Tricontinental: Optimizmussal köszöntjük az új évet

Ahogy belépünk az új évbe a háborúk és a mélyülő gazdasági és környezeti válságok közepette, a frusztrációt a lehetőségek politikájává kell alakítanunk. Új Fejlődési Elméletünk kijelöli az előre vezető utat.

Az új évet szorongással vagy reménnyel kezdjük? Én reménykedem, mert utazásaim során látom, hogy a világ emberei csalódottak a jelenlegi állapotok miatt – olyan társadalomban akarnak élni, amelyet nem ural az éhség és a szenvedés. De nem vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, maga az elégedetlenség képes lenne átalakítani ezt a klímakatasztrófákkal és népirtással terhelt világot méltósággal és békével teli hellyé. Bár az érzés megvan, még nem segített nekünk egy jobb út kialakításában.

Évtizedek óta olyan szervezetek, mint az 1964-ben alapított ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferencia (UNCTAD) empirikus elemzéseket készítenek a világ szenvedéseiről. Tavaly decemberben az UNCTAD közzétette a 2025-ös Kereskedelmi és Fejlesztési Jelentését, amely számos új és fontos megállapítást tartalmazott. Az alábbiakban hat pontot emelünk ki, amelyek különös figyelmet érdemelnek.

• A globális növekedés stagnál és egyenlőtlen. Az UNCTAD előrejelzése szerint a világ GDP-növekedése 2025-ben 2,6%-ra lassul, szemben a 2024-es 2,9%-kal – ez a szekuláris stagnáció jele. A fejlődő országok, az ázsiai nagyhatalmak vezetésével, 4,3%-os növekedést érhetnek el, és a globális növekedés 70%-át hajtják majd. Eközben Latin-Amerika és a Karib-térség lassabb növekedésre számíthat, Afrikában pedig a növekedés egyenlőtlenül alakul. A globális Dél a növekedés motorja, de strukturálisan alárendelt a globális Észak pénzügyi központjainak: az érték a periférián keletkezik, de az Észak által dominált pénzügyi és kereskedelmi rendszeren keresztül kerül értékelésre, árazásra és gyakran kisajátításra.

• Az Észak dominálja a kereskedelmet a pénzügyi rendszeren keresztül. Az UNCTAD becslése szerint a világkereskedelem 90%-a a kereskedelmi finanszírozástól és a bankrendszertől függ. A világkereskedelem érzékeny a kamatlábak, a pénzügyi piacok likviditása és a befektetői hangulat változásaira; ezek éppúgy befolyásolják, mint a tényleges termelés változásai. Az UNCTAD adatai szerint a globális pénzügyi kilengések – hitel, tőkefolyamok és kockázati étvágy – szorosan követik a világkereskedelem volumenváltozásait. Mivel a dollár részesedése a SWIFT rendszeren keresztüli nemzetközi fizetésekből ismét körülbelül 50%, és az USA a globális részvénypiac értékének felét, a kötvénykibocsátás 40%-át adja, a dollár hegemóniája továbbra is érvényesül a globális Délen. Más szóval, a világkereskedelem Északi „konténerekben” kering, Északi hitelek fedezik.

• A hiperimperializmus válsága bizonytalanságot teremt. A jelentés többször említi a globális „magas szintű politikai bizonytalanságot”. Ez technokrata eufemizmus az imperialista mag hegemóniaválságára, amelynek középpontjában Donald Trump kereskedelmi háborúja áll. A vámtarifa-emelkedések és a geogazdasági konfrontációk a világrendszer rögzült jelenségeivé váltak, nem pusztán átmeneti sokkokká. Ezek a fejlemények továbbra is visszafogják a befektetést és a kereskedelmet, stagnációt okozva az Észak-Atlanti államokban és a leginkább az Észak–Dél kereskedelmi mintáknak kitett globális Dél részein.

• A globális Dél adósságválsága súlyosbodik. A világ alacsony jövedelmű országainak fele (68-ból 35) magas kockázatot jelent az adósságválság. „Az adósságmegtagadások történelmileg túlméretezett, hosszú távú termeléscsökkenést, a nemzetközi tőkepiacokhoz való hozzáférés hiányát és a hitelezési költségek éles emelkedését okozták, amelyek akadályozzák a gazdasági helyreállást” – jegyzi meg az UNCTAD. Átlagosan a kevéssé fejlett országok 7–11%-os kamattal, a fejlett országok 1–4%-kal vesznek fel hiteleket. Ez az eltérés a nemzetközi pénzügyi architektúra strukturális jellemzője, nem pusztán az adott gazdaság fundamentumainak következménye. Az adósság továbbra is a globális Dél – különösen Afrika – fegyelmezésére szolgál.

• A klímaválság táplálja az adósságválságot. A klímaválság szempontjából legsebezhetőbb országokat magasabb kamatok fizetésére kényszerítik. A jelentés szerint ezek az országok „évente 20 milliárd dollárt fizetnek külső hitelezőknek csak azért, hogy fedezzék a klímakockázatok miatti magasabb kamatokat, holott alig járultak hozzá e kockázatok létrejöttéhez. Ez a költség 2006-ban 5 milliárd dollár volt, és 2023-ra összesen 212 milliárd dollárra nőtt.” Ez a folyamat klímaadóssági szolgaságként jellemezhető: azok, akik a legkevésbé felelősek a szén-dioxid-kibocsátásért, kénytelenek szubvencionálni (az állam vagy más szervezet pénzügyi támogatása, amelynek célja egy gazdasági vagy társadalmi tevékenység elősegítése – a szerk.) az Észak kötvénytulajdonosait magasabb kockázati prémiumokon keresztül.

• Az élelmiszer spekulatív eszközzé válik. A III. fejezetben (A globális élelmiszer-kereskedelem pénzügyi architektúrája) az UNCTAD bemutatja, hogy a nagy élelmiszer-kereskedők bevételük több mint háromnegyedét pénzügyi közvetítésből szerzik – ügyletek finanszírozása, derivatívák kereskedelme, kockázat- és hitelmenedzsmenti díjak –, nem a fizikai élelmiszer-kereskedelemből. A jelentés figyelmeztet, hogy a pénzügyiesített árupiacok veszélyeztetik az élelmiszerbiztonságot a globális Délen az áringadozás felerősítésével, és – ahogy az UNCTAD 2023-as jelentése mutatta – az élelmiszer egyre inkább spekulatív eszközzé vált.

2019-ben az UNCTAD az elmúlt évek egyik legradikálisabb jelentését tette közzé, amely szerint a rendszerre hagyatkozni a saját magától való megjavításban „vágyálom”. Ami szükséges, az egy neoliberális rendszer átfogó reformja és egy Globális Zöld Új Megállapodás, amelyet az állami szektor vezet. Azóta az UNCTAD következetesen hasznos empirikus elemzéseket készít, de a javasolt megoldások egyre inkább hígultak. 2023-ra az UNCTAD szerint szükséges a „globális pénzügyi architektúra átrendezése”, 2024-ben pedig a „fejlődés újragondolása az elégedetlenség korában”. A legújabb jelentés az egyik legerősebb empirikus kritikát tartalmazza a rendszerről, de üres frázisokkal zárul a „makroprudenciális eszközök”, „adatbeli hiányok pótlása” és „célzott reformok” kapcsán. Vajon ezek a retorikai gesztusok és technokrata díszítések megoldhatják világunk társadalmi és politikai problémáit?

Amire szükségünk van, az egy program, ami több a retorikánál. Elkötelezettségre van szükség az Új Fejlődési Elmélet iránt, amelyet intézetünkben építünk. Kutatásaink során világossá vált számunkra, hogy tíz alapvető politika van, amelyet a globális Dél országainak el kell fogadniuk, hogy leküzdjék a neoliberalizmust és a függőséget:

1. Demokratikus tervezés. Hozzanak létre demokratikus, nemzeti tervezőbizottságot, amely valódi hatalommal rendelkezik a befektetés, a kereskedelem és az ipari prioritások felett.

2. Államvezérelt iparpolitika. Indítsanak iparpolitikát, amely azonosítja a stratégiai ágazatokat (digitális infrastruktúra, élelmiszerfeldolgozás, gépipar, gyógyszeripar és megújuló energia), és támogatja őket közbeszerzés, támogatások, hitelek, helyi tartalom- és technológiatranszfer-követelmények, valamint a külföldi versenytől való védelem révén.

3. Tőkekorlátok és adózás. Alkalmazzanak stratégiai tőkekorlátokat, amelyek megakadályozzák a tőke kiáramlását, a spekulatív beáramlásokat és a valutatámadásokat; erősítsék a felügyeletet az illegális pénzmozgások ellen; írják elő a nyereség újrabefektetését a hazai termelő szektorokba; és alkalmazzanak progresszív adózást a földhaszon kereső magatartás büntetésére.

4. Közfejlesztési finanszírozás. Hozzanak létre és erősítsenek közfejlesztési bankokat, amelyek hosszú távú ipari, mezőgazdasági, lakás- és infrastruktúra-projektekhez csatornázzák a hiteleket.

5. Közvagyon. Államosítsák a stratégiai ágazatokat, például energia, ásványkitermelés, közlekedés, távközlés és pénzügyek.

6. Élelmiszer-szuverenitás. Építsék újjá az élelmiszer-szuverenitást agrárreform révén, amely szembenéz a nagybirtokkal és az agrárvállalatokkal. Bizonyos esetekben földújraelosztást jelent, másutt demokratikusan elérhető méretet szövetkezetek révén. Fektessenek be öntözésbe, tárolásba és mezőgazdasági szállításba, szüntessék meg az élelmiszerimporttól és ingadozó globális piacoktól való függést, és stabilizálják az árakat a közpiaci beavatkozásokkal.

7. Technológiai szuverenitás. Törjék meg az intellektuális tulajdon függőségét kötelező licenceléssel, állami kutatóintézetekkel, Dél–Dél technológiai poolokkal és nyílt forráskódú platformokkal, hogy fejlesszék a hazai technológiai képességeket az egészség, energia és kommunikáció terén.

8. Regionális integráció. Fejlesszenek regionális Dél–Dél kereskedelmi és fizetési rendszereket, például regionális elszámoló mechanizmusokat, helyi valutában történő kereskedelmet és koordinált ipari láncokat.

9. Adósság-szuverenitás. Végezzenek nyilvános auditot a törvénytelen vagy visszataszító adósságok azonosítására. Szüneteltessék az adósságtörlesztést szükség esetén, és folytassanak kollektív újratárgyalásokat más globális Dél országokkal a hitelezői hatalom gyengítésére.

10. Egyetemes közjólét. Biztosítsák az egészségügyi ellátást, oktatást (beleértve a szakmai és műszaki képzést az ipari prioritásokhoz igazítva), lakhatást, közlekedést és energiát közszolgáltatásokkal, miközben ezeket a szolgáltatásokat a hazai termelési rendszerekhez kapcsolják (középítési cégek, állami gyógyszergyártó vállalatok, állami energiaszolgáltatók révén).

Ez a tízpontos program csak a kezdete annak, amit az Új Fejlődési Elmélet keretében próbálunk kialakítani. Intézetünk Közgazdaságtan és Történeti Szociológia részlege keményen dolgozik a globális függőség mechanizmusainak feltérképezésén és a megszakításuk stratégiáinak azonosításán. Új elemző eszközöket, például Függőségi Indexet és Digitális Szuverenitási Indexet tervezünk, hogy szigorú elemzést nyújtsunk a jelenlegi függőségi állapotról és a globális Dél termelőerőiről. Munkánk most azon múlik, hogy az elégedetlenséget programmá alakítsuk egy jobb világ építéséhez.

A dekolonizáció diadalmas éveiben az újonnan függetlenné vált harmadik világbeli országok függetlenségi és fejlesztési himnuszokat hoztak létre. Abdel Halim Hafez, az egyiptomi függetlenség legendás énekese, 1960-ban énekelte a Hekayet Shaab (A nép története) című dalt. A dal Egyiptom 1952-es felkelését meséli el a korrupt monarchia ellen, az Asszuáni-gát építését, a brit, francia és izraeli próbálkozásokat a gátépítés megakadályozására, és Gamal Abdel Nasser Szuezi-csatorna nemzeti kézbe vételét. A dal e lelkesítő verssel kezdődik:

Azt mondtuk, hogy meg fogjuk építeni.
És felépítettük a Nagy Gátat.
Saját pénzünkkel és munkásaink keze által.
Azt mondtuk, hogy meg fogjuk tenni, és meg is tettük.

Meg fogjuk tenni újra.

Írta: Vijay Prashad
forrás: Tricontinental