Palantir

A Palantir nyereséget termel az európai közszolgáltatásokból, de elkerüli az azokat finanszírozó adók millióit

A CICTAR és az EPSU új jelentése 14 millió dolláros adórésről számol be, mivel a Palantir európai nyereségét az Egyesült Államokban könyveli el.

A Palantir techcég széles körben ismertté vált alapítóinak disztópikus értékrendjéről és a gázai népirtás során Izraelnek nyújtott nyílt támogatásukról. Egy új jelentés most arra utal, hogy a cég kiterjedt adóelkerülésben is érintett lehet, ami lehetővé teszi számára, hogy elkerülje a hozzájárulást azokhoz a közszolgáltatásokhoz, amelyekből nyereséget termel.

Az Európai Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (EPSU) és a Nemzetközi Vállalati Adóelszámolási és Kutatási Központ (CICTAR) augusztus 5-én megjelent jelentése „becslések szerint 12 millió eurós (körülbelül 13,8 millió USD) ‘adórést’ azonosít a Palantir által Európában fizetett összeg és között, amennyit fizetett volna, ha nem helyezi át nyereségét az Egyesült Államokba.”

„A kormányok a Palantirt szerződtetik a nemzetbiztonság megerősítésére – mégis a Palantir aláássa a közszolgáltatásokat, beleértve a nemzeti gazdasági biztonságot is, az adózás elkerülésével” – mondta Jan Willem Goudriaan, az EPSU főtitkára. „Eközben a közszolgáltatások vészhelyzete söpör végig Európán a beruházások hiánya miatt. Kevés nagyobb képmutatás létezik Európában.”

Az USA: A Big Tech menedéke

A jelentés szerint a Palantir jelentős mértékben profitál azokból a védelmi intézkedésekből, amelyeket a második Trump-adminisztráció épített ki az amerikai székhelyű Big Tech vállalatok számára. Ez nemcsak a globális minimumadó alóli mentességben, hanem egy olyan nemzeti keretrendszerben is megnyilvánul, amely lehetővé teszi a Palantir számára, hogy az USA-t adóparadicsomként kezelje – jegyzi meg a CICTAR. „A Trump-adminisztráció nemcsak rekordmennyiségű új szerződést ítélt oda a Palantirnak, hanem egy globális védelmi hálózatot működtet, hogy segítse a céget – más nagyobb amerikai techóriásokkal együtt – az adófizetés elkerülésében mind az USA-ban, mind globálisan” – áll a jelentésben.

Azt is kimutatja, hogy a Palantir 2025-ben semmit sem fizetett szövetségi jövedelemadóként, annak ellenére, hogy a szokásos társasági adókulcs mellett 348 millió dollárt kellett volna fizetnie. Ez a helyzet valószínűleg nem fog hamarosan változni. A jelentés megjegyzi, hogy a cég több mint 3,5 milliárd dollár halasztott adókövetelést jelentett be – korábbi években elszenvedett veszteségeket, amelyek után az adóhatóságok levonásokat biztosítanak, amelyek felhasználhatók a jövőbeli nyereségek utáni adók kiegyenlítésére. A CICTAR becslése szerint a Palantir halasztott adókövetelései olyan magasak, hogy közel egy évtizedig nem kell szövetségi adót fizetnie.

Trump 2.0: Az USA újjászületése a tech oligarchia hajtotta erők által

A Trump-kabinet politikája segíthet a Big Tech vállalatoknak abban is, hogy minimalizálják a külföldi adófizetéseiket. Az éves jelentések és pénzügyi dokumentumok elemzésével a CICTAR bemutatta, hogy a Palantir hogyan támaszkodik a részvényalapú javadalmazásra és a túlzott nyereségátcsoportosításra ennek elérése érdekében.

A Palantir milliókat keres szerződésekből olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, mégis szinte teljes nyereségét az USA-ban könyveli el, ahol nulla szövetségi adót fizet: a cég bevételének több mint egynegyede az USA-n kívülről származik, mégis nyereségének több mint 96%-át ott könyveli el. Ez meglehetősen figyelemre méltó különbség, ami arra utalhat, hogy ez egy módja lehet az európai hozzájárulások kifizetésének elkerülésére.

Néhány ország rosszabbul jár, mint mások. Nagy-Britannia – a Palantir legnagyobb piaca az USA-n kívül, amely a globális bevétel 10%-át adja – különösen nagy bajban van. A cég legalább 670 millió font (körülbelül 782,4 millió dollár) értékű brit kormányzati szerződéssel rendelkezik, ez azonban nem eredményezett összehasonlítható adófizetést. A jelentésben említett adórés 7,2 millió font (körülbelül 8,41 millió dollár). „Ez arra utal, hogy a Palantir az Egyesült Királyságban – a kormányzati szerződésekből származó növekvő bevétellel – több adót kerülhetett el, mint bármely más országban az USA-n kívül” – írta a CICTAR.

Más európai országok is büszkélkedhetnek a Palantir jelenlétével. A jelentés azonosítja a céget Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Litvániában, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban és Svájcban. Ezek közül sok országban a cég kormányzati megállapodásokat kötött – különösen a hírszerzés és „védelem” területén –, bár szolgáltatásokat nyújtott pénzügyi hatóságoknak és a magánszektornak is.

A pénzügyi feljegyzések azt mutatják, hogy ezen szerződések közül sokat a Palantir US-szel kötöttek, míg a helyi leányvállalatok az anyavállalatnak nyújtott szolgáltatásokért számláztak – egy másik megközelítés, amely segítene elhomályosítani az egyes országokban elért tényleges nyereséget és csökkenteni a fizetendő adót.

A Palantirral szerződni azt jelenti, hogy támogatunk egy, az USA dominanciájára épülő ideológiát

Az utóbbi időben több európai kormány és közintézmény bejelentette, hogy fokozatosan megszünteti az együttműködést a Palantirral, elsősorban a nemzetbiztonsági és adatszuverenitási aggályok miatt. Az adóügyi fellépés azonban nem szerepelt kiemelten ezekben a vitákban.

Franciaország ritka kivételnek számít. A nemzeti adóhatóságok ellenőrzését követően a Palantir úgy tűnik, hogy „közelebb fizet a megfelelő adószinthez” – jegyzi meg a jelentés. Fontos, hogy Franciaország az egyetlen olyan ország, ahol a vállalaton belül elismernek egy munkavállalói képviseleti szervet – egy üzemi tanácsot.

Az EPSU és a CICTAR határozott intézkedéseket sürget, többek között az EU közbeszerzési irányelvének felülvizsgálatát, hogy lehetővé tegyék a vállalatok feketelistára helyezését az adózási elszámoltathatóság és átláthatóság hiánya alapján. A jelentés emellett robusztusabb globális adóreformokat és a Palantir pénzügyi nyilvántartásainak országos szintű ellenőrzését is javasolja.

„Az a sürgető kérdés, amellyel a világ kormányainak most szembe kell nézniük, hogy a Palantirral kötött szerződések bármely lehetséges előnye meghaladja-e a költségeket” – zárul a jelentés. „A Palantirral szerződni azt jelenti, hogy támogatunk egy nyugtalanító ideológiát és világnézetet, amelynek középpontjában az USA kulturális, gazdasági és katonai dominanciájának gondolata áll, amelyet a Palantir nyíltan vall.”

forrás: Breakthrough News

Zárjuk ki a háborús haszonélvezőket az NHS-ből!

A Palantir két éve van benne egy hét évre szóló, 330 millió font értékű szerződésben az NHS-szel. De a kormány NHS-sel kötött Palantir-szerződésében hamarosan felmondási lehetőség következik.

Andy Burnham készül felmondani a Palantir NHS-szel kötött szerződését. Ez nagy győzelem lenne mindazoknak a palesztin szolidaritási aktivistáknak, akik követelték, hogy a céget zárják ki az egészségügyi szolgáltatásból.

A Palantir felderítő drónokat szállít a népirtást elkövető Izraeli Védelmi Erőknek (IDF), hogy a gázai palesztinok ellen vessék be azokat. És támogatja az ICE ügynökeit, hogy az Egyesült Államokban terrorizálják a bevándorló közösségeket.

Peter Thiel milliárdos a Palantir alapítója és vezérigazgatója. Ő mélyen beágyazódott Donald Trump MAGA-projektjébe. Thiel szerint az NHS kudarcot vall, és szüksége van egy adag „piaci mechanizmusra”.

Burnham megígérte, hogy „a közérdeket helyezi az amerikai nagy tech cégek érdekei elé”.

Ezzel szakíthat Peter Mandelson stratégiájával, amelyet amerikai nagyköveti szerepében követett. Mandelson tavaly körbevezette Keir Starment a Palantir washingtoni irodáiban. Mandelson akkoriban fizetett lobbista volt a Palantir számára.

Starmer miniszterei pedig szívesen követték Mandelson példáját. Liz Kendall technológiai miniszter nyilvánosan támogatta a Trump-rajongó Palantir-vezetőket.

Sadiq Khan londoni polgármester múlt héten 2 millió font értékű szerződést ítélt oda a Palantirnak, hogy „felszámolja a visszaéléseket” a Metropolitan rendőrségnél. A szerződést azután ítélte oda, hogy a Palantir pert indított a felsőbíróságon Khan döntése ellen, amellyel egy külön, 50 millió fontos szerződést blokkolt.

Peter Thiel nagyon eltökélt abban, hogy megszerezze az állami pénzeket, amelyeket állítólag megvet.

Burnham Manchester polgármestereként nem ítélt oda semmilyen szerződést a Palantirnak. És tudja, hogy a Palantir blokkolása népszerű lenne. Burnham egyik munkatársa szerint a „korlátlan tech-támogatás” elriasztja a szavazókat.

A Palantir két éve van benne egy hét évre szóló, 330 millió font értékű szerződésben az NHS-szel.

A Szövetségi Adatplatform (Federated Data Platform) Palantir-technológiát használ. És Angliában az NHS-trösztök több mint fele használ Palantir-technológiát.

De a kormány NHS-sel kötött Palantir-szerződésében hamarosan felmondási lehetőség következik. Burnham számára elég könnyű győzelem lenne felmondani a szerződést, és jelezni az elmozdulást attól, hogy egy gyűlölt amerikai cég kezébe kerüljön az NHS.

De az NHS krónikus alulfinanszírozásának visszafordításához sokkal többre lesz szükség – ehhez meg kell kérdőjelezni a több milliárd hadseregbe történő átcsoportosítását.

És mi a helyzet a Védelmi Minisztériummal, amely tavaly elkötelezte magát, hogy a következő öt évben 750 millió fontot költ Palantir katonai technológiára?

Burnham helyesen cselekszik, hogy kitiltja a Palantirt az NHS-ből. De azt is meg kellene állítania, hogy Palantir katonai technológiát vásároljon, és meg kellene kérdőjeleznie a hadviselésre, nem pedig a jólétre fordított kiadásokat. És ez egy olyan küzdelem, amelyhez semmi jel nem mutatja, hogy csatlakozna.

forrás: Socialist Worker

A gyilkolási lánc: Szilícium-völgy, MI és a háború Irán ellen

A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amelyet a Pentagon „gyilkolási láncnak” (kill chain) nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik felvételeket tanulmányoztak, jelentéseket vetettek össze, és napokon vagy heteken át állították össze a célpontokra vonatkozó adatcsomagokat. Ma mindez másodpercek alatt történik.

2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael elindította az Epic Fury hadműveletet, amelynek során az első 24 órában 1000 célpontra csaptak le Iránban. Március közepére ez a szám meghaladta a 6000-et. A pusztítás döbbenetes ütemének hátterében nem csupán a megszokott Tomahawk rakéták, B-2-es lopakodó bombázók és repülőgép-hordozókról indítható vadászgépek arzenálja állt, hanem az imperialista eszköztár egy új fegyvere is: a mesterséges intelligencia. Az amerikai hadsereg saját MI-stratégiai dokumentuma kegyetlen egyértelműséggel fogalmaz: „a sebesség győz”, és „a nem elég gyors mozgás kockázata meghaladja a tökéletlen igazodás kockázatát”. Ennek gyakorlati jelentése az, hogy a Pentagon úgy döntött: a gyorsabb ölés fontosabb, mint a pontosabb ölés.

Kezdetben érdemes leszögezni, hogy a mesterséges intelligencia mint technológia óriási lehetőségeket rejt magában az emberi haladás számára az egészségügy, a klímakutatás, az anyagtudomány és az emberi szükségletek tervezése terén. A probléma nem maga az MI. A probléma az, ami akkor történik, amikor ezt a technológiát egy olyan imperialista hadigépezet kezébe adják, amely évtizedek alatt tökéletesítette a halálgépezetet, miközben szisztematikusan felszámolta a használatát korlátozó minden jogi és etikai korlátot.

Az MI gyilkolási lánc

Az amerikai hadsereg Iránban bevetett MI-rendszerének magja a Maven Smart System (Maven Intelligens Rendszer) nevű platform, amelyet a haditechnológiai vállalat, a Palantir épített, és amelybe beépítették az Anthropic által fejlesztett Claude nagy nyelvi modellt. A Maven összevonja a korábban nyolc-kilenc különálló hírszerző és célpontkijelölő rendszert egyetlen digitális platformba. Feldolgozza a műholdfelvételekből, drónvideókból, hírszerzési jeladatokból – lehallgatott telefonhívások, szöveges üzenetek, internetes megfigyelés –, radaradatokból és emberi forrásból származó jelentésekből származó adatokat. A gépi tanulási algoritmusok ezt az óceánnyi adatot feldolgozva azonosítják és rangsorolják a potenciális célpontokat, ajánlanak megfelelő fegyvernemeket, sőt, még a csapás jogi alapjait is értékelik.

Először is ott van a méret kérdése. A katonai célpontok kijelölésének hagyományos folyamata, amit a Pentagon „gyilkolási láncnak” nevez, történelmileg több ezer hírszerző elemzőből álló csapatokat igényelt, akik napokon vagy heteken át tanulmányozták a felvételeket, vetették össze a jelentéseket és állították össze a céladatcsomagokat. A második világháború alatt a légi célpontok kijelölésének ciklusa – az információgyűjtéstől az összeállított csapásmérő csomagig – hetekig, sőt hónapokig tartott. Egy, a Georgetown Egyetem által végzett vizsgálat megállapította, hogy az amerikai hadsereg 18. légideszant hadtestében az MI már 2000 hírszerző elemzőből álló csapatot csökkentett le mindössze 20 főre. Craig Jones, a Newcastle-i Egyetem vezető oktatója és a gyilkolási láncok szakértője élesen fogalmazott: az MI a célpontokra vonatkozó javaslatokat „bizonyos szempontból sokkal gyorsabban teszi meg, mint a gondolkodás sebessége”. Állítólag Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah meggyilkolására irányuló, merényletszerű csapást az azonosítást követő 60 másodpercen belül végrehajtották.

Aztán ott van a sebesség civil életekre gyakorolt hatásának kérdése. David Leslie, a londoni Queen Mary Egyetem etikaprofesszora arra figyelmeztetett, hogy az MI-re való támaszkodás „kognitív terhelés-áthelyezést” eredményez – az emberi döntéshozók elszakadnak egy csapás következményeitől, mert az elemző munkát egy gép végezte. Amikor a Maven rendszer célpontjavaslatot generál, a felülvizsgáló emberi tiszt – Leslie szavaival élve – „sokkal szűkebb időkerettel rendelkezik a javaslat értékelésére”. A rendszer opciókat állít elő; az ember rábélyegzi a jóváhagyást. Az „ember a hurokban” (human-in-the-loop) döntéshozatal fikciója, miszerint az ember mindig meghozza a végső döntést, összeomlik a folyamat puszta gyorsasága alatt.

Az iráni háború már most létrehozta az MI-asszisztált célpontkijelölés talán legpusztítóbb következményét: a minabi Shajareh Tayyebeh általános iskola bombázását a háború legelső napján. Egy amerikai Tomahawk cirkálórakéta csapódott az iskolába, megölve legalább 170 embert, többségükben iskolás lányokat. Az iskola egy Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) létesítmény mellett helyezkedett el. A New York Times által ismertetett előzetes vizsgálat szerint az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) tisztjei „a Védelmi Hírszerző Ügynökség által szolgáltatott elavult adatok felhasználásával hozták létre a csapás célkoordinátáit”. A hírügynökségek által elemzett műholdfelvételek azt mutatják, hogy az iskolát 2013 és 2016 között elkerítették a katonai létesítménytől – ezt a tényt vagy nem vették észre, vagy soha nem frissítették a célpontokat tartalmazó adatbázisban. A kongresszus több mint 120 tagja követelte annak kiderítését, hogy a Maven-t és annak MI-rendszereit használták-e az iskola célpontként való azonosítására.

Az iskolabombázásra adott egymásnak feszülő magyarázatok maguk is sokatmondóak. Egyes források szerint az MI nem azonosította az iskolát polgári objektumként, hanem a katonai létesítmény részeként kategorizálta. Mások szerint emberi hírszerzési mulasztás történt, az elemzők évtizedes adatokkal dolgoztak. A Semafor hírportál arról számolt be, hogy az iskola helyszíne nyilvánosan elérhető volt az iráni cégjegyzékekben, és egy egyszerű internetes keresés megakadályozhatta volna a mészárlást. Akár az algoritmus, akár az elemző a hibás, a rendszerszintű következtetés ugyanaz: a célpontkijelölés sebességre való törekvése, amelyet az MI hatalmas mértékben felgyorsított, a gondos ellenőrzés lehetőségét a megsemmisülésig összenyomja. Amikor 24 óra alatt 1000 célpontra csapnak le, annak ellenőrzésére rendelkezésre álló idő, hogy egy épület iskola-e vagy laktanya, megközelíti a nullát. És természetesen a szándékos bűnözés lehetősége sem zárható ki – hogy az amerikai–izraeli hadigépezet egyszerűen nem törődik a civil áldozatokkal. Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter nyíltan kijelentette, hogy a hadsereg célja a „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség”.

A háború mint logisztika és az MI mint logisztikai motor

Az MI szerepe messze túlmutat a célpontok kiválasztásán. A modern hadviselés alapvetően egy rendkívüli komplexitású logisztikai probléma. A Tomahawk rakéták indításának összehangolása hadihajókról, a lopakodó bombázók bevetései, a drónműveletek, a légi utántöltés, a lőszerkészlet-gazdálkodás és a károk felmérése – mindezt egyszerre, több hadszíntéren – pontosan az a nagy adatmennyiséggel járó összehangolási probléma, amelynek megoldására az MI-t szánják. Állítólag a Maven minden célponthoz konkrét fegyvernemet javasol, figyelembe véve a készleteket és a korábbi lőszerteljesítményt. Az MI „mi lenne, ha” műveleti szimulációkat futtat, lehetővé téve a tervezőknek, hogy percek alatt értékeljék a lehetséges lépéseket napok helyett. A Pentagon az első hat napban egyedül 11,3 milliárd dollárt költött el.

Aztán ott van az MI-hadviselés politikai gazdaságtana. A Maven mögött álló Palantir cég piaci kapitalizációja a katonai szerződéseknek köszönhetően megközelíti a 360 milliárd dollárt. A Pentagon 2024-ben ítélte oda a Palantirnak a Maven kezdeti, 480 millió dolláros szerződését, amelyet 2025-re 1,3 milliárd dollárra bővítettek, és a Maven mostanra hivatalos programmá vált. A hadsereg külön szerződést ítélt oda a Palantirnak akár 10 milliárd dollár értékben. Az MI-hadviselés mára a Szilícium-völgy egyik jelentős profitközpontjává vált, létrehozva egy erős, a végeláthatatlan konfliktusokban közvetlen anyagi érdekeltséggel bíró társadalmi csoportot.

A gázai előzmény és a rendszerszintű logika

Az MI iráni háborúban való alkalmazása nem a semmiből bukkant elő. Izrael gázai népirtó háborúja szolgáltatta a tesztpályát. Az izraeli hadsereg bevetette a Lavender (Levendula) és Gospel (Evangélium) nevű MI-rendszereket a célpontok azonosítására, amelyeket úgy programoztak be, hogy egyetlen, feltételezett Hamász-harcos elleni csapásért akár 100 civil áldozatot is elfogadjanak. 2023 októbere óta több mint 75 000 palesztint öltek meg. Amit Gázában kipróbáltak, azt most Irán ellen skálázták fel.

A korábbi imperialista háborúkkal való párhuzam tanulságos. A vietnámi háborúban az Igloo White automatikus célpontkijelölő rendszert rendszeresen átverték a megtévesztő eszközök. 1988-ban az amerikai haditengerészet Aegis osztályú cirkálója lelőtte az Iran Air 655-ös járatát, megölve 290 civilt, mert a személyzet nyomás alatt dolgozva az automata Aegis harcrendszerrel félreazonosított egy utasszállító repülőgépet. 1999-ben hírszerzési hibák vezettek oda, hogy amerikai lopakodó bombázók csapták le a belgrádi kínai nagykövetségre. A hadviselés automatizálása minden szakaszban katasztrofális hibákat produkált; minden szakaszban az imperialista hatalmak mindezek ellenére tovább haladtak előre.

Ami új, az a lépték. A most kiépülő infrastruktúra – a Maven a hadsereg mind a hat ágánál bevetve, a GenAI.mil platform a minősített hálózatok számára, több mint 20 000 aktív felhasználó 35 katonai eszközben – az algoritmikus hadviselés állandó struktúrája. Eközben a Trump-kormányzat szisztematikusan felszámolt minden polgári védelmi mechanizmust. A nemzetközi jogi megfelelőségről tanácsot adó katonai jogászokat félreállították és elbocsátották. Az Iráni Vörös Félhold jelentése szerint több mint 85 000 polgári épület és 300 egészségügyi létesítmény rongálódott meg.

Az MI-hadviselés kialakulóban lévő valósága nem a technológiáról mond ítéletet. Ez ítélet az imperializmusról. Amikor az imperialista kapitalizmus logikája alatt vetik be, azzá válik, amivé Iránban is vált: a gyorsabb, nagyobb léptékű, kisebb elszámoltathatóság melletti ölés gépezetévé, amely hatalmas nyereséget termel az azt megalkotó vállalatok számára. A Shajareh Tayyebeh iskola 170 halott gyermeke nem egy hiba a rendszerben. A „maximális halálosság, nem a gyenge jogszerűség” logikája alatt ezek a rendszer meghatározó jellemzői.

forrás: Peoples Dispatch