Davos

A minden januárban a svájci Alpok magaslatán, Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum általában a vállalati világ figuráinak és holdudvaruknak a pózolásáról szól.

A múlt héten azonban látványosan megmutatta azt a mély szakadékot, amely megnyílt a nyugati kapitalizmuson belül.

Donald Trumpot két kabinetminisztere, Scott Bessent és Howard Lutnick előzte meg. Lutnick kijelentette: „Nem azért megyünk Davosba, hogy fenntartsuk a status quót. Azért megyünk, hogy frontálisan szembeszálljunk vele – Trump elnökkel a kapitalizmusnak új seriffje van a városban.”

Az ő különösen az Egyesült Államok európai szövetségesei ellen irányuló, megfélemlítő fellépésükhöz képest magának a seriffnek az érkezése némileg csalódást keltő volt.

Trump elállt attól a fenyegetésétől, hogy erővel elfoglalja Grönlandot. Visszakozott attól is, hogy vámokat vessen ki nyolc államra – köztük Nagy-Britanniára –, amelyek ellenálltak Grönland annektálására irányuló törekvésének.

Ez a visszalépés egy jól ismert mintába illeszkedett: Taco, vagyis Trump Always Chickens Out (Trump mindig meghátrál). A kifejezést Robert Armstrong, a Financial Times újságírója alkotta meg. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Trump hajlamos visszavonulni a hatalmas vámemelésekkel való fenyegetésektől, amikor a pénzügyi piacok élesen esni kezdenek.

Valóban, az amerikai részvényárak múlt kedden estek, egy nappal Trump davosi érkezése előtt.

A nagy amerikai vállalatok vezetői nagyon óvatosak voltak abban, hogy nyilvánosan ne támadják őt. De – ahogy Adam Tooze történész rámutat – miközben „az egyes szereplők kiszemelhetők és áldozattá tehetők, a ‘piacok’ névtelenek. Ellenük nem lehet ugyanilyen közvetlen és durva módon megtorlást alkalmazni.”

Trump visszavonulása nem jelenti az Egyesült Államok vezette liberális, „szabályalapú nemzetközi rendhez” való visszatérést. A davosi vállalati vezetők állva tapsolták meg Mark Carney kanadai miniszterelnök beszédét, amely ezt világosan kimondta.

Carney bejelentette: „szakadás történt a világrendben, véget ért egy kellemes fikció, és egy kemény valóság kezdődött”, amelyben „a nagy, meghatározó hatalom, a geopolitika, semmilyen korlátnak, semmilyen megszorításnak nincs alávetve.”

Carney elismerte, hogy a szabályalapú rend mindig is „részben hamis” volt. Ez enyhe megfogalmazás.

Az 1965–66-os indonéziai vérengzés, amelyben 500 000 és egymillió közötti számú, az Indonéz Kommunista Párt támogatásával gyanúsított embert öltek meg, e rend keretei között zajlott. Ugyanígy a koreai, vietnámi, afganisztáni és iraki háborúk is.

A különbség az, hogy a liberális imperialista államok, mint Kanada és Nagy-Britannia, haszonélvezői voltak ennek a rendnek és az Egyesült Államokkal kötött szövetségüknek. Trump nem hagyja el ezt a szövetséget, de leértékeli azt.

A múlt héten közzétett amerikai Nemzetvédelmi Stratégia (NDS) teljesen egyértelművé teszi, hogy az Egyesült Államok nem vonul vissza a globális uralomtól a nyugati féltekére.

A dokumentum több „cselekvési irányt” határoz meg a Pentagon számára. Az első valóban „az Egyesült Államok anyaországának védelme”. Ez indokolja a nyugati félteke feletti ellenőrzés erősítésére irányuló törekvéseket, beleértve Grönlandot is.

A második azonban „Kína elrettentése az indo–csendes-óceáni térségben erő révén, nem konfrontációval”. Ez tökéletesen illeszkedik ahhoz, amit Elbridge Colby, a Pentagon politikáért felelős államtitkára évek óta képvisel.

Szerinte az Egyesült Államoknak „megtagadási stratégiát” kell követnie annak megakadályozására, hogy Kína uralja az ázsiai–csendes-óceáni térséget, és ezáltal megdöntse az amerikai globális hegemóniát.

Colby azt is állítja, hogy Európának nagyrészt magának kell gondoskodnia saját védelméről. Ezt jelzi az NDS harmadik „cselekvési iránya” is: „a terhek megosztásának növelése az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei között”.

A dokumentum így folytatja: „Európában és más hadszíntereken – különösen a Koreai-félszigeten – a szövetségesek vállalják a vezető szerepet az olyan fenyegetésekkel szemben, amelyek számunkra kevésbé, számukra viszont súlyosabbak, miközben az Egyesült Államok kritikus, de korlátozottabb támogatást nyújt.”

Ez különösen Európa számára jelent súlyos válságot, amely eddig az Egyesült Államokra támaszkodott a kontinens védelmének vezetésében. Az európai hatalmak kapkodva próbálják kitalálni, mit tegyenek.

Carney azt javasolja, hogy a „középhatalmak” működjenek együtt. Saját első lépései azonban megszorításokat és újrafegyverkezést célzó politikát, valamint egy Kínával kötött kereskedelmi megállapodást jelentettek. Trump Carney külföldi lépéseire úgy reagált, hogy 100 százalékos vámok kivetésével fenyegette meg a kanadai importot.

Igen, még mindig van seriff a Fehér Házban.

írta: Alex Callinicos
forrás: Socialist Worker