pornográfia

Az Epstein-akták a szexuális kizsákmányolás ipari méretű, hosszú ciklusának egy újabb láncszemét jelentik. Ezt a jelenséget én a szexualizált ipari komplexumnak nevezem, tekintettel annak ma már tagadhatatlanul nemzetközi, többrétegű hatalmi és ellenőrzési kapcsolatokból álló hálózatára.

Az elmúlt évtizedekben megéltük a katolikus egyház, az Oxfam, a Pedofil Információcsere (PIE), valamint azoknak a beépített rendőröknek a botrányait, akik éveken át hazudtak nőknek az állam teljes védelme mellett, vagy feladataik során bántalmaztak nőket.

Hasonlóan számos példa van nagyformátumú személyekre (beleértve a hatalmi pozíciókban lévőket), akik szexuális bántalmazásban és kizsákmányolásban vettek részt. Számtalan példa van a szexuális bántalmazásra és kizsákmányolásra politikai és kulturális szakadékok, társadalmi és szakmai osztályok, intézmények mentén.

Sean Combstől Michel Foucault-ig hosszú a nyilvánosan dokumentált történetek listája a lányokkal vagy fiúkkal történő szexuális visszaélésekben. Ezek közül néhány történetet még népszerű filmek is meghonosítottak, tovább romantizálva a „beleegyező”, „rátermett” és „szerencsés” lány (vagy, ritkábban, fiú) ötletét.

Amikor a kilencvenes években fiatal felnőttként egy drogtanácsadó szolgálatnál dolgoztam, interjút készítettem egy férfival, aki önként jelentkezett (a projekt csak a droghasználó saját kérelmét fogadta el) szolgáltatásaink igénybevételének első lépéseként.

Ebből az interjúból megtudtam, hogy Frank Beck az 1970-es és 80-as években felküzdötte magát a megyei szociális szolgálat ranglétráján, végül az egész rendszer vezetője lett, miközben fiúkat és – ahogy később kiderült – az ő irányítása alatt álló szociális munkás-gyakornokokat erőszakolt meg és bántalmazott. Az általam interjúvolt férfi buszvezető volt, aki később kábítószereket és heroint használt, hogy megbirkózzon gyermekkori otthonában szerzett fizikai és lelki sebeivel, ahol Beck dolgozott.

Epsteinhez hasonlóan Becket is hamarosan holtan találták egy börtöncellában, miután elítélték. Akárcsak most, ezt nyilvános felháborodás és gyors politikai és gyakorlati változások követték a „gyermekvédelem” (ahogyan akkor ironikusan nevezték) és az ellenőrzési eljárások, felügyelet és a minőségi standardok figyelembe vétele terén a gyermekgondozásban.

Epsteinhez hasonlóan Becket is százak támogatták, hagyták figyelmen kívül és védték. A félelem, bizonytalanság, rang, szerep és a panaszok komoly elbírálásának hiánya teremti meg azokat a feltételeket, amelyek között a bántalmazás szaporodik.

A leleplezés után nem a hozzáférés, hanem a nyelv változik. Új protokollokat írnak; ugyanazok a hierarchiák maradnak. A visszaélések gyorsabban alkalmazkodnak, mint az intézmények vagy a kulturális normák és elvárások.

Azokban az években, amikor Leicesterben (ahol Beck uralkodott) a droggal és fiatalokkal kapcsolatos szolgáltatásokban dolgoztam, egy barátnőm vezetői pozícióra jelentkezett egy drogügyi szolgáltatónál, amelyre kiválóan kvalifikált és tapasztalt volt. A pozíciót látszólag „bűnügyi kapcsolatai” miatt utasították el.

Az állítólagos volt partnere bűnözői kapcsolatokkal rendelkezett, ami miatt őt kizárták a pozícióból, tekintettel az ügyfélcsoport sebezhetőségére. Most nem tudom ellenőrizni vagy részletezni annak a helyzetnek a részleteit, de elgondolkodtat azon, hogy ha igaz ez a történet, akkor hogyan és miért nem képes a legmagasabb kormányzati szintekre lépők körültekintő átvilágítása még ilyen nyilvánvalóan kétértelmű „kapcsolatokat” sem azonosítani.

Sok évvel később a karrieremben egy másik barátnőmnek megtagadták, hogy érzékeny helyszíneken folytathassa munkáját a hatóságok számára „aggodalmas” személlyel való „kapcsolata” miatt. Ismét azon töröm a fejem, hogyan lehetséges, hogy egy másik fekete nőt megakadályozzák a munkavégzésében egy közintézményben, ugyanakkor egy rangos kormányzati tisztviselőnél semmi átvilágítás nem volt.

A rasszizmus, az osztály és a funkció természetesen fontos szerepet játszanak a „belépéshez” a befolyás és hatalom körébe.

Az Epstein-akták nem fednek fel semmi úatj vagy ismeretlent a bántalmazás, a kizsákmányolás és a lányok és nők tárgyiasítása terén. Az a tény, hogy rendelkezünk egy kifejezéssel az emberkereskedelemre, világosan utal a probléma globális mértékére.

Az ipari méretű bántalmazási hálózatokban egy különösen egyértelmű minta, hogy a túlélőket évekig figyelmen kívül hagyják, letagadják és becsmérelik.

Ez a minta két feltételezés körül forog, amelyek implicit módon alátámasztják ezt a rendszert, szinte minden országban a világon – ilyen a patriarchális ellenőrzés természete.

1. A nemi erőszak a női lét része. Mi, nők – mindegy, mennyire „tiltakozunk” – végső soron felelősek vagyunk az ellenünk elkövetett szexuális erőszakért.
2. Nem igazán számít, ha nőket erőszakolnak meg vagy bántalmaznak, az 1. pont miatt.

Amikor az emberek számára előnyös hozzáférni sebezhető (fiatal) emberekhez, vagy hozzáférést biztosítani a hatalomhoz és befolyáshoz, úgy tűnik, vannak utak. Jimmy Savile talán a legjobb újabb példa. Kivéve, ha inkább az intézményi kötelességmulasztás példájaként választjuk Wayne Couzens-t.

Évtizedek globális adatai ismétlik a tényeket: a bejelentés ritka, a elítélés még ritkább, az intézményi felelősségre vonás szinte nem létezik.

Ha a nyilvános felháborodásnak, kézrázásnak, hírfolyamoknak és címsoroknak bármi értelme kellene, hogy legyen, akkor az az, hogy véget kell vetni az ipari méretű szexuális bántalmazás és kizsákmányolás elérésének.

Ha nem csak akkor akadunk fenn, amikor „gazdag” vagy „bevándorló” férfiak a bántalmazók, akkor el kell ismerni, hogy ugyanaz a gazdasági logika, amely lehetővé teszi az elit visszaéléseit, normalizálja a tárgyiasított szexuális hozzáférést mindenhol. Ezért kapcsolódik ide, hogy emlékeztessük magunkat: Epstein egy munkásosztálybeli, bevándorló családból származott. Nem a gazdagság védte, és nem születése által került be a hatalmi hálózatokba.

A munkásosztálybeli, baloldali és nem elit férfiak részt vesznek a szexista és nőellenes kultúra reprodukálásában, amely a Pornhub-ot és az OnlyFans-t hozza létre. Ezek a globális platformok mainstream kereskedelmi takarmánnyá teszik a szexuális kizsákmányolást és bántalmazást egy minden korosztályt felölelő globális közönség számára.

Nagy-Britanniában a Nordic Model Now testvér-kampányszervezet, éppen egy petíciót folytat, hogy megakadályozza a Munkaügyi és Nyugdíjügyi Minisztérium állami ügynökséget abban, hogy az OnlyFans-t a női juttatásigénylők jövedelemforrásaként promótálja. A nőket arra ösztönzik, hogy „eladják” a testüket, hogy kilépjenek vagy csökkentsék jóléti terheiket.

Ha ez a társadalom elfogadja a testek eladását a túlélésért, akkor talán át kellene tekintenünk számos jogunkat, politikai álláspontunkat és nemzetközi segélyprogramunkat. Sokan egyetértenek abban, hogy az emberi testek eladása nem megalapozott módja egy gazdasági rendszer működtetésének.

Az emberkereskedelem illegális. A szervkereskedelem barbár dolognak tekinthető. Bár kétségtelenül lehetséges hozzáférni az ilyen hálózatokhoz a dark weben: a KidneyHub és az OnlyModernSlaves lassan elér a TikTokra előfizetéses alapon. Miért elérhető legálisan a lányok és nők fojtogatása, leigázása és erőszakos bántalmazása?

Ha valódi elkötelezettség van a nők és lányok bántalmazásának megszüntetése iránt, akkor a baloldalnak a nők felszabadításáért kell elköteleződnie, ami a szocialista társadalom előfeltétele. Hasonlóképpen, a politikai joboldalnak le kell mondania kettős mércéjéről és alapvető ragaszkodásáról a patriarchális kódexhez, amely minden téren alárendeltnek tartja a nőket.

A kereskedelmi pornográfia a nők és lányok elleni erőszak politikai beleegyezésének kiterjesztése.

Mindannyiunknak, bárhonnan is nézzük, most el kell köteleznie magát, hogy nem nyeljük le a hazugságokat, amelyekkel a média, oktatás, egészségügy és gazdasági rendszer etet bennünket, amelyek egy rasszista, nőellenes status quo fenntartására vannak tervezve, és a nőket és lányokat árucikkekké, a férfiakat fogyasztókká redukálják. Köpjük ki.

Írta: Charlie Weinberg, a Npk Felszabadítási Szövetségének tagja
forrás: Morning Star