bányászat

Számos külföldi multinacionális vállalat jelezte érdeklődését a ritkaföldfémek brazíliai kitermelése iránt, noha az ország még nem rendelkezik a feldolgozásukhoz szükséges technikai kapacitással.

Minaçuban, Goiás brazil állam északi részén, a táj őrzi egy korábbi ásványi láz nyomait. Évtizedeken át a város a Cana Brava azbesztbányától függött, melynek virágkora elválaszthatatlan volt a halálos betegségektől és a környezeti károsodások hosszú történetétől. Most Minaçut egy újabb ígért jövőbe sorozták be. A Pela Ema bányában a Serra Verde nyeri ki a villanymotorokhoz, szélturbinákhoz, fejlett elektronikához és fegyverrendszerekhez szükséges ritkaföldfémeket. Az ásvány megváltozott, de a veszély az, hogy a függőség régi struktúrája érintetlen marad.

Brazília a világ ismert ritkaföldfém-készleteinek körülbelül 23%-ával rendelkezik, ezzel Kína után a második. Mégis alig termeli meg a világtermelés 1%-át, és hiányzik belőle az az integrált ipari lánc, amely képes a ritkaföldfémek szétválasztására, fémekké és ötvözetekké alakítására, valamint végleges mágnesek gyártására. Az ország birtokolja a geológiai gazdagságot, míg mások a technológia, a finanszírozás, a feldolgozás és a piacok ellenőrzésére törekszenek.

Ez az ellentmondás áll Brazília kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos vitájának középpontjában. A kérdés nem az, hogy egyáltalán ki kell-e termelni ezeket az ásványokat, bár minden javasolt bányának komoly környezeti és társadalmi vizsgálaton kell átesnie. A közvetlen politikai kérdés az, hogy Brazília ezeket az erőforrásokat szuverén technológiai és ipari kapacitás kiépítésére fogja-e használni, vagy ismét csak könnyen feldolgozott nyersanyagok exportőrévé válik.

A nyomás gyorsan növekszik. Az Egyesült Államok által támogatott USA Rare Earth cég végleges megállapodást kötött a Serra Verde felvásárlására mintegy 2,8 milliárd dollárért. Az amerikai kormány 750 millió dollárt biztosított az ügylethez, és elkötelezte magát több száz millió dollárnyi jövőbeli termelés megvásárlása mellett. A Serra Verde Pela Ema bányája különösen vonzó, mert ionos agyagai diszpróziumot és terbiumot tartalmaznak, amelyek nehéz ritkaföldfémek, nélkülözhetetlenek a nagy teljesítményű mágnesekhez és katonai felszerelésekhez. Washington nem normál kereskedelmi befektetésként tekint erre; inkább úgy látja a Serra Verdét, mint egy Kínán kívüli ellátási lánc kiépítésére irányuló állami irányítású stratégia részét.

Eközben az ausztrál bányavállalatok kiterjedt bányászati jogokat halmoztak fel Minas Geraisban és Bahiában. A Viridis Mining and Minerals a Poços de Caldas körüli Colossus projektet ellenőrzi, míg a Meteoric Resources ugyanebben a geológiai régióban a hatalmas Caldeira projektet birtokolja. Bahiában a Brazilian Rare Earths – neve ellenére egy ausztrál tőzsdén jegyzett vállalat – fejleszti a Borborema projektet. Ma már jól dokumentált, hogy a külföldi cégek rohannak megszerezni a jogokat, mielőtt az ország szigorúbb szabályokat állítana fel a stratégiai ásványokra vonatkozóan.

Ennek a rohamnak a földrajzi helyszíne nem üres. A Observatório da Mineração vizsgálata 187 ritkaföldfém-bányászati kitermelést talált, amelyek öt államban 96 agrármegújítási településsel fedtek át. A Serra Verde önmagában 37 aktív kitermelést folytatott, amelyek Goiásban nyolc települést érintettek. Nova Romában a kanadai tőzsdén jegyzett Aclara Resources Carina projektje kezdetben átfedésben volt a Família Magalhães quilombola közösség területével. A közelben található a Kalunga terület, amely körülbelül 5000 ember otthona, és Brazília legnagyobb quilombola területeként ismert. A bányászati engedélyek a Kalunga földekkel is átfedtek.

A Pela Ema környékén vidéki családok számoltak be a patakok színének és vízhozamának megváltozásáról, a halállomány csökkenéséről és a szarvasmarhák szaporodási problémáiról. Az állami és szövetségi környezetvédelmi ügynökségek ellenőrzései igazolták a Córrego Areia szennyezettségét és az ivóvíz-szabványokat meghaladó anyagok – köztük mangán – koncentrációját. A patak a Cana Brava rendszerbe folyik, amely Minaçut látja el vízzel, és fenntartja a halászatot, a mezőgazdaságot és a turizmust.

Ezeket a költségeket szembe kell állítani azzal, ami Brazíliánál marad. A Serra Verde kevert ritkaföldfém-karbonátot termel, amelyben az értékes elemek egyesítve maradnak. A technológiailag nehéz szakaszok – az egyes oxidok szétválasztása, fémek és ötvözetek előállítása, valamint mágnesek gyártása – külföldön zajlanak. Brazília kap egy bányát, kotrógépeket, feldolgozóberendezéseket, némi foglalkoztatást, adókat és környezeti terheket. A magasabb hozzáadott értékű iparágak, szabadalmak, szakképzett műszaki foglalkoztatás és stratégiai ellenőrzés az Egyesült Államokba és Európába vándorol.

Ez nem csupán egy hiányzó gyárról szól. A szétválasztás a ritkaföldfém-ipar csúcspontja. Mivel a tizenhét ritkaföldfémelem hasonló kémiai tulajdonságokkal rendelkezik, szétválasztásuk összetett hidrometallurgiai rendszereket, ismételt oldószeres extrakciós lépéseket, speciális ismereteket, valamint a víz- és vegyi maradványok szigorú kezelését igényli. A mágnesgyártás további kohászati és mérnöki akadályokat állít fel. Egy olyan ország, amely kevert karbonátot exportál, de mágneseket importál, nem biztosított ritkaföldfém-ellátási láncot. Csak a lánc leginkább környezetromboló és technológiailag leggyengébb szegmensét biztosította.

A külföldi cégek hangsúlyozzák, hogy a brazil ionos agyagok viszonylag olcsó gépekkel megmunkálhatók. A felszínhez közeli lelőhelyeket ki lehet termelni a más bányák által megkövetelt tőkeigényes földalatti infrastruktúra nélkül. Az ércet kiássák, mozgatják, mossák, kilúgozzák és részben dúsítják. Az ilyen projektek éppen azért vonzóak, mert a vállalatok kihasználhatják a bőséges földet és vizet, miközben a technológiailag kifinomultabb szakaszokat máshová helyezik át.

Az „olcsóság” részben számviteli fikció. A gépek olcsók, mert a vállalat nem fizeti meg a sérült víztartó réteg, a szennyezett patak, az erodált domboldal, a kitelepített mezőgazdasági közösség vagy az évtizedes közegészségügyi monitoring teljes költségét. Ezek externaliták: a vállalati mérlegből kikerülő, a családokra, önkormányzatokra és jövő generációkra hárított költségek. A vizet ipari inputként kezelik, még akkor is, ha az egy teljes társadalmi ökológia alapja.

Hogyan csinálta Kína?

Ez a modell még csak nem is technológiailag elkerülhetetlen. Kína ritkaföldfém-ágazatbeli felemelkedése erősen káros bányászati gyakorlatokkal kezdődött, beleértve a kiterjedt ammóniumsó-kilúgozást. A kínai kutatók és állami intézmények azóta beruháztak e károk csökkentésébe. Egy kínai tudóscsapat kifejlesztette az elektrokinetikus bányászatot, amely szabályozott elektromos mezőket használ a ritkaföldfém-ionok mállott agyagon keresztül történő mozgatására. A kezdeti kísérletek 2,6-szor nagyobb kitermelést, 80%-os csökkenést a kilúgozószerekben és 70%-kal kevesebb fém szennyeződést jelentettek a hagyományos technikákhoz képest.

A technika azóta túllépett a laboratóriumon. Egy 5000 tonna ércen végzett ipari méretű kínai kísérlet 95%-os ritkaföldfém-kitermelést ért el, miközben az ammónia-kibocsátás 95%-kal csökkent. Fejlesztői azt is megállapították, hogy a módszer gazdaságilag életképesebb a hagyományos kitermeléshez képest.

Az elektrokinetikus kitermelés nem hatástalan, és nem helyettesíti a további szétválasztási és mágnesipari folyamatokat. De rámutat egy fontos szempontra: nincs műszaki indok arra, hogy Brazília elfogadja a tegnapi vízigényes és vegyszerpazarló kitermelési rendszereket, miközben a külföldi tulajdonosok fenntartják maguknak a fejlett kutatást, finomítást és gyártást. A bányához választott technológia politikai döntés arról, hogy ki viseli a költségeket és ki szerzi meg a tudást.

Lula terve

Luiz Inácio Lula da Silva elnök sürgette a Kongresszust, hogy gyorsítsa fel a kritikus és stratégiai ásványokra vonatkozó nemzeti politika megteremtéséről szóló törvényhozást. A javasolt keret létrehozna egy nemzeti tanácsot, kiterjesztené az állam hatáskörét a külföldi befektetések felülvizsgálatára, és ösztönözné a hazai feldolgozást. Ezek szükséges kezdetek, de az ösztönzés önmagában nem lesz elég.

Lula elnök kijelentette, hogy Brazíliának szüksége van: állami ellenőrzésre az ásványi információk és stratégiai lelőhelyek felett; korlátozásokra a külföldi felvásárlásokra; kötelező hazai szétválasztásra és finomításra; technológiatranszfer-követelményekre; állami beruházásokra a BNDES-en, egyetemeken, a Petrobrason, a Geológiai Szolgálaton és szakosodott kutatóintézeteken keresztül; valamint kötelező célkitűzésekre a brazil oxid-, ötvözet-, mágnes-, akkumulátor- és egyéb késztermék-gyártásra vonatkozóan. A környezetvédelmi engedélyezésnek tartalmaznia kell a vízgyűjtőkre gyakorolt kumulatív hatásokat is, nem csupán az egyes bányák ökológiai lábnyomát. A quilombola, őslakos és agrármegújítási közösségeknek rendelkezniük kell az előzetes, szabad és tájékozott beleegyezésük érvényesíthető jogával. Brazília kiépítheti saját állami kutatását, technológiai tanulását és ipari kapacitását olyan országok intézeteivel és vállalataival, mint például Kína, valódi együttműködés révén.

A kritikus ásványokat azért nevezik kritikusnak, mert a kortárs ipari hatalom középpontjában állnak. Ha Brazília megengedi a külföldi vállalatoknak, hogy birtokolják a lelőhelyeket, elavult kitermelési technológiákat válasszanak, kevert koncentrátumokat exportáljanak, és megtartsák a szabadalmakat és a gyártást külföldön, akkor semmi alapvető nem változott a gyarmati idők óta. A szuverenitás ott kezdődik, ahol a brazil föld alatti gazdagság tudássá, iparrá és a fölötte élő emberek méltó életévé alakul.

Írta: Vijay Prashad indiai történész és újságíró. Negyven könyv szerzője, köztük a Washington Bullets, a Red Star Over the Third World, a The Darker Nations: A People’s History of the Third World, a The Poorer Nations: A Possible History of the Global South, valamint a Grieve Chelwával írt How the International Monetary Fund Suffocates Africa. A Tricontinental: Institute for Social Research ügyvezető igazgatója, a Globetrotter vezető tudósítója és a LeftWord Books (Újdelhi) főszerkesztője. Szerepelt a Shadow World (2016) és a Two Meetings (2017) című filmekben is.

Ezt a cikket a Globetrotter készítette.