11 ezer civilt mentettek meg két hét alatt a kurdisztáni baloldali gerillák
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) több mint 11,000 civilt mentett meg az elmúlt két hét során a Hadzsin melletti hadműveletek során.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) több mint 11,000 civilt mentett meg az elmúlt két hét során a Hadzsin melletti hadműveletek során.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) közzétette az elmúlt 24 órájának mérlegét a Cizirei Vihar Hadművelet során, és közölték, hogy minden terrorista támadást visszavertek, valamint legalább 97 terroristát öltek meg a Hadzsin régióban.
A kurdok által dominált Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elfoglalta az utolsó, Iszlám Állam által tartott várost is.
Recep Tayyip Erdogan török elnök ma figyelmeztetett, hogy a haderői „néhány napon belül” újabb támadást intéznek a szíriai kurdok ellen.
Női kommuna nyílik vasárnap észak-Szíriában, az ENSZ Nők Elleni Erőszak Felszámolásának Nemzetközi Napján.
Az ENSZ vizsgálói ma közölték, hogy több mint 200 tömegsír helyét azonosították be eddig észak-Irakban, ahol az Iszlám Állam uralkodott.
Malalai Joya egykori afgán politikus a „kurdisztáni bátor nőket” méltatta, amely számára „inspirációt jelent” ma, mivel vezetik a szíriai dzsihádista terror elleni harcot.
A kurd erők a külföldi kormányokhoz folyamodtak, hogy vegyék vissza azokat a dzsihádistáikat, akiket foglyul ejtettek, miközben megtisztították észak-Szíriát az Iszlám Államtól.
Egy török légicsapás észak-Irakban megölte Zaki Shingalit, a Jazidi Önvédelmi Egységek parancsnokát.
Nagy-Britanniában ejtették a „rendkívüli és teljesen megalapozatlan” terror vádakat James Matthews volt gerilla ellen.
Feléledt a valutaválságtól való félelem, miután Recep Tayyip Erdogan török elnök saját vejét nevezte ki pénzügyminiszterré.
Negyedik alkalommal rendezték meg Duisburgban az Ivana Hoffmann fesztivált.
Öt egykori brit YPG önkéntes nyílt levélben támogatja azokat, akik kiállnak Tommy Robinson fasisztái ellen:
A kurd erők tagadják, hogy a törökök beléptek volna az észak-szíriai Manbij városába, miközben azzal vádolják Erdogan elnököt, hogy csak választási kampányt folytat a vasárnapi elnöki és parlamenti választásra.
Törökország kormányzó pártja utasíthatta az Iszlám Államot, hogy halálos bombatámadást hajtson végre 2015-ben, amely több mint 100 emberrel végzett egy ankarai ellenzéki tüntetésen.
Legalább négy szíriai kurdot öltek meg a Leszbosz szigeti menekülttáborban – számoltak be szemtanúk.