Támogassuk a kurd szabadságharcosokat az alábbi levél elküldésével!
Kurd aktivisták arra kérik a világ népeit, hogy az alábbi levelet mindenki küldje el a saját hazájuk parlamenti/kongresszusi képviselőinek.
Kurd aktivisták arra kérik a világ népeit, hogy az alábbi levelet mindenki küldje el a saját hazájuk parlamenti/kongresszusi képviselőinek.
A kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyveresei létfontosságú csapást mértek tegnap az Iszlám Államra, elvágva a szélsőségesek utánpótlási vonalait észak-Szíriában.
A törökök proxy erői összecsaptak Manbij közelében a kurd milíciákkal tegnap Szíriában, miután Ankara megerősítette, hogy ez az észak-Aleppo tartományi város lesz a következő célpont.
A török hadsereg ismét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) állásait támadja Manbij-tól nyugatra, észak-Szíriában. A török erők megbombázták az SDF által tartott Arima és Kawlaki városait.
A Manbiji Katonai Tanács hivatalos szóvivője közölte, hogy a török légitámadások gyáva tettek, és akadályozzák a terror elleni harcot.
Az Al-Bab-i Katonai Tanács hétfőn bejelentette az első teljesen női hadosztály felállítását. A két hónapja létező tanács egy közös kurd-arab kezdeményezés, amely a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) alá tartozik.
Mind amerikai, mind kurd részről megerősítették, hogy a többségében kurdok alkotta Szíriai Demokratikus Erők részt vesznek a Raqqa felszabadításáért folytatott harcokban.
A UK Independent riportja szerint Törökország 1000 különleges katonát küldött Szíriába a többi szárazföldi csapat és a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) fegyveresei mellé, hogy egy „biztonsági zónát” alakítsanak ki a határon keresztül.
El Muhammed El Kurdi, kódnevén Ebu Suheyb, az Iszlám Állam fegyverese Isztambulban él, munkája van, könnyedén átmegy Szíriába, majd vissza is tér Törökországba – mondta.
Az elmúlt órákban érkeztek a jelentések, hogy a török hadsereg tüzérségi tűzzel és repülőkkel bombázza Til-Emarne (al-Amarne) falut Jarabulus mellett, valamint YPG célpontokat is támadnak Ain Diwar-ban (kelet-Rojava) és Afrin-ban (nyugat-Rojava).
Redur Xelil, a Népi Védelmi Egységek (YPG) szóvivője közölte, hogy a kurd erők nem vonulnak vissza az Eufrátesz keleti oldalára.
Az Európai Baloldal elítéli Törökország szárazföldi támadását Szíria területén.
A Török Hírszerzési Szolgálat (MIT) meggyilkolta Abdulsettar El-Cadiri-t, a frissen megalakított Jarabulus-i Katonai Tanács általános parancsnokát.
Az Iszlám Állam (ISIS) tegnap közölte, hogy ők állnak az öngyilkos merénylet mögött, amelyben az amerikaiak által felfegyverzett terroristákat ölték meg a szíriai-török határon.
A magyar sajtóban méltatlanul kevés hír foglalkozott azzal a történelmi sikerrel, hogy a kurd gerilláknak sikerült elfoglalniuk Manbij városát, amely kulcsfontosságú utánpótlási vonal a török határ és az Iszlám Állam önjelölt fővárosa, Raqqa között.
Katonai tanács alakult a Rojava-i Al-Bab városának felszabadítására az Iszlám Állam alól – két nappal Manbij felszabadítása után.