szegénység

Miközben Starmer új bolti lopások elleni fellépést jelent be, Kerry és Ben azt mondta a Socialist Worker-nek, nem érzik rosszul magukat amiatt, amit tenniük kell a megélhetési költségekkel való megbirkózás érdekében. Joanne bolti dolgozó pedig elmagyarázza, miért fordul egyre több ember a lopáshoz.

Egyre gyakoribb a bolti lopás. A politikusok a törvény és rend összeomlására figyelmeztetnek. A szupermarketek pedig azt állítják, a lopások „káoszba fulladnak”, mivel évente milliárdokat veszítenek a nyereségükből.

Az Angliára és Walesre vonatkozó Bűnözési Felmérés adatai szerint a bolti lopások száma a legmagasabb szinten van a 2003 márciusában bevezetett jelenlegi rendőrségi nyilvántartási gyakorlatok kezdete óta.

A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025-ben több mint félmillió regisztrált bűncselekmény történt Angliában és Walesben.

Ha ezt a narratívát névértéken vennénk, azt gondolnánk, hogy Nagy-Britannia erkölcsi hanyatlásban van.

De a „bolti lopásjárványtól” óva intő címek kihagyják a legfontosabb tényt. Az emberek nem azért lopnak többet, mert hirtelen becstelenebbé váltak. Azért lopnak, mert az élet egyre megfizethetetlenebb.

A valóság az, hogy egy nyugdíjas egy csomag sajtot csúsztat a kabátjába. Egy szülő nem szkenneli le a tápszert az önkiszolgáló pénztárnál. Egy tinédzser zsebre vág egy szendvicset.

Kerry, aki Glasgow keleti részének egyik legszegényebb negyedében, Haghillben él, elmondta a Socialist Worker-nek, hogy fiatalon kezdett lopni.

„Egész életem nagy részében szegénységben éltem, és évekig dolgoztam szegénységben élő emberekkel” – mondta.

„Teljesen körülvett a szegénység. Hatalmas dühöt érzek egy olyan világ iránt, amely boldogan építi fel az emberek számára ezt az életszínvonalat.”

„Régen buta dolgokat loptam, amiket a szüleim nem engedhettek volna meg maguknak. Emlékszem, loptam egy ugráló labdát egy kisboltból. Gyerekként mindig láttam, hogy másoknak milyen szép dolgaik vannak, és úgy gondoltam, nekem is jár ez” – mondta.

„Felnőttként voltak szabályaim ezzel kapcsolatban. Nem veszek el semmit a kisvállalkozásoktól, csak a nagy szupermarketektől és üzletektől.”

Kerry elmagyarázta, hogy a szegénység látványa megváltoztatta a hozzáállását. „Láttam újdonsült anyukákat, akiknek nem volt élelmük a gyerekeiknek vagy maguknak. Láttam a hajléktalanság hatásait, és azt, hogy a bevándorlási törvények tiltják meg az embereknek a munkát, akik arra kényszerültek, hogy lopjanak, nehogy az utcán haljanak meg” – mondta.

„A munkásosztály és a kirekesztett emberek mindig a rövidebbet húzzák. Tudjuk, hogy senki sem jön megmenteni minket.”

„Általában megértjük ezt, és ez nem változtat azon a tényen, hogy amikor reggel felébredünk, meg kell etetnünk magunkat és a családunkat” – mondta.

„Szerintem nagyon szomorú, hogy odáig jutottunk, hogy az emberek dühösebbek a kisebb lopások, mint az ország állapota miatt.”

„Mindannyian tudjuk, hogy rendkívül nehézzé vált a megélhetés. Bárcsak olyan közösségben élhetnénk a szomszédainkkal, ahol olyan hálózatokat hozunk létre, ahol az embereknek nem kell ekkora kockázatot vállalniuk a lopással. Ha mégis látják, hogy ez történik, bárcsak az emberek nem jelentgetnék fel egymást, és nem szégyenítenék meg őket ezért.”

Kerry azt mondta: „Ha a vállalatoknak szabad a kapzsiságuk alapján árakat megállapítaniuk, és az emberek folyamatosan áteshetnek a hálón, akkor nem érzem rosszul magam amiatt, hogy megteszem, amit tudok, hogy egy kicsit könnyebbé, egy kicsit szebbé tegyem az életem.”

A tavaly július előtti öt évben az élelmiszerárak 37 százalékkal emelkedtek, szemben az előző ötéves időszak 4,4 százalékos növekedésével. Ennek az a következménye, hogy Nagy-Britanniát katasztrofálisan sújtja az élelmiszer-szegénység.

A Trussell Trust jótékonysági szervezet felmérései szerint tavaly országszerte több mint 14 millió ember nézett szembe éhezéssel pénzhiány miatt.

Ben a Londonban élő több ezer ember egyike, akik nehezen tudnak lépést tartani a megfizethetetlen bérleti díjakkal és a emelkedő árakkal. Sokukhoz hasonlóan ő is bolti lopáshoz folyamodott alapvető dolgokért, mint az élelem és a tisztálkodási szerek, amelyeket nincs pénze kifizetni.

Ben elmondta a Socialist Worker-nek, hogy nem is gondolt a bolti lopásra, amíg egy Sainsbury’s szupermarketben nem kezdett dolgozni.

Elmagyarázta, mennyire undorítónak találta, hogy a több milliárd fontos vállalat naponta mennyi ételt dobott ki. Amikor otthagyta az állását és munkanélküli lett, soha nem felejtette el ezt.

„Olyan sok étel kárba vész” – mondta. „Abból az élelemből embereket lehetne etetni. Az az étel, ami a kukába kerül, ugyanaz az étel, ami a polcokon marad, mert az emberek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak.”

„Ezért is lopok csak a nagy szupermarketektől. Tudom, mennyi pénzt keresnek, és hogy nincs szükségük a haszonra.”

„Ha egyszer leesik, hogy ezek a vállalatok lopnak tőled, egyszerűen nem érzed rosszul magad semmi elvételéért. Sőt, most már kimondottan élvezem.”

A növekvő boltilopási esetekre válaszul a jobboldali politikusok és a sajtó szigorúbb rendfenntartást, keményebb büntetéseket és nagyobb kiskereskedelmi biztonságot követeltek.

A válság megoldása helyett a jelenleg a parlamentben tárgyalt Bűnözési és Rendészeti Törvényjavaslat eltörli a 200 fontos küszöböt, amely korábban a kisebb értékű lopásokat elterelte a bíróságoktól. Ez azt jelenti, hogy több embert tesznek majd bűnözővé a túlélésért tett erőfeszítéseik miatt. De Ben szerint a büntetés nem fogja megállítani az embereket a bolti lopásban.

„Több alkalommal is elkaptak már a biztonságiak, de a legtöbbször csak figyelmeztetést adnak” – mondta a Socialist Worker-nek.

„Szerintem tudják, milyen nehéz megélni, és hogy ez nem olyan bűncselekmény, ami valójában bárkinek is ártana. És őszintén szólva, a büntetés szigorítása a szegénység kezelése nélkül egyszerűen áthelyezi a problémát, nem oldja meg. A kormány sürgetheti a letartóztatások növelését. Lehet bővíteni a megfigyelést, és több őrt állíthatnak az ajtókhoz.”

„De amikor a bérek nem fedezik a bérleti díjat, amikor a juttatások nem fedezik az élelmet, amikor az árak gyorsabban emelkednek, mint a bevételek, az emberek találnak módot a megbirkózásra” – mondta Ben.

„Ezt »bűnhullámnak« nevezni eltakarja, ami valójában – egy megélhetési válság, amely minden helyi Tesco és Co-op üzletben játszódik. És valójában kegyetlenség arra kérni az embereket, hogy fogadják el a legolcsóbb élelmet és a legrosszabb termékeket, mert csak ezt engedhetik meg maguknak.”

„Miért fogadnák el az emberek a kevesebbet csak azért, mert ilyen lapot osztottak nekik? Nem én okoztam ezt a megélhetési válságot. Akkor miért nekem kellene fizetnem érte? Miért bárkinek?”

A bolti lopás alapvetően nem csupán lopásról szól. Arról szól, hogy milyen társadalmat fogadunk el.

Olyat fogadunk el, ahol az embereket bűnözővé nyilvánítják alapvető szükségletek elvételéért, miközben a strukturális egyenlőtlenségek mélyülnek? Vagy ellenállunk, és arra törekszünk, hogy a hangsúlyt arra helyezzük, hogy mindenki ki tudja elégíteni az alapvető szükségleteit?

A jelenlegi pánik egy olyan rendszert mutat, amely kényelmesebben bünteti a tüneteket, mintsem kezelné az okokat.

Amíg ez nem változik, addig a címlapok jönni fognak – és a lopások is.

„A függőség az egyik legnagyobb oka a lopásoknak”

A kiskereskedők szerint a bolti lopás évente milliárdokba kerül nekik. De a nagy szupermarketláncok és kiskereskedelmi óriások hatalmas bevételekkel működnek.

A lopásokból származó veszteségeket pedig belekalkulálják az üzleti modellekbe, amelyeket árazással, biztosítással és költségcsökkentéssel ellensúlyoznak – gyakran a dolgozók és béreik rovására. A kiskereskedelmi dolgozók ennek az ellentmondásnak a középpontjában állnak.

Joanne több mint négy évig dolgozott egy Tesco szupermarketben kiskereskedelmi asszisztensként. Elmagyarázta a Socialist Worker-nek, hogy a túlélés vezérelte lopást nemzeti vészhelyzetként kezelik, míg az alacsony bérek és a magas árak mindennapi valóságát nem.

„Szinte minden műszakban, amelyben dolgoztam, láttam embereket lopni,” – mondta.

„Az egyik eset még mindig a fejemben él, egy férfi volt, aki tápszert lopott. Összeomlott, és elmagyarázta, hogy nem engedheti meg magának, hogy tápszert vegyen az újszülött babájának.”

„Ne értsen félre, néhányan csak az izgalom miatt loptak, különösen a tinédzserek, akik csak ingyen cuccokat akartak. De nem hiszem, hogy ez egy fekete-fehér helyzet, ahol azt lehet mondani, hogy az a személy rossz, mert lop.”

„Úgy gondolom, hogy a lopás legnagyobb oka, különösen az én boltomban, a függőség volt” – mondta.

„Így vagy úgy, a legtöbb bolti tolvaj azért csinálta, mert a világa és a közössége cserbenhagyta őket. A függők azért csinálják, mert nem kapnak elég támogatást a problémáik leküzdéséhez. Sokan közülük a legkedvesebb emberek voltak, csak az élet kemény volt, és végtelen ciklusokat teremtett a nehéz élethelyzetekből.”

A kapitalizmus olyan körülményeket teremt, ahol az emberek kétségbeesésükben lopnak, mert etetniük kell a gyerekeiket. Ez egy versengő rendszer is, ahol folyamatosan azt az üzenetet kapjuk, hogy birtokolnunk kell a legújabb kütyüt, vagy lépést kell tartanunk a legújabb divattal.

A nagy divatmárkák, mint a Nike, folyamatosan dobják piacra az új termékeket, és azt üzenik a rajongóknak, ne hagyják ki a legújabbat.

A rendszer azt súgja, hogy a tulajdonaink és az öltözködésünk az önértékelésünk mércéi. Nem csoda, hogy az emberek ugyanazokat a dolgokat akarják látni, amelyeket mások vásárolni látnak.

„És” – teszi hozzá Joanne – „A tinédzserek – úgy tűnik – csak azért csinálják, hogy lenyűgözzék a barátaikat.”

„Sajnos sok elmaradott környéken nincsenek létesítmények a gyerekek számára az unalom elkerülésére, és ebben az esetben a kisebb bűnözésre.”

Joanne kiemelte, hogy a szupermarketek dolgozói alacsony fizetéssel, bizonytalan munkaidővel és növekvő munkateherrel szembesülnek. Az önkiszolgáló pénztárak is felváltották a szokványos pénztárakat, ami sokkal nagyobb munkahelyi bizonytalanságot jelent.

Mégis elvárják tőlük, hogy betartassák a szabályokat, megakadályozzák a lopásokat, és viseljék a következményeket, ha valami rosszul sül el.

„A szupermarketek imádnak fiatal diákokat alkalmazni, mert tudják, hogy ez a csoport könnyebben elfogadja az alacsonyabb béreket.”

„A vállalatok azzal profitálnak, hogy alulfizetik alkalmazottaikat. Úgy döntenek, hogy fiatalabb embereket alkalmaznak, akikről azt hiszik, nem állnak ki magukért. Aztán még csak teljes munkaidőt sem adnak, és alacsonyan tartják a béreket.”

„Nemrég léptem ki a Tescóból, mert sikerült találnom egy másik állást. De azelőtt magam is nagyon küzdöttem, hogy lépést tartsak az inflációval, a számlák és élelmiszerek áraival. Így hát nem ítélem el senkit azért, amit tennie kell.”

(Minden nevet megváltoztattunk.)

forrás: Socialist Worker