Donald Trump múlt heti döntését, hogy csökkentik az amerikai katonák számát Irakban és Afganisztánban, erőteljesen elítélte a Barack Obama által „pacának” nevezett szervezet – a mainstream nemzetbiztonsági létesítmény, amely lehet akár Republikánus, akár Demokrata is.
A pocsolya innenső oldalán is ugyanez történt. Egy nagyon kidekorált nyugdíjas tábornok ugyanmározott a BBC Radio Four’s Today műsorában, de valahogy elfelejtette megemlíteni, hogy a brit hadsereget totálisan elverték Irakban és Afganisztánban is.
Edward Luce, az okos liberális újságíró sokkal őszintébb volt a Financial Times-ban: „Akármit is mondunk Mr. Trump külpolitikájáról, legalább nem kezdett új háborút (bár még 60 napja van erre).”
Lucenak igaza van, amikor minősíti a nyilatkozatát: Trump abszolút képes rá, hogy a legyőzése elfogadásának felperzselt föld taktikáját megfejelje egy Irán elleni háború megindításával.
Mindazonáltal Trump nagyon kampányolt az ellen, amelyet ő a republikánus és demokrata elődei által a Nagy Közel-Keleten viselt, „örökké tartó háborúknak” nevezett.
Utódja, Joe Biden egy „örökké tartó háborús” figura, aki megszavazta az iraki inváziót és tervet biztosított az ország megosztásához, hogy csillapítsa az amerikai és brit megszállás miatti ellenállást.
Támogatta a – különösképp a fiatal Bush által szorgalmazott – politikát, hogy az Egyesült Hadseregét használják fel a „demokrácia” – valójában a neoliberalizmus – terjesztésére szerte a világon.
És Biden kabinetje körül már gyülekeznek az olyasfajta héják, akik Obama külpolitikáját alakították. Köztük van Samantha Power, az USA ENSZ nagykövete 2013 és 2017 között, aki a „humanitárius” katonai beavatkozások szószólója.
Ő volt a 2011-es katasztrofális líbiai NATO intervenció kiagyalója, valamint megpróbálta meggyőzni Obamát, hogy ugyanezt tegye a szíriai polgárháború során.
Ott van Antony Blinken, Biden egykori tanácsadója, aki várhatóan külügyminiszter vagy nemzetbiztonsági tanácsadó lesz.
Egy volt Obama-tisztviselő közölte, hogy „láthatóan szigorúbbak lesznek Oroszországgal, és hajlamosak az ötletre, hogy ideológiai versenyt vívjanak Kínával, néhány fokozattal feltupírozva a demokrácia nyomulását és a külpolitika emberi jogi dimenzióit.”
A bukás
Mindezek figyelmen kívül hagyják a tényeket, hogy Trump vesztesen jött ki az elmúlt évtizedek neoliberális imperializmusából.
Ezt ki is emeli Luce egy másik cikkében, ahol azon siránkozik, hogy az Egyesült Államok hiányt szenved a „stratégiai gondolkodókból”. Példaként hozza fel a demokrata párti értelmiségi Zbigniew Brzezinskit, aki Jimmy Carter nemzetbiztonsági tanácsadója volt 1977-81 között, azaz abban az időszakban, amely az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti Második Hidegháború kezdete.
Brzezinski számos kezdeményezést tett Oroszország gyengítésére. A legfontosabb az 1979. decemberi afganisztáni szovjet bevonulást követte. Azt tanácsolta, hogy fegyverezzék fel és pénzeljék az iszlamista gerillákat, hogy megteremtsék Moszkva saját Vietnamját. A Szovjetunió vesztett, de ebből született meg az Al-Kaida, a tálibok és lényegében az Iszlám Állam is.
Brzezinski egy 1998-as interjújában azzal dicsekedett, hogy „becsalogatták az oroszokat az afgán csapdába.” Mikor megkérdezték tőle, hogy megbánta-e, hogy támogatták a radikális iszlamizmust, visszavágott: „Mi fontosabb a világtörténelemben? A tálibok vagy a szovjet birodalom összeomlása? Néhány felbőszült muszlim vagy Közép-Európa felszabadítása és a hidegháború vége?”
A történészek már megkérdőjelezik, hogy tényleg Brzezinski javasolta-e a ravasz tervet. De ma az számít, amit az interjú mentalitása felfed. Hogy az afgán nép 40 éve tartó borzalmas szenvedése kevésbé fontos a Brzezinski-féle „stratégiai gondolkodók” számára, mint az Egyesült Államok imperializmusának „világtörténelmi” kiterjesztése.
Biden terve jövőre megidézne a „demokráciák ülését”. A cél itt, hogy világosan összetereljék Washington hagyományos nyugati szövetségeseit, meg ráadásként Narendra Modi Indiáját, hogy visszavágjanak Kínának és Oroszországnak.
Ezt a két riválist, akik kétségtelenül előnyt kovácsoltak Obama óvatosságából és Trump összeszedetlenségéből, most a liberális demokráciákra való „tekintélyuralmi” fenyegetésnek fogják minősíteni.
Az eredmény valami olyasmi lesz, mint a valódi Hidegháború. Brzezinski otthon érezheti magát.
forrás: Socialist Worker