Vannak évtizedek, amikor semmi sem történik, és vannak hetek, amikor évtizedek történnek.
Ezt érezték a bukaresti hivatalnokok, amikor október végén kiderült, hogy az USA kivonja katonái egy részét Románia területéről, és különösen a Fekete-tenger partján működtetett katonai bázisairól. Micsoda kiváló lehetőség arra, hogy meggyőzzék a szkeptikus lakosságot arról, hogy mostantól támogatnia kell az újrafelfegyverzést és a háborúra való felkészülést Oroszországgal szemben. Amint az amerikaiak eltűnnek, sokkal sebezhetőbbek vagyunk a mindig közeli orosz támadással szemben – figyelmeztettek a kommentátorok, sírtak az influenszerek, komolyan bólogattak a politikusok. Ez a félelemkeltés hasonló Európa-szerte, hiszen a kontinens belépett a közpénzekből finanszírozott gyorsított militarizáció intenzív időszakába.
Hibrid fenyegetések, hibrid rendszerek
Az újrafelfegyverzést az újraindusztrializáció és munkahelyteremtés módjaként hirdetik a bizonytalan helyzetű proletariátus számára, akit tömegesen bocsátanak el a maradék nem katonai iparágakból. 2025 első felében Romániában közel 12 000 elbocsátás volt az autóiparban és a petrolkémiai iparban, ami több mint kétszerese az előző évi számnak, a közeljövőben pedig továbbiak várhatók. A vállalatok kezdik elhagyni a régiót, ahogy közeledik a recesszió és az energiaárak emelkednek az olcsó orosz gáz és olaj fokozatos leválasztása, valamint a drága amerikai üzemanyagok átvétele után, ahogy az az Európai Bizottság és Donald Trump közti jelenlegi vámegyezmény tárgyalásokon kialakult. Az államok kevés lehetőséggel rendelkeznek a vállalati exodus megállítására, annak ellenére, hogy kedvező adórendszert, elnyomott munkavállalói jogokat és enyhített klímaszabályokat kínáltak ezeknek a cégeknek. De a tőke akkor mozdul el, amikor a könyvelők azt mondják.
Az a cél, hogy az ukrajnai háború elhúzódjon, hogy igazolja és piacot teremtsen a hadiipari újraindusztrializáció termékeinek, szintén megmagyarázza, miért került a demokrácia ilyen gyorsan háttérbe a 2024-es romániai elnökválasztáson, ami után Romániát a The Economist indexében működő demokráciáról hibrid rendszerre minősítették le. A választás második, döntő fordulója előtt a felmérések egy euroszkeptikus, szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu győzelmére utaltak. Amikor a kormány a választás példátlan határozattal történő érvénytelenítése mellett döntött, orosz beavatkozásra hivatkozott a kampányba, amire azonban még mindig nem tudott meggyőző bizonyítékot előállítani. Valószínűbb, hogy Brüsszel attól tartott, Georgescu szövetségre lép más, ellenzékibb EU-s jobboldaliakkal, mint Orbán Viktor Magyarországról vagy Robert Fico Szlovákiából, akik következetesen ellenzik az Ukrajnának nyújtott uniós katonai-gazdasági támogatást és az Oroszország elleni szankciókat.
Brüsszel és más uniós fővárosok intenzív választási beavatkozására került sor a közelmúltbeli moldovai parlamenti választásokon is, amelyeken egy, az EU-hoz nem tartozó országban, Románia és Ukrajna szomszédjában a 2028-as EU-csatlakozást támogató erők egy nagyobb szuverenitást sürgető politikai blokk ellen küzdöttek. Németország Merz-je, Lengyelország Tusk-ja és Franciaország Macron-ja, akik otthon népszerűtlenek, a perifériára mentek szeretetet gyűjteni. Még románul is megtanultak, az ország hivatalos nyelvén szóltak a fővárosban, Chișinăuban a tömeghez, biztosítva őket az európai út szükségességéről. Eközben a hatalmon maradást remélő pro-unios kormány orosz hibrid fenyegetésekre hivatkozva betiltotta az ellenzéki pártokat és megzavarta a szavazást az Orosz Föderációban letelepedett nagy számú moldovai diaszpórában. A pro-unios párt győzött.
Romániában a különböző hadügyminiszterek – akik a honvédelmi, külügyi és gazdasági tárcákat kezelik, valamint a miniszterelnök és az elnök – kitartanak amellett, hogy a militarizáció létfontosságú kérdés. Az oroszellenes diskurzus könyörtelen, gyakran a brüsszeli narratívát másolva. Európa-szerte a hírek tele vannak állítólagos orosz drónok és repülőgépek észleléseivel, a közelmúltban pedig még a cigarettát csempésző héliumléghajók is arra késztették Brüsszelt, hogy magas hangon szólaljon fel egy „drónfal” létrehozásáért a keleti szárnyon. A propaganda gyakran karikatúraszintet üt, mint például Ursula von der Leyen, az EB elnöke repülőgépének állítólagos GPS-zavarása esetében, amit a nyilvános repülési adatok elemzése könnyen cáfolt.
Az 5%-os rablás
2025 júniusában a NATO-tagországok ígéretet tettek Donald Trump követelésének eleget téve, hogy védelmi kiadásaikat a GDP 5%-ára emeljék, hogy az USA más katonai ambícióira, különösen Kínára koncentrálhasson. Ennek érdekében az Európai Bizottság 800 milliárd eurót mozgat meg a nemrég bejelentett „Újrafegyverezzük Európát” (ReArm Europe) politikáján keresztül, amelyet később, a háborúpártisággal kapcsolatos aggodalmak miatt „2030-as Készültségre” (Readiness 2030) neveztek át. A terv felfüggeszti az uniós szabályokat a 3%-os költségvetési hiánykorláttal kapcsolatban, de kizárólag a védelmi kiadásokra vonatkozóan, 150 milliárd euró értékben nyújt védelmi kölcsönöket az Európai Biztonsági Akció (SAFE) mechanizmuson keresztül, átcsoportosítja az uniós forrásokat civil költségvetésekből a védelembe, lehetővé teszi az Európai Beruházási Bank számára, hogy hadiipari cégeknek hitelezzen, és magántőkét próbál megmozgatni a militarizáció érdekében.
A SAFE nem ingyen pénz. Az Európai Bizottság kedvező hitelminősítését felhasználva kölcsönöz a pénzügyi piacokon, és átutalja a kölcsönöket a tagállamoknak. Ezek tíz év múlva kezdik meg a törlesztést, ami adóterhet jelent az már így is törékeny gazdaságoknak. Románia, az EU egyik legszegényebb orszaga, a recesszió szélén áll, költségvetési hiánya meghaladja a GDP 9%-át, amit a közszférában, az egészségügytől az oktatáson és infrastruktúrán át a szociális kiadások mélyreható csökkentésével próbál egyensúlyba hozni. A szociális védelem mindig az első, ami a csökkentések áldozatává válik, amikor az Európai Bizottság büntetésekkel fenyegeti a tagállamokat a növekedési és stabilitási paktumon keresztül rájuk kényszerített önkényes 3%-os költségvetési hiány túllépéséért. De a túlköltekezést most tolerálják és ösztönzik, ha a pénz katonai célokra megy.
Az Európai Bizottság által nemrég javasolt és az egyéb európai intézményekkel tárgyalásra váró, közel 2000 milliárd eurós 2028-2034 közötti többéves pénzügyi keret (MFF) ugyanebben az irányban halad: biztonsági kiadások, ami militarizációt jelent; versenyképesség, ami a klíma- és munkavállalói védelmi szabályok feladását jelenti; a finanszírozás centralizálása, ami kevesebb mozgásteret jelent a tagállamok, különösen Kelet-Európa szegényebb régióinak számára, hogy saját anyagi feltételeiket figyelembe véve saját fejlesztési politikát alakítsanak ki.
Románia 16,7 milliárd euró SAFE-forrást kért, ami Lengyelország után a második legnagyobb összeg, és jelentkezését november végén nyújtotta be. A finanszírozás 2026 elején várhatóan elindul, és 2030-ra tűzték ki célul az új felszerelések beszerzését. A kormány titkosította a pályázat részleteit, de jelezte, hogy a kölcsönök 75%-a hadi beszerzésekre, 25%-a pedig Moldovába vezető közúti infrastruktúra fejlesztésére fordítandó. Ez véget vet minden olyan állításnak, hogy az újrafegyverkezés újraindusztrializációt hoz, hiszen Románia úgy tűnik, nem más ambíciókkal rendelkezik, mint hogy piac maradjon más gazdaságok termékei számára. A 2030-ig terjedő időkeret egyébként is túl rövid ahhoz, hogy bármilyen jelentős helyi termelés kifejlődjön. Ez nem meglepő, de összhangban van Románia perifériás státuszával az európai és globális tőke számára. A Rheinmetall, a Hanwha Defense vagy az Elbit Systems gyártók valószínűleg nem mennek tovább annál, hogy alkatrészeket gyártsanak az országban, máshol összeszerelésre, így a területet olcsó munkaerő és erőforrások kinyerésére használják, de gondosan korlátozzák a technológiai tudás átadását. Románia aztán a kész termékeket vásárolja meg ezektől a gyártóktól, eladósodva.
A drónlufi
Az Európai Bizottság tisztázta, hogy mire kell elsőbbséget adni a SAFE-pályázatoknak az EU Védelmi Készültség Útiterve (EU Defense Readiness Roadmap) útmutatásával, amelyet 2025 októberében, a „Béke Megőrzése” alcímmel tettek közzé. Az Útiterv a hadiipar számára nyújtott kockázatcsökkentő eszköz, ami azt jelenti, hogy közpénzek állnak rendelkezésre a veszteségek és beruházási költségek szocializálására, míg a nyereség magánkézben marad. Ehhez kapcsolódik az azon a napon bemutatott Európai Védelmi Ipari Program (EDIP). Mindkét dokumentum kifejezetten hangsúlyozza a drónokat és a dróntermelést. Európa úgy próbál majd újraindusztrializálódni, hogy iparát egy olcsó, tömegben gyártható és a hagyományosabb fegyverzetekhez képest viszonylag újnak számító fegyvertípus túlspecializálásába sodorja.
De az EDIP egy ellátási és biztonsági válságkeretet is bevezet, amely valószínűleg lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy az ellátási biztonság nevében sértsék a munkavállalók jogait. Ennek potenciálja van arra, hogy gyorsan terjeszkedjen és norma legyen mindazon kettős célú iparágakban, amelyek fegyvergyárakat látnak el alkatrészekkel és egyéb szolgáltatásokkal. A feltételezett örökké fenyegető háború trükkjét használva mindent kategorizálhatnak kettős célúnak. Emellett a klímaszabályokat is támadják azon záradékon keresztül, amely lehetővé teszi a közérdek figyelmen kívül hagyását a katonai termelő létesítmények tervezése, építése és üzemeltetése során.
A háborús tőke virágzi
A háborús gazdagság már most nagyszerű sikernek bizonyul az európai fegyvergyártók, mint az említett Rheinmetall számára. A német csoport 2025-ben rekordnyereséget ért el, védelmi üzletága több mint egyharmaddal nőtt. Folyamatosan terjeszkedni tervez Kelet-Európába, üzletet kötve fegyvergyárak építésére Romániában, Bulgáriában, Litvániában, Lettországban és még Ukrajnában is. Az alacsony munkaerőköltségek és a gyenge szakszervezetek, az adókedvezményekkel együtt, szilárd ösztönzőt jelentenek a termelés régióba költöztetésére. A környezeti költségek is kiszerveződnek, megkerülve a szervezett környezetvédelmi aktivizmus kényelmét az anyaországban. Az Európai Bizottság implicit ígérete, hogy Ukrajna „védelmi igényeinek” többéves finanszírozási programján keresztül fenntartja az ukrajnai háborút, ezzel biztosítva a katonai felszerelések piacát, további garanciát jelent a háborús tőke számára, hogy nyugodtan gyorsíthassák a termelést.
A népirtás kapcsolata
A „Készültség 2030” állítólag a fejlesztést akar az európai hadiiparnak, és tartalmaz záradékokat a nem uniós beszerzésekkel szemben. De ezeket könnyen meg lehet kerülni leányvállalatokon keresztül, mint amilyeneket Romániában az Elbit Systems, Izrael legnagyobb fegyvergyártója működtet. Ez azt jelenti, hogy a román kormány által felvett, SAFE-n és máshonnan származó kölcsönök, amiket aztán a teljes lakosság fizet vissza, az izraeli, népirtásra és apartheidre épülő gazdaságba is áramlanak. Románia azonban a tíz legnagyobb fegyver- és lőszerellátó ország közé is tartozik Izrael számára, ahogyan azt Francesca Albanese ENSZ-referens októberi jelentése is megállapítja. Ez a kormányt a gázai népirtásban és Palesztina kolonizációjában való bűnrészessé teszi, és nemzetközi jogsértést jelent.
De az izraeli hadiiparral való egyre erősödő összefonódás, amely most mélyül Kelet-Európában, be is zárja a régiót egy függő viszonyba azok saját drón-, légvédelmi rakéta-, pótalkatrész- és szoftvertámogatási ökoszisztémáival. Ahogy egy friss nyomozás is rámutat, Románia és a régió más államai „importálják a függőséget az amerikai-izraeli geopolitikától, a háborús ellátási láncok instabilitásától és egy olyan ipartól, amelynek növekedése elválaszthatatlan egy nép folyamatos megsemmisítésétől”.
Mit tegyünk?
Nő a militarizáció elleni ellenállás, például a nemrég elindított, az izraeli cég romániai jelenléte és a kormány bűnrészessége ellen küzdő ELBIT OUT! nemzeti alapmozgalom révén. A palesztin ügy kezdi összefogni az eddig szervezetlen antiimperialista és antikapitalista baloldalt. Ennek hiányában a proletár támogatás a szélsőjobb felé vándorolt, amely opportunisztikusan magáévá tette a békédiktumot és az EU-kritikát stratégiájának részeként, nem a munkásosztály felszabadítására, hanem a helyi tőke erősítésére a globális tőkével vívott vesztes versenyében. De a munkáspártok Romániában és Kelet-Európában komoly akadályokkal néznek szembe, amelyek meggátolják összefogásukat, a mainstream diskurzusban folytatott állandó antikommunista propagandától a bürokratikus akadályokon át a tiltottság fenyegetéséig. A kapitalista válság és a globális tőkével vívott verseny által gyengített helyi burzsoázia aggodalommal tekint a korábbi proletárállam emlékére, amely a lakosság körében tovább él, hiszen friss felmérések szerint a munkások emlékeznek, hogy a proletárállam jobb életet biztosított számukra.
Eközben a nyugati baloldal a békéért szerveződik, és a nyugati szakszervezetek csatlakoznak az háborúellenes mozgalomhoz annak megértésével, hogy a militarizáción át történő újraindusztrializáció nem előremutató út. De Romániában a szakszervezetek, nagyrészt nem harcosak és apolitikusságukra büszkék, nagyrészt átölelik a militarizációt, tehát a háború kilátását is, és csupán a hadiipari nyereség egy részének kikövetelését próbálják meg tagjaik számára tárgyalni. A hadiiparban azonban kevés munkahely van, alacsony kvalifikációjúak, tehát felhasználhatóak. Nem teremtenek jólétet a közösségeknek, de hatással vannak a környezetre és az életminőségre mindazokra, akik a gyárak közelében élnek, miközben elterelik a forrásokat a közberuházásoktól. Termékeiknek piacra van szükségük. És ez a piac a háború. És a munkások azok, akik a háborúkban meghalnak, nem a kapitalisták, és ezért a béke iránti érzés elterjedt a lakosság körében. A felmérések szerint a románok többsége úgy véli, Ukrajnának békét kellene kötnie még területek elvesztése árán is, ellenzi a kötelező katonai szolgálatot, és nem gondolja, hogy Oroszország szándékosan megtámadná az országot.
A proletariátus és a várólistás proletariátus szemszögéből a haladás útja soha nem a háború, hanem a radikális béke, annál is inkább a nagyhatalmak közé geopozícionált nemzetek számára. A békének három kulcsfontosságú összetevője van: diplomácia, kereskedelem és többoldalú leszerelés. Románia és Oroszország között nem folynak béketárgyalások. A kereskedelmet aláássák az egymást követő, Románia által támogatott uniós szankciós csomagok. A leszerelés pedig távoli illúzió, amikor a háborús tőke közpénzből kap injekciókat a szociális programok és a közös jólét kárára.
A béke eléréséhez a szakszervezeteknek, tagjaik szoros konzultációjával és a fent idézett felmérésekben tükröződő álláspontjaik figyelembevételével, el kell fogadniuk történelmi szerepüket, amely szükségszerűen harcos és politikai, és csatlakozniuk kell a militarizáció elleni hajtóerőhöz, amely más európai országok szakszervezetei által sztrájkok, blokádok és bojkottok formájában mobilizálódik. A munkásosztály küzdelmének hosszú távú célja egy olyan állam, amelyben az uralkodó osztály a munkásosztály, és a kapitalisták először dezorganizálódnak, majd eltűnnek. Az imperialista háborúnak ellenállni és a békéért harcolni ennek a küzdelemnek a része. Ennek megnyeréséhez a munkásoknak készen kell állniuk a mozgósításra, amikor a történelem szólít. És most szólít.
forrás: Peoples Dispatch