Míg az „NRx mozgalom” a demokrácia váltását tervezi egy vállalati-feudális diktatúrára, Nagy-Britanniának egy radikális alternatívát kell követnie, amely a helyi élelmiszerbiztonságra és a valódi vagyonújraelosztásra épül, hogy ellenálljon az eljövendő felfordulásnak – írja ALAN SIMPSON.
Ezek nem azok a változások, amiket Bob Dylan énekelt. Az ő üzenete egy „félre az útból” kiáltás volt egy olyan generációtól, amely optimista, átalakító és befogadó változásokat akart. Ma azonban semmi hasonló optimizmus nem figyelhető meg a világban zajló felfordulásokban. A gonoszság és az őrület áll a globális politika középpontjában.
Donald Trump, JD Vance és Elon Musk zsarnoki taktikája pusztítást és bizonytalanságot hagy maga után, ami gyorsan tönkreteszi a „régi világrendet”. Sokan azt mondanák, hogy szükség volt a rombolásra, de nem azért, hogy valami sokkal rosszabbnak nyíljon út. Mégis, ezzel a világgal állunk szemben, és ezek azok a politikai viszonyok, amelyek sürgősen változtatásra szorulnak.
Ha van egy alapvető üzenet, amit meg kell érteni, különösen a brit munkáspárti kormánynak, akkor az ez: a játszótéri zsarnokra soha nem az a válasz, hogy hízelegünk neki, vagy hogy kisebb gyerekeket keresünk, akiket zaklathatunk. Közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy kollektíven, ki kell állni a zsarnok ellen és el kell különíteni őt. Mark Carney Kanadában már elkezdte ezt. Ausztrália és Európa politikai vezetői közül is sokan ugyanezt teszik. De a szembenállás önmagában nem elég. Új szolidaritásokra (és egyszerűségre) van szükség. Mert ezek nem csupán véletlenszerű hiúsági megnyilvánulások.
A Project 2025 és az NRx
Trump napi rendeleteinek zúdulása mögött egy ijesztő, de jól kidolgozott terv húzódik meg. Gyakorlatilag nem sokban különbözik Hitler 1930-as évekbeli tervétől. Ez azonban nem egy nemzet gyengeségének orvoslását, hanem az erősségeinek lebontását célozza. Trump csupán a frontember. Mögötte egy jól finanszírozott reakciós csoport áll, akik magukat lazán Neo-Reakciós Mozgalomnak (NRx) nevezik.
Egy kevéssé ismert alak, Curtis Yarvin, az „eszmei vezetőjük”, de gyakorlatban ismertebb arcok hajtják a mozgalmat, akiket általában Tech Bros-nak hívnak. Ezek az IT-autokraták úgy döntöttek, hogy a demokratikus állam lejárt lemez. Nem reformra, hanem lebontásra van szükség. Helyébe egy techno-feudalizmus modelljét kínálják, amelyhez Trump kényelmes átjáróként szolgál.
Ahogy Yarvin fogalmazott, valódi céljuk „a nemzetállam és az alkotmányos rendszer elpusztítása, és egy új, magánkézben lévő vállalati állammal való helyettesítése, amelyet egy CEO-diktátor irányít. A polgárok alattvalókká válnak, akiket az állam birtokol – „állami rabszolgák” –, mert „minden elrothad, ha nincs tulajdonosa – az emberek is.”
Ijesztő dolgok. De Trump vámháborúinak hullámvasútja pont ezt a bizonytalanságot és széthullást gyorsítja fel. A kulcs az, hogy alternatíva legyen, ne pedig egy megalkuvási terv.
Az éghajlati válság mint megváltás
Furcsamód az éghajlati válság kínálja a legjobb alternatívát a neofeudalizmus ellen. A szén-dioxid-kibocsátás radikális (és gyors) csökkentése egyébként is azt jelenti, hogy le kell mondanunk a szabadkereskedelem illúzióiról. A fenntartható gazdaság a helyi termelésre és a kölcsönösségre fog épülni. És jobban járhatunk így. Nézzünk néhány példát.
Tim Lang (a Londoni Egyetem élelmezéspolitikai professzora) írt egy cikket a Guardianban „Hogyan boldogulnál, ha elfogyna az étel?” címmel (2025. március 13.). Rövid válasza: „Nagy-Britannia nem boldogulna.” A szabadkereskedelem fanatikusai mindig azt hangoztatták, hogy „ott kint” bőségesen van élelem. Britanniának nem kellett aggódnia, hogy elegendőt termelünk-e magunknak. De most már igen. Egy évet töltöttünk, amelyben vad időjárási események tönkretették mindenki termését. Az élelmiszerárak az egekbe szöktek, nem a bérek inflációja miatt, hanem a termés pusztulása miatt. Nagy-Britanniának új megállapodást kell kötnie a gazdákkal; olyat, amely növeli a termelést és közben csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást… ez nagy kihívás.
Az élelmiszer-szállítási távolságok csökkentése is része lesz ennek. Nagy-Britannia régióinak követniük kell például Liège-t, amelynek „élelmiszer-övezeti programja” azt tervezi, hogy a régió élelmiszerigényének 50 százalékát öt éven belül helyben termeli ki. Ehhez Liège támogatta a gazdák szövetkezeteinek növekedését, ami egy összefogottabb megközelítést eredményezett a ellátási biztonság terén.
Európa más részein számos város fektet be innovatív városi mezőgazdasági programokba, amelyek mind visszahozzák az élelmiszer-termesztést a népszerű kultúrába. Ezután a tárolás és megosztás folyamata terjedni kezd; először helyileg, majd regionálisan, majd azon túl. Nagy-Britannia újra felfedezi, hogy az ilyen biztonság egy integráltabb, európai kultúrában rejlik; olyanban, amely az élelmiszerbiztonság mellett a demokráciát is védi.
Vissza a jövőbe
Mindeközben Nagy-Britannia Trump acélexportra vonatkozó vámjait saját előnyére fordíthatja. A Munkáspárt ambiciózus lakásépítési célokat tűzött ki az ország minden részére. De ha nem vigyázunk, ezek csak megismétlik a múlt lakásépítési hibáit és tovább súlyosbítják a jövő problémáit.
Csak egyetlen új fejlesztést találtak Nagy-Britanniában, amely a tömegközlekedési infrastruktúra köré épült, nem pedig az autóhasználatra. A fejlesztők nem törődnek a légszennyezéssel, a forgalmi dugókkal, a közúti balesetekkel és a szén-dioxid-kibocsátással, amelyek ebből következnek. De nem kell így lennie. Európa más részein az új fejlesztéseket a tömegközlekedési infrastruktúra köré tervezik, nem az autóhasználatra.
Védett vasúti vagy villamos kapcsolatokat igényelnek az új fejlesztések, valamint helyi elektromos buszszolgáltatásokat. Ez egy olyan keret, amely helyi gazdasági tevékenységet és integrált tömegközlekedést hoz létre. Tehát hadd adóztassa Trump Nagy-Britannia acélexportját, mi jobban hasznosíthatjuk az acélt magunknak.
Az összes szükséges készség, amely egy tiszta, integrált tömegközlekedési rendszer korszakához szükséges, sokkal jobban felélesztené a gazdaságot, mint bármilyen téves exportorientáció. És ha a Munkáspárt be akarja vonni az 1 millió jelenleg munkanélküli fiatalt a munkaerőpiacra, akkor adjunk nekik tisztességes munkát és készségeket az út során.
De hogyan fizetnénk ezért?
Az egyik legszomorúbb tévedés, amit a Kincstár a Munkáspártra hárított, az az elképzelés, hogy gazdasági válság idején a szegényeknek kevesebbel kell beérniük. Pont az ellenkezője igaz. A szegények a leginkább hazafias költők. Nincsenek offshore bankszámláik, külföldi ingatlanjaik vagy luxusjachtjaik, amelyekre elmenekülhetnének.
Költésük táplálja a helyi gazdaságot, másokat foglalkoztat (és adóztat). Ami a szegényeknek nincs, azok a munkalehetőségek, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy hozzájárulók legyenek, ne csak fogyasztók. Ehhez Britanniának egy valódi Zöld Új Megállapodásra van szüksége, nem pedig újabb juttatáscsökkentésekre. Hogy ezt finanszírozni tudjuk, a jólét helyett a gazdagságot kell üldözni. A források hatalmasak.
Nagy-Britannia leggazdagabb 100 embere a vagyonát hatszorosára növelte az elmúlt 25 évben. Az Amazon szinte semmit nem fizet az Egyesült Királyságban adóként, offshore könyvelési trükkökkel él. A szennyező iparágak közpénzt követelnek, hogy felszámolják az általuk okozott károkat.
És amikor a profitéhes cégek a közüzemi vállalatokat fenntarthatatlan adósságba sodorják, hogy kielégítsék osztalékéhségüket, az adófizetőktől követelik, hogy mentesítsék őket. Ezek az igazi „jóléti csalók”, akiket Nagy-Britanniának üldöznie kellene.
A válasz
Térjünk vissza a kezdethez. Ahogy a demokráciák szembenéznek Trumpal és a még sötétebb NRx mozgalommal, az a gazdagsággal való ütközésen múlik, nem a jóléti rendszerekkel. Ne figyeljünk a sikolyokra, amelyek szerint a gazdagok mind elmenekülnek, ha ezt megteszük. Tisztítsuk meg őket a hatalmi folyosókról. Alakítsuk át a harsány felhívást: „Nincs képviselet adózás nélkül.”
És ha a gazdagok elmenekülnének, elevenítsük fel Margaret Thatcher lefoglalási programját, amellyel a bányászok vagyonát üldözte a világ minden táján, azt állítva, hogy „a nemzeti érdekek” érdekében jár el. Ugyanezt kell tennünk a Tech Bros-okkal is. A mai kihívás nem olyan, amitől elfuthatnánk. Nem találkozhatunk Trump-pal félúton, és nem hihetjük, hogy szavainak van jelentése a pillanaton túl. Ő inkább átmeneti, mint tranzakcionális.
De Trump és a mögötte állók valódi jelentősége abban rejlik, hogy egyedülálló fenyegetést jelentenek mind a demokráciára, mind az éghajlati túlélésre. Néhány politikus figyelmeztetett az előbbire. Az éghajlattudósok figyelmeztettek az utóbbira. De mindannyiukat figyelmen kívül hagytuk. Így maradt a legélesebb ébresztőóra. Közös tulajdon vagy Musk tulajdona? Ennek egyszerű választ kellene adnia, de ahogy a mondás is tartja:
„Ha az időd megóvását akarod,
Akkor jobb, ha elkezdesz úszni,
Különben elmerülsz, mint egy kő,
Mert az idők változnak.”
forrás: Morning Star