleegyezésen alapuló szexuális tartalmak létrehozására használt MI-rendszerek tilalmát, az átfogó megállapodás gyengíti az MI-törvényt: késlelteti a kulcsfontosságú kötelezettségeket, bővíti a vállalatok számára biztosított kivételeket, és kiszélesíti az érzékeny személyes adatok felhasználását.
A Baloldal frakció képviselője, Leila Chaibi (Engedetlen Franciaország) a plenáris ülésen: „Ezen a hétvégén Trump ismét megmutatta, hogy a szeszélye alapján megfoszthatja a világ egy részét a mesterséges intelligencia rendszerekhez való hozzáféréstől. Mikor értjük már meg végre? Hogy az MI és annak infrastruktúrája szuverenitási kérdés, hatalmi kérdés, amelynek középpontjában egy alapvető probléma áll: ki kezében van a kapcsoló? Tegyük fel hát magunknak a kérdést: tényleg most volt a megfelelő pillanat arra, hogy az Európai Bizottság koldusszegényen az amerikai Big Tech-hez járuljon, és felszámolja az MI-szabályozásunkat? Bár vannak pozitív elemek ebben a javaslatban, amit végső soron szerveztek, az egy szélesebb körű visszalépés. És ennek a visszalépésnek arca is van: a Siemens elnöke, a Google tanácsadója és az MI-törvény nyílt ellenzője, akit az Európai Bizottság kinevezett a mesterséges intelligenciáért felelős különmegbízottjává. Von der Leyen asszony már nem csupán meghallgatja a lobbistákat, hanem alkalmazza is őket. Ez elfogadhatatlan.”
A Baloldal frakció továbbra is elkötelezett egy olyan MI-keretrendszer mellett, amely védi a dolgozókat, a fogyasztókat és a polgárokat, és biztosítja, hogy az innováció a közérdeket szolgálja, ne a vállalati érdekeket.
A sajtójelentések szerint az amerikai hadsereg Maven Smart System rendszere, amely olyan AI-eszközöket is magában foglal, mint az Anthropic Claude modellje, részt vett az Irán elleni katonai műveletekben.
Irán déli városában, Minabban, ahol a hőhullámok remegve szállnak fel a földről, és a birodalmi valóság minden kikötőben és katonai létesítményben jelen van, egy rakéta csapódott egy iskolába 2026. február 28-án. A csapás 156 embert, köztük kiemelten 120 iskolás gyermeket ölt meg, amit az iráni kormány azonnal „nyílt bűnténynek” nevezett. Az Egyesült Nemzetek Szervezete „a humanitárius jog súlyos megsértésének” minősítette a támadást. A meggyilkolt gyermekek nevei nem keringenek a globális hatalmi központokban ugyanolyan erővel, mint a tábornokok, fegyverrendszerek és technológiai platformok nevei. A halott irániak többnyire névtelenek maradnak azok számára, akik a mesterséges intelligencia (MI) jövőjéről vitáznak, amelyet – mint kiderült – az Egyesült Államok ebben a csapásban használt.
A gyermekek meggyilkolása ablakot nyitott korunk egyik központi kérdésére: ki viseli a felelősséget, amikor egy gép bekerül az erőszak láncolatába? Az, hogy milyen szerepet játszott az MI, továbbra is tisztázatlan. A sajtójelentések szerint az amerikai hadsereg Maven Smart System rendszere, amely olyan MI-eszközöket is magában foglal, mint az Anthropic Claude modellje, részt vett az Irán elleni katonai műveletekben. A nyomozók továbbra is vizsgálják, hogy az MI-asszisztált rendszerek bármilyen módon hozzájárultak-e a célpontkiválasztási folyamathoz. A rendelkezésre álló bizonyítékok még hiányosak.
Figyelemre méltó, hogy az MI-ipar vezetői már nem állnak a háborús gépezeteken kívül. Bennük vannak. Amikor a csapásról kérdezték, Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója azt mondta, „nem tudja pontosan„, hogyan használták a Claude-ot ebben a csapásban, amelyet „hibáknak” nevezett, amelyek „tényleg, tényleg szörnyűek”. Amodei azonban megismételte, hogy az iskola elleni támadás „olyan felhasználási eset volt, amely nem is sérti a vörös vonalainkat”. Ennek az volt az oka, hogy végső soron egy emberi harcos hozta meg a végső döntést az iskola megtámadásáról. Amodei válasza figyelmes elemzést érdemel.
Évtizedek óta a technológiai hatalom építészei olyan nyelvet fejlesztettek ki, amely olyan széles körben osztja szét a felelősséget, hogy az feloldódik. A mérnök megépíti az eszközt, a vállalkozó integrálja a rendszert, a katonai elemző áttekinti az eredményeket, a tiszt jóváhagyja a csapást, a politikus pedig jóváhagyja a háborút. Az eredmény egy olyan láncolat, amelyben mindenki részt vesz, és senki sem vonható felelősségre. A „ember a körfolyamatban” kifejezés ebbe a hagyományba tartozik. Természetesen az emberek hozzák meg a végső döntéseket. Az emberek hozták meg a végső döntéseket a nyugati gyarmati háborúk során is, amelyek Ázsiát és Afrikát pusztították el. Az emberek hozták meg a végső döntéseket, amikor az Egyesült Államok falvakat bombázott Vietnámban. Az emberek hozták meg a végső döntéseket az Irak elleni illegális amerikai invázió során is. Az emberi aláírás jelenléte egy folyamat végén nem sokat mond el a végeredményt létrehozó hatalmi struktúráról.
Fontosabb kérdés ez: milyen szerepet játszik az MI az emberi döntéshozók számára elérhető döntési mezők kialakításában? A modern katonai rendszerek nem csupán számológépek. Megszervezik az információkat, rangsorolják a lehetőségeket, azonosítják a mintákat, javaslatokat generálnak, és irányítják a figyelmet. Befolyásolják, hogy a parancsnokok mit látnak és mit nem. Még amikor egy ember megtartja a formális hatalmat is, az észlelés architektúráját már felépíthették a gépek. Ezért nem érhet véget a vita azzal a kijelentéssel, hogy „egy ember hozta meg a végső döntést”.
A minabi bűncselekmény abban a pillanatban következik be, amikor a technológiai vállalatok egyre inkább az etikai határok őreiként mutatják be magukat. Különösen az Anthropic ápolta az óvatosság képét (ez nyilvánvaló Claude Alkotmányából is). Beszélt a biztonságról, az összehangolásról és a korlátokról. Megkülönböztette magát a technológiai alkalmazás agresszívabb vízióitól. Mégis, minden intézmény végül nem elvein keresztül lepleződik le, hanem azokon a helyzeteken keresztül, amelyekben ezeket az elveket próbára teszik. A gyermekek halála egy iskolában egy ilyen próbatételt képvisel.
Ha egy vállalat nem tudja meghatározni, hogyan használták fel a technológiáját egy katonai műveletben, akkor mit jelent az ellenőrzés? Ha a vezetők nem rendelkeznek rálátással a bevetésre, akkor a biztosítékokra vonatkozó állításokat nehéz értékelni. Ha egy rendszer hozzájárul olyan katonai folyamatokhoz, amelyek következményei tömeges polgári áldozatokat is magukban foglalnak, korlátozható-e a felelősség kizárólag a végső emberi szereplőre? Ezek nem kizárólag az Anthropic-nek szóló kérdések. Szembenéz velük a Szilícium-völgy és az amerikai nemzetbiztonsági állam közötti teljes, kialakulóban lévő szövetség is. A történelem során a technológiai átalakulás időszakai új partnerségeket hoztak létre a tőke és a katonai hatalom között. A vasutak, a távírók, a repülés, a magfizika és a digitális hálózatok mind ezt az utat járták be. A mesterséges intelligencia most ugyanazon az úton halad. Hívei pontosságot, hatékonyságot és kevesebb hibát ígérnek. Mégis minden generáció hallott már hasonló ígéreteket.
A huszadik század tele volt azokkal az állításokkal, hogy az új technológiák tisztábbá, racionálisabbá és emberségesebbé teszik a háborút. A történelmi feljegyzések kevés támaszt nyújtanak az ilyen optimizmushoz. A technológia gyakran növeli az erőszak mértékét és sebességét, még akkor is, amikor megígéri, hogy korlátozza azt. A minabi gyermekek nem filozófiai vitaként találkoztak az MI-vel. Egy olyan katonai rendszer részeként találkoztak vele, amelynek következményei robbanó erő formájában érkeztek. Hogy a Claude jelentős, csekély vagy egyáltalán nem játszott szerepet a célpontkiválasztási folyamatban, az még megállapításra vár. A nyomozóknak fel kell tárniuk a tényeket, az újságíróknak továbbra is nehéz kérdéseket kell feltenniük, az állampolgároknak pedig átláthatóságot kell követelniük. De még mielőtt ezek a tények teljesen ismertté válnának, az esemény felfed valami fontosat jelenlegi politikai pillanatunkról. A kérdés már nem az, hogy az MI-t integrálják-e a háborúba. Ez az integráció már folyamatban van. A kérdés az, hogy a társadalmak megengedik-e, hogy az életről és halálról szóló döntéseket egyre inkább olyan rendszerek alakítsák, amelyeket még alkotóik is nehezen tudnak nyomon követni, megmagyarázni vagy ellenőrizni.
A minabi iskolaépület figyelmeztetésként áll, nem csak egyetlen csapásról, egyetlen vállalatról vagy egyetlen háborúról szólva. Arra a jövőre figyelmeztet, amelyben a technológiai hatalom gyorsabban halad előre, mint a nyilvános elszámoltathatóság. És abban a jövőben a távolság a mérnök és a csatatér között egyre kisebb lesz az MI-vel és a drónokkal, még akkor is, amikor a felelősség egyre nehezebben található meg az emberek között, akik kiküldik a gépeket, hogy öljenek helyettük.
Írta: Vijay Prashad indiai történész és újságíró. Negyven könyv szerzője, köztük a Washington Bullets, a Red Star Over the Third World, a The Darker Nations: A People’s History of the Third World, a The Poorer Nations: A Possible History of the Global South, valamint a Grieve Chelwával közösen írt How the International Monetary Fund Suffocates Africa. A Tricontinental: Institute for Social Research ügyvezető igazgatója, a Globetrotter vezető tudósítója és a LeftWord Books (Újdelhi) főszerkesztője. Szerepelt a Shadow World (2016) és a Two Meetings (2017) című filmekben is.
Ezt a cikket a Globetrotter és a No Cold War készítette
A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amelyet a Pentagon „gyilkolási láncnak” (kill chain) nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik felvételeket tanulmányoztak, jelentéseket vetettek össze, és napokon vagy heteken át állították össze a célpontokra vonatkozó adatcsomagokat. Ma mindez másodpercek alatt történik.
2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael elindította az Epic Fury hadműveletet, amelynek során az első 24 órában 1000 célpontra csaptak le Iránban. Március közepére ez a szám meghaladta a 6000-et. A pusztítás döbbenetes ütemének hátterében nem csupán a megszokott Tomahawk rakéták, B-2-es lopakodó bombázók és repülőgép-hordozókról indítható vadászgépek arzenálja állt, hanem az imperialista eszköztár egy új fegyvere is: a mesterséges intelligencia. Az amerikai hadsereg saját MI-stratégiai dokumentuma kegyetlen egyértelműséggel fogalmaz: „a sebesség győz”, és „a nem elég gyors mozgás kockázata meghaladja a tökéletlen igazodás kockázatát”. Ennek gyakorlati jelentése az, hogy a Pentagon úgy döntött: a gyorsabb ölés fontosabb, mint a pontosabb ölés.
Kezdetben érdemes leszögezni, hogy a mesterséges intelligencia mint technológia óriási lehetőségeket rejt magában az emberi haladás számára az egészségügy, a klímakutatás, az anyagtudomány és az emberi szükségletek tervezése terén. A probléma nem maga az MI. A probléma az, ami akkor történik, amikor ezt a technológiát egy olyan imperialista hadigépezet kezébe adják, amely évtizedek alatt tökéletesítette a halálgépezetet, miközben szisztematikusan felszámolta a használatát korlátozó minden jogi és etikai korlátot.
Az MI gyilkolási lánc
Az amerikai hadsereg Iránban bevetett MI-rendszerének magja a Maven Smart System (Maven Intelligens Rendszer) nevű platform, amelyet a haditechnológiai vállalat, a Palantir épített, és amelybe beépítették az Anthropic által fejlesztett Claude nagy nyelvi modellt. A Maven összevonja a korábban nyolc-kilenc különálló hírszerző és célpontkijelölő rendszert egyetlen digitális platformba. Feldolgozza a műholdfelvételekből, drónvideókból, hírszerzési jeladatokból – lehallgatott telefonhívások, szöveges üzenetek, internetes megfigyelés –, radaradatokból és emberi forrásból származó jelentésekből származó adatokat. A gépi tanulási algoritmusok ezt az óceánnyi adatot feldolgozva azonosítják és rangsorolják a potenciális célpontokat, ajánlanak megfelelő fegyvernemeket, sőt, még a csapás jogi alapjait is értékelik.
Először is ott van a méret kérdése. A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amit a Pentagon „gyilkolási láncnak” nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik napokon vagy heteken át tanulmányozták a felvételeket, vetették össze a jelentéseket és állították össze a céladatcsomagokat. A második világháború alatt a légi célpontok kijelölésének ciklusa – az információgyűjtéstől az összeállított csapásmérő csomagig – hetekig, sőt hónapokig tartott. Egy, a Georgetown Egyetem által végzett vizsgálat megállapította, hogy az amerikai hadsereg 18. légideszant hadtestében az MI már 2000 hírszerző elemzőből álló csapatot csökkentett le mindössze 20 főre. Craig Jones, a Newcastle-i Egyetem vezető oktatója és a gyilkolási láncok szakértője élesen fogalmazott: az MI a célpontokra vonatkozó javaslatokat „bizonyos szempontból sokkal gyorsabban teszi meg, mint a gondolkodás sebessége”. Állítólag Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah meggyilkolására irányuló, merényletszerű csapást az azonosítást követő 60 másodpercen belül végrehajtották.
Aztán ott van a sebesség civil életekre gyakorolt hatásának kérdése. David Leslie, a londoni Queen Mary Egyetem etikaprofesszora arra figyelmeztetett, hogy az MI-re való támaszkodás „kognitív terhelés-áthelyezést” eredményez – az emberi döntéshozók elszakadnak egy csapás következményeitől, mert az elemző munkát egy gép végezte. Amikor a Maven rendszer célpontjavaslatot generál, a felülvizsgáló emberi tiszt – Leslie szavaival élve – „sokkal szűkebb időkerettel rendelkezik a javaslat értékelésére”. A rendszer opciókat állít elő; az ember rábélyegzi a jóváhagyást. Az „ember a hurokban” (human-in-the-loop) döntéshozatal fikciója, miszerint az ember mindig meghozza a végső döntést, összeomlik a folyamat puszta gyorsasága alatt.
Az iráni háború már most létrehozta az MI-asszisztált célpontkijelölés talán legpusztítóbb következményét: a minabi Shajareh Tayyebeh általános iskola bombázását a háború legelső napján. Egy amerikai Tomahawk cirkálórakéta csapódott az iskolába, megölve legalább 170 embert, többségükben iskolás lányokat. Az iskola egy Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) létesítmény mellett helyezkedett el. A New York Times által ismertetett előzetes vizsgálat szerint az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tisztjei „a Védelmi Hírszerző Ügynökség által szolgáltatott elavult adatok felhasználásával hozták létre a csapás célkoordinátáit”. A hírügynökségek által elemzett műholdfelvételek azt mutatják, hogy az iskolát 2013 és 2016 között elkerítették a katonai létesítménytől – ezt a tényt vagy nem vették észre, vagy soha nem frissítették a célpontokat tartalmazó adatbázisban. A kongresszus több mint 120 tagja követelte annak kiderítését, hogy a Maven-t és annak MI-rendszereit használták-e az iskola célpontként való azonosítására.
Az iskolabombázásra adott egymásnak feszülő magyarázatok maguk is sokatmondóak. Egyes források szerint az MI nem azonosította az iskolát polgári objektumként, hanem a katonai létesítmény részeként kategorizálta. Mások szerint emberi hírszerzési mulasztás történt, az elemzők évtizedes adatokkal dolgoztak. A Semafor hírportál arról számolt be, hogy az iskola helyszíne nyilvánosan elérhető volt az iráni cégjegyzékekben, és egy egyszerű internetes keresés megakadályozhatta volna a mészárlást. Akár az algoritmus, akár az elemző a hibás, a rendszerszintű következtetés ugyanaz: a célpontkijelölés sebességre való törekvése, amelyet az MI hatalmas mértékben felgyorsított, a gondos ellenőrzés lehetőségét a megsemmisülésig összenyomja. Amikor 24 óra alatt 1000 célpontra csapnak le, annak ellenőrzésére rendelkezésre álló idő, hogy egy épület iskola-e vagy laktanya, megközelíti a nullát. És természetesen a szándékos bűnözés lehetősége sem zárható ki – hogy az amerikai–izraeli hadigépezet egyszerűen nem törődik a civil áldozatokkal. Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy a hadsereg célja a „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség”.
A háború mint logisztika és az MI mint logisztikai motor
Az MI szerepe messze túlmutat a célpontok kiválasztásán. A modern hadviselés alapvetően egy rendkívüli komplexitású logisztikai probléma. A Tomahawk rakéták indításának összehangolása hadihajókról, a lopakodó bombázók bevetései, a drónműveletek, a légi utántöltés, a lőszerkészlet-gazdálkodás és a károk felmérése – mindezt egyszerre, több hadszíntéren – pontosan az a nagy adatmennyiséggel járó összehangolási probléma, amelynek megoldására az MI-t szánják. Állítólag a Maven minden célponthoz konkrét fegyvernemet javasol, figyelembe véve a készleteket és a korábbi lőszerteljesítményt. Az MI „mi lenne, ha” műveleti szimulációkat futtat, lehetővé téve a tervezőknek, hogy percek alatt értékeljék a lehetséges lépéseket napok helyett. A Pentagon az első hat napban egyedül 11,3 milliárd dollárt költött el.
Aztán ott van az MI-hadviselés politikai gazdaságtana. A Maven mögött álló Palantir cég piaci kapitalizációja a katonai szerződéseknek köszönhetően megközelíti a 360 milliárd dollárt. A Pentagon 2024-ben ítélte oda a Palantirnak a Maven kezdeti, 480 millió dolláros szerződését, amelyet 2025-re 1,3 milliárd dollárra bővítettek, és a Maven mostanra hivatalos programmá vált. A hadsereg külön szerződést ítélt oda a Palantirnak akár 10 milliárd dollár értékben. Az MI-hadviselés mára a Szilícium-völgy egyik jelentős profitközpontjává vált, létrehozva egy erős, a végeláthatatlan konfliktusokban közvetlen anyagi érdekeltséggel bíró társadalmi csoportot.
A gázai előzmény és a rendszerszintű logika
Az MI iráni háborúban való alkalmazása nem a semmiből bukkant elő. Izrael gázai népirtó háborúja szolgáltatta a tesztpályát. Az izraeli hadsereg bevetette a Lavender (Levendula) és Gospel (Evangélium) nevű MI-rendszereket a célpontok azonosítására, amelyeket úgy programoztak be, hogy egyetlen, feltételezett Hamász-harcos elleni csapásért akár 100 civil áldozatot is elfogadjanak. 2023 októbere óta több mint 75 000 palesztint öltek meg. Amit Gázában kipróbáltak, azt most Irán ellen skálázták fel.
A korábbi imperialista háborúkkal való párhuzam tanulságos. A vietnámi háborúban az Igloo White automatikus célpontkijelölő rendszert rendszeresen átverték a megtévesztő eszközök. 1988-ban az amerikai haditengerészet Aegis osztályú cirkálója lelőtte az Iran Air 655-ös járatát, megölve 290 civilt, mert a személyzet nyomás alatt dolgozva az automata Aegis harcrendszerrel félreazonosított egy utasszállító repülőgépet. 1999-ben hírszerzési hibák vezettek oda, hogy amerikai lopakodó bombázók csapták le a belgrádi kínai nagykövetségre. A hadviselés automatizálása minden szakaszban katasztrofális hibákat produkált; minden szakaszban az imperialista hatalmak mindezek ellenére tovább haladtak előre.
Ami új, az a lépték. A most kiépülő infrastruktúra – a Maven a hadsereg mind a hat ágánál bevetve, a GenAI.mil platform a minősített hálózatok számára, több mint 20 000 aktív felhasználó 35 katonai eszközben – az algoritmikus hadviselés állandó struktúrája. Eközben a Trump-kormányzat szisztematikusan felszámolt minden polgári védelmi mechanizmust. A nemzetközi jogi megfelelőségről tanácsot adó katonai jogászokat félreállították és elbocsátották. Az Iráni Vörös Félhold jelentése szerint több mint 85 000 polgári épület és 300 egészségügyi létesítmény rongálódott meg.
Az MI-hadviselés kialakulóban lévő valósága nem a technológiáról mond ítéletet. Ez ítélet az imperializmusról. Amikor az imperialista kapitalizmus logikája alatt vetik be, azzá válik, amivé Iránban is vált: a gyorsabb, nagyobb léptékű, kisebb elszámoltathatóság melletti ölés gépezetévé, amely hatalmas nyereséget termel az azt megalkotó vállalatok számára. A Shajareh Tayyebeh iskola 170 halott gyermeke nem egy hiba a rendszerben. A „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség” logikája alatt ezek a rendszer meghatározó jellemzői.
Az amerikai kapitalizmus nagy tétet tett a mesterséges intelligenciára. De az a tény, hogy a jövő már nem tűnik olyan rózsásnak, mint egykor, komoly gazdasági összeomláshoz vezethet.
Az Egyesült Államok kapitalizmusa „egyetlen nagy fogadás a mesterséges intelligenciára” – mondja Ruchir Sharma, a Rockefeller Capital Management nemzetközi üzletágának vezetője.
A nagy technológiai vállalatok dollármilliárdokat fektetnek be hatalmas adatközpontokba és kapcsolódó mesterségesintelligencia-kiadásokba a következő öt évben.
A spekulánsok pedig több százmilliárd dollárt ölnek részvényekbe és hiteleznek a technológiai cégeknek, mivel ez utóbbiak kezdenek kifogyni a készpénzből.
Sharma állítása szerint a befektetőket láthatóan nem zavarják a gazdaságot fenyegető növekvő veszélyek, beleértve Donald Trump vámjait, a tartós inflációt és az összeomló bevándorlást. Sharma itt a több százezer vendégmunkás kitoloncolására utal.
Ezek a vállalatok olcsó munkaerőként támaszkodnak a vendégmunkásokra, akiket kevesebbért foglalkoztathatnak, hogy növeljék saját nyereségüket.
Ott van továbbá az egyre növekvő amerikai államadósság is, amely mostanra meghaladja az amerikai áruk és szolgáltatások éves termelése összértékének 100 százalékát. Az adósság kamatai – évi ezer milliárd dollár – már meghaladják az Egyesült Államok fegyverkezésre fordított kiadásait is.
A beruházási boom mögött meghúzódó alapvető feltételezés az, hogy a mesterséges intelligencia növelni fogja a munka termelékenységét az USA-ban. Ez pedig növeli a gazdasági növekedést, és végső soron hatalmas nyereséget hoz a technológiai vállalatoknak, vagy legalábbis azoknak, amelyek megnyerik a versenyt.
Az elmúlt hetekben azonban úgy tűnik, kételyek kezdtek beszivárogni, amit a részvénypiacok jelentős eladási hulláma jelez. A befektetőkben két, némileg ellentmondó aggodalom alakult ki.
Az első, hogy számos vállalatot most a mesterséges intelligencia fejlődésének üteme összeomlással fenyeget. A második, hogy a mesterséges intelligencia valójában nem fogja kitermelni a hatalmas beruházások visszafizetéséhez szükséges nyereséget. Mindkét aggodalom jogos.
Sok vállalat számára az a probléma, hogy a már meglévő nagy befektetéseik értékét a technológiai változás üteme jelentősen csökkenti – vagy akár értéktelenné is teszi.
A második aggodalom a mesterséges intelligenciába történt, példátlan mértékű beruházások jövőbeli jövedelmezőségével kapcsolatban még meggyőzőbbnek tűnik.
A nagy technológiai cégek közötti, alapvetően tervezetlen, anarchikus versengés magában hordozza annak lehetőségét, hogy több MI-programot fognak gyártani, mint amennyire kereslet mutatkozik.
Azt sem tudjuk, mekkora termelékenységnövekedést lehet még kipréselni a mesterséges intelligenciából. Kétségtelenül munkahelyek fognak megszűnni – de semmi garancia nincs arra, hogy az elbocsátott munkavállalók alternatív foglalkoztatást találnak. Ez csökkenteni fogja a fogyasztói keresletet.
Ennél is fontosabb, hogy a technológiai innováción keresztül elért termelékenység-növekedés mindig kétélű fegyver. Az egyik vállalat számára a megnövekedett termelékenység lehetővé teszi a költségek csökkentését, nagyobb piaci részesedés megszerzését és nyereségének növelését.
De amint más vállalatok is átveszik ezt a technológiát, és a gazdaság egészében többet fektetnek be technológiába, mint munkaerő alkalmazásába, a profitráta csökkenni fog. Ez azért van, mert a profit végső soron abból származik, hogy a munkásoknak kevesebbet fizetnek, mint az általuk előállított áruk értéke. Maga a technológia nem termel nyereséget.
Annak ellenére, hogy a tőzsde közelmúltbeli turbulenciája több ezer milliárd dollárt törölt le a vállalatok értékeléséből, az MI-lufi még egy ideig fennmaradhat. Két alapvető közgazdasági tétel fogja táplálni.
Az egyik a lemaradástól való félelem (FOMO – Fear Of Missing Out) a részvényértékek emelkedéséből és az ezzel járó vagyonnövekedésből. A másik a nagyobb balek (BF – Bigger Fool) tétele, amely azt feltételezi, hogy mindig lesz egy nagyobb balek, akire rá lehet sózni a részvényeket, mielőtt a buborék kipukkan.
Mindenki arra számít, hogy az MI-buborék a nem is olyan távoli jövőben kipukkan, vagy ahogy a szépítő kifejezés mondja: „korrekciót szenved”. Senki sem tudja azonban, hogy mekkora lesz a becsődölés.
A mesterséges intelligencia óriási hasznot hozhat a világ népességének. Csökkenthetné a munkahétet, megszüntethetné az unalmas munkákat, felszabadítva az embereket, és felismerhetné a betegségeket korai stádiumban, javítva az orvosi kezeléseket.
De ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a mesterséges intelligenciának azoknak az embereknek az ellenőrzése alatt kellene állnia, akik azokat a termékeket és szolgáltatásokat állítják elő, amelyektől függünk – a munkásosztálynak.
Ehelyett az a biztos, hogy a mesterséges intelligenciával az uralkodó osztályaink vissza fognak élni a munkások bérének, körülményeinek és munkalehetőségeinek támadására, valamint a katonai gyilkológépezet fejlesztésére. És mindezzel együtt nagy a valószínűsége egy súlyos, akár katasztrofális gazdasági válságnak is.
A mesterséges intelligencia (MI) egyszerre ijesztő és izgalmas. Fenyegeti a munkánkat, kisajátítja kreativitásunkat, és fokozza a megfigyelést felettünk. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia segíthet rákot diagnosztizálni, és hozzáférhetőbbé teheti a tudást.
Szingapúr legnagyobb bankja, a DBS bejelentette, hogy 4000 álláshelyet szüntet meg a következő három évben, mivel a mesterséges intelligencia (MI) egyre több emberi munkát vesz át.
A világ egy olyan forradalom küszöbén áll, amely méreteiben és hatásában vetekedhet, sőt, talán túl is szárnyalhatja az ipari forradalmat: ez a mesterséges intelligencia (MI).
