Több millió nő vonult fel Trump ellen
Több millió nő vonult fel szombaton világszerte Donald Trump elnöksége ellen tiltakozva.
Több millió nő vonult fel szombaton világszerte Donald Trump elnöksége ellen tiltakozva.
Polgármester-választást tartottak Csaholc községben.
George Lucas a Star Wars univerzumának megteremtése közben tudatosan törekedett arra, hogy az némileg saját világunkra is emlékeztessen.
Az Egyesült Királyság kormánya 330 millió font értékű fegyvert adott 2015 óta Törökországnak egy újonnan publikált export statisztika szerint.
Barack Obama leköszönő amerikai elnök megtagadta a szabadságot az őslakos amerikai fogolytól, Leonard Peltier-től, közölte ügyvédje.
Ellentmondásos felvétel került fel a közösségi hálóra, a Special Forces oldalra, amelyen a török biztonsági erők gyermekeket evakuálnak Diyarbakir Sur körzetéből. Az ügy most a parlament elé került.
Új információkat közölt a paksi atomerőmű az AMI cikke nyomán kialakult események után.
A görög szakszervezetek elítélték az Arany Hajnal fasisztáinak keddi támadását egy általános iskola ellen, amely 27 menekült gyermek befogadására készült.
Trócsányi László igazságügyi miniszter ismét a strasbourgi bíróságot támadja a vörös csillag ügyében.
Leállt a Paksi Atomerőmű egyes blokkja, majd 50%-ra leterhelték. Ez napi több tízmillió forintos termeléskiesést jelent.
A Paksi Atomerőműben történt üzemzavar miatt közérdekű adatkéréssel fordultunk az erőműhöz. Kérdéseinkre az alábbi válaszokat kaptunk:
A borzalmas egyenlőtlenség elérte azt a pontot, amikor emberek egy csoportjának annyi vagyona van, mint a bolygó népességének felének.
1957-ben járunk, a film bevezetője szerint a hidegháború tetőfokán.
A magyar kormány menekültek elleni hisztériakeltése sem képes elterelni a figyelmet a hazánkban tapasztalható társadalmi tragédiáról, a tömegnyomorról, a gyermekéhezésről, a fagyhalálról és a munkanélküliségről, ezért újabb célpontok ellen szerveznek keresztes hadjáratot.
Az Egyesült Arab Emirátusok tegnap közölte, hogy öt diplomatáját ölték meg kedden az afganisztáni Kandahar városában.
Az alapvető jogok biztosa egy 2015-ös jelentésében szerepel a megállapítás, hogy létezik egy előírás, a személyes mozgástérre vonatkozó nemzeti kórházi minimumszabvány a többágyas kórtermekben.